Etikusan viselkedik a gyerekünk szerelmi ügyekben?

Írta: ,

A szerelmi élet, a szerelem etikájának tanítása is dolga (lenne) a szülőnek. Szerelmi életünk kapcsán szeretjük eljátszani az áldozat szerepét – ezzel rossz példát mutatva gyerekünknek –, ahogy szeretjük gyerekeink párkapcsolati hibáinak felelősségét is áthárítani.

Amikor a szülő sem tudja, hogy mit jelent szerelmi házasságban élni

A bárki számára elérhető szerelmi házasság a 20. század vívmánya. Azelőtt gazdasági alapokon működött ez a szentség, szövetség.

A 21. század viszont már arról „híresült el”, hogy az emberek saját jóléti érdekeiket szem előtt tartva választanak házastársat, élettársat.

Lassan újra ott tartunk, ahol kétszáz évvel ezelőtt: a szerelmi házasság a nagyon szegény, vagy a nagyon gazdag emberek passziója.

A szerelmi alapokkal kezdődő házasságokat nem tiszteljük meg a hűséggel és állhatatossággal, hanem a lelki divatirányzatok romboló forgószelének kezére adjuk, melyek felett rendre elvesztjük az uralmat.

Miért? Mert híján vagyunk az etikának, az önismeretnek, a kitartásnak.

A felelősség kezdete

Az anyukák szívesen néznek érzelmes filmeket, sorozatokat. Elszörnyülködnek azon, hogy a „lelketlen, gyönyörű, fiatal nő” hogyan halássza el valakinek a férjét, tönkre téve egy családot.

De vajon megkérdezik-e ezek az anyák a lányuktól, hogy megtenné-e ugyanezt saját gyerekük, a szerelem jegyében?

Kérdezzük meg lányunkat, hogy vajon mit csinál akkor, ha egy nős férfi megbámulja őt az utcán, és igyekszik vele szemkontaktust teremteni. A fiatal felnőttek számára a „szerelem” a legnagyobb „úr”.

Sok esetben önigazolást keresnek egy-egy ilyen pillantásban. Ez magában rejti az önigazoló szerelmi kapcsolat lehetőségét is a későbbiekben.

Egy ilyen beszélgetés kapcsán megérti a „gyerek” a flörtben rejlő veszélyt, ahogy azt is, miért nem etikus flörtölni egy családos emberrel, hiszen ezzel adott férfi társát megalázza.

És ő is lesz egyszer ebben a helyzetben, ha férjhez megy…