Fiús lányok és lányos fiúk - probléma ez gyerekkorban?

Írta: ,

A konzervatív gondolkodású és szemellenzős társadalomkutatók még mindig azt gondolják, hogy gender- és nemi identitás témában vitát indítani csak túlzó feminista megnyilvánulás. Ám amíg napjainkban is megbotránkozást kelt a szülőben, amikor a 10 éves fia kijelenti, hogy balett táncos akar lenni (lásd Billy Elliot című musical), érdemes átértékelni a kora gyermekkori pedagógiai módszereket is.

A szociológusok és pszichológusok körében új keletű kifejezés a „gender neutral’”, vagyis nemi identitástól független, semleges nevelés és pedagógia. Komoly platformok, szülői közösségek és iskolák szerveződnek a mozgalom köré. Természetesen nem arról van szó, hogy a biológiai nemét megváltoztathassa egy kisgyerek.

Habár a nemi identitás 6 éves kor környékén rögzül, nem szabadna drasztikusan befolyásolni és korlátozni azt a magatartásformát, ami ezzel jár.

Vagyis nem kötelező egy kisfiúnak mindig versenyautót, szerszámkészletet vagy dínókat venni, és nem kell szörnyülködni, ha ő inkább babákat szeretne öltöztetni. Ugyanakkor ne higgye azt a szülő, hogy a kislányát csak a Barbie-babák hajának fésülgetése és a játékkonyhában való szorgoskodás szórakoztatja. Nézzünk ki többet a lányokból, és legalább az esélyt adjuk meg nekik, hogy harcba küldjék a G.I. Joe katonáikat vagy játék drónt reptessenek az égbe.  

Leszámolás a nemi sztereotípiákkal

A társadalom minden színterén felmerül a kérdés, hogy a nemek közti szülői megkülönböztetés és a nemek szerinti oktatás miként hat a gyerekekre. Az új trend szerint egyre több anya és apa dönt úgy, hogy nem kényszeríti a nemi sztereotípiákat a gyerekeire. Szakértők állítják, hogy az egészséges mentális nevelésre a „nem-semleges” megközelítés a legmegfelelőbb.

Ez a szabadelvű szülői habitus például azt jelenti, hogy a gyerekek orientáltság nélkül játszhatnak fiú és lány játékokkal is, nem festik rózsaszínűre vagy kékre a szobájukat, vagy szabadon választhatnak fiús vagy lányos ruhák közül. Főleg Svédországban ért el nagy sikert a nemi szempontból semleges óvodai rendszer, mert az oda beiratkozó gyerekek több edukációs lehetőséget kaptak, és előreláthatólag felnőttként is nagyobb sikereket fognak elérni.