Gyermekkori játszmák, konfliktusok és megoldások

Írta: ,

A felnőtt indulatai és érzelmei jelentősen alakítják gyermekük viselkedését, akár átmeneti, akár komolyabb konfliktusokról van szó. A gyerek érzelmi céljai sokkal egyszerűbbek és áttekinthetőbbek. Gyakran játszmákat játszanak, mert nem tudják másként felhívni a figyelmünket érzéseikre. Ha a játszmáikat felismerjük és felfedjük hátterüket, akkor képesek vagyunk velük együtt megoldani a problémákat. Cikkünkhöz F. Várkonyi Zsuzsa: Már százszor megmondtam… (Magyar Könyvklub, 2001) című könyvét használtuk.

Tipikus helyzetek, játszmák

1/5 Tipikus helyzetek, játszmák

Vannak típushelyzetek, amelyek rendszeresen gondot okoznak az együttélésben, és megoldásukat az indulatok pillanatnyi levezetése nem hozza meg.

Az ilyen helyzeteket a résztvevők úgy jellemzik, hogy „Mert te soha…”, „Mert nálunk mindig…”. Többségük sok családon belül azonos módon zajlik le. Azonos sorsok nem léteznek, de hasonlóak igen.

A rendszeresen ismétlődő forgatókönyveket Eric Berne játszmáknak nevezte el. A játszmától a felek érzelmi kielégülést várnak, mindketten győzelemre törekszenek, és nem folytatható, ha valamelyik játékos kiszáll a játékból. Ilyen játszma például a „Mert nem szeretsz…”.

Ennek lényege, hogy a gyermek bűntudatot kelt a felnőttben, aki megadja, amit kér. 

A gyerekkor része

2/5 A gyerekkor része

A játszmák kezdeményezése hozzátartozik a gyerekkorhoz.

Amikor a felnőttben tudatosodik a gyerek célja, önmaga és a gyerek számára érhetően meghatározza, és elfogadható más megoldást tud javasolni, nem alakul ki játszma.

Például a gyerek azt mondja reggel, hogy nem tud iskolába menni, mert fáj a hasa.

A szülő tudja, hogy a gyerek nehezen viseli a magas csoportlétszámot, de nem azt válaszolja, hogy muszáj iskolába menni, hanem megkérdezi a gyerektől, hogy mit javasol a helyzet javítására, enyhítésére.

Például azt, hogy iskola után elmennek együtt a játszótérre.

Ettől kezdve a játszma megszűnik, és nem fog a gyerek a nehézségek elől betegségbe, gyengeségbe menekülni, még felnőttkorában sem. 

„Én nem tudok…”

3/5 „Én nem tudok…”

A gyerekek gyakran hivatkoznak tehetetlenségre.

Játszma akkor alakul ki, ha a gyerek számíthat rá, hogy ez a mondat varázsigeként fog hatni, és mentesíteni fogja feladata alól.

A gyerek tudja, hogy a szülőt zavarja, ha valamit lassan csinál (pl. öltözködik, rendet rak), ezért inkább elvégzi helyette a feladatot.

Ezekben a helyzetekben a játszma szintén úgy építhető le, ha a gyerek a szülő kérésére megoldást javasol, például kitűznek egy időpontot, ameddig be kell fejeznie a cselekvést, és utána szabadidejében azzal foglalkozik, amivel akar.

Az értő figyelem

4/5 Az értő figyelem

Akkor segít, ha a szülő nem ismeri a gyerek viselkedésének hátterét, de szeretné megérteni.

Vagy olyankor, amikor a szülő érti a gyerek érzéseit és indulatait, és szívesen elősegítené, hogy a gyerek megfogalmazhassa érzéseit, sérelmeit.

A parancsoló, utasító, ítélkező hang ártalmas dolog, a gyerek elzárkózik tőle. Sokkal eredményesebb a megértő közeledés, mert megnyitja a gyerek lelkét. Részlet a könyvből: „Kati: Nem akarok óvodába menni, fáj a hasam.

Anya: Nem akarsz menni, mert nem érzed jól magad. És? Gyerek: Maradjunk itthon. Anya: Úgy gondolod, jobb lenne itthon. Kati: Igen.” Folytatódik a beszélgetés, majd azzal zárul, hogy az anya azt mondja, a hasfájásban van jó is, rossz is.

Ági (tanító) néni mellett majd megnyugszik a kislány hasa. A gyerek megemlíti, hogy Ági néni tegnap kirakta a rajzát a falra. Örömmel, hasfájás nélkül indul az iskolába.

Én-üzenetek

5/5 Én-üzenetek

Az én-üzenet akkor segít, amikor a szülőnek gondot okoz a gyerek viselkedése, de a gyerek ezt nem feltétlenül tudja.

Például: „Nagyon sietek a főzéssel, mert mindjárt hazajön apu, és zavar, hogy itt játszol a tányérokkal.” A gyerek így megtudhatja a kérés okát és a szülő érzését is.

Az ilyen üzenet tényeket és szempontokat közöl, és a gyerek gondolatai nem az önvédelem vagy a viszonttámadás irányába indulnak el, hanem az együttműködés felé.

A gyerek nem külső parancsra teljesíti a szülő kérését, hanem elfogadja az igényt, ami a kölcsönös alkalmazkodás alapja.

Viselkedését belülről, önmaga szabályozza. Ettől érzi magát szabadnak.