Egyedül nevelni – csonka család?

Írta: ,
Régebben dührohamot kaptam akkor, amikor valaki azt mondta az egy egyszülős háztartásban élő családról, hogy csonka család. Attól is kivert a víz, amikor kihangsúlyozták azt, hogy egy bűnöző azért lett az ami, mert elvált szülők gyermeke volt. Úgy vélem, az érzelmi intelligenciának, a felelősségnek sokkal nagyobb szerepe van abban, ha valakinek a gyermeke félresiklik, mint magának a válásnak. A válás néha megváltás, ám az esetek nagy többségében egoizmus. És itt kezdődik a probléma...
A baj a fejekben van

1/6 A baj a fejekben van

Amikor családról van szó, mindig az a séma jut eszébe mindenkinek, hogy a család áll egy apából, egy anyából, és többnyire két gyerekből. Ez sosem volt így, és sosem lesz – sajnos. Régen is voltak egyszülős családok, csak ott nem elváltak, hanem a gyakori betegségek kapcsán özvegyek lettek.
Az űrt pótolni kellett. Ezt ésszel tették, és kevésbé szerelemből, azaz két özvegy saját gyerekekkel egymásra talált: munkában, gazdasági és erkölcsi szövetségben. 
Ez teljesen természetes dolog volt, ahogy az is, hogy valaki az özvegységet választotta, és egyedül, családja segítségével nevelte fel gyermekét. Tehát, régen nem elemezték, hanem megoldották a problémát. Így nem sérült annyira a gyermek.
A megbélyegzés

2/6 A megbélyegzés

Ez a mai napig fennáll, akár tudomást veszünk róla, akár nem. A válás elfogadott dolog – hiszen az önmegvalósítás mára érték lett, a hiábavaló fellobbanó szerelmecskékkel együtt –, az ítélkezés embertársaink felett pedig egyre nagyobb méreteket ölt. 

Ott van humorban, szarkazmusban, a tisztelet megadásának mikéntjében a munkahelyen és magánéletben az a kis rossz, ami a megbélyegzés. Miért? 
Mert nem tudnak az emberek mit kezdeni a holtomiglan-holtodiglan fogalmával, azzal, hogy valami nagyon fontos dologban kudarcot vall két felnőtt – gyerekétől ezáltal megvonja normális család lehetőségét. Tehát aki elvált, az vesztes, nem elég erős az élethez, azaz „lenézendő”. Más etikai normák vonatkoznak rá.
Milyen elvált szülőnek lenni?

3/6 Milyen elvált szülőnek lenni?

Ott a közhely, hogy nehéz. Én azt mondom, kegyetlenül nehéz. A válás megakaszt minket érzelmi fejlődésünkben, instabillá teszi azt. Miközben egy, vagy több gyermek érzelmi fejlődését kellene „szponzorálnunk”, nem a sajátunkat. 

Ha beáldozzuk saját érzelmi életünket, nem fejlődünk, gyerekünknek nem tudjuk majd azt adni, ami az igénye lenne, amitől fejlődhetne tovább. Tehát szimultán kell fejlődnünk a gyerekkel egy időben, hogy többet adhassunk neki érzelmi intelligenciánk által. 
Az érzelmi intelligencia és érzelmi élet fejlesztését illetően az a véleményem, hogy nem szabad azt félresöpörni, beáldozni, mert a gyerek is nagyon rosszul fog járni.
A leggyengébb láncszemek

4/6 A leggyengébb láncszemek

A gyerek fejlődéséhez szükség van pénzre, szabadidőre, egészséges személyiségű szülőre. Sajnos, ha van pénz, akkor nincs szabadidő, és fordítva: nincs kire hagyni a gyereket, amikor plusz munkát vállalunk azért, hogy felszínen maradjunk, és legalább az alapokat megadjuk gyermekünknek.

A döntések meghozatala csak ránk vár, akár kicsi, akár hatalmas. A felelősség és leterheltség súlya alatt pedig szinte lehetetlen az, hogy személyiségünket építsük, vagy akár egészséges szinten tartsuk. 
Ezekkel a kondíciókkal pedig szinte lehetetlenség egészséges lelkű, világszemléletű gyereket, gyerekeket felnevelni.
Miért volt jobb régen?

5/6 Miért volt jobb régen?

Egyrészt, mert legalább az erkölcsök, elvárások tiszták voltak. Nem igazságosak, nem túl emberbarátiak, nem kimondottan szerelempártiak, de tiszták és érthetők. 

Aki ezeket a normákat betartotta, az egy megbízható közösség része lehetett, ahonnan segítséget kapott, adott esetben. 
Ha valaki magára maradt, az nem teljes elszigeteltséget jelentett, mint manapság – amikor nincsenek igazi barátok, a munkahelyen embernek ember a farkasa, amikor nem ismerjük még a szomszédot sem, amikor a kommunikáció az internet személytelenségére van bízva, amikor a családtagok között oly ritka a lojalitás és a valódi szeretet
Régebben ott volt a család. Akármilyen is volt, de ott volt.
Hol rontjuk el?

6/6 Hol rontjuk el?

Első körben ott, hogy azt mondjuk: egyszülős család. A család – válás esetén is – kétszülős, csak ezt sokan elfelejtik. A bizalmatlanság miatt a jogszabályok, a belső félelmekből táplálkozó harag az irányadó, nem a közös dolog, a gyermek szeretete.
Meg kell értenünk, hogy a válás nem egyenlő a család felbomlásával. Ha a családon kívüli családtag botorságot csinál, az ugyan úgy kihat a családra, sőt, még jobban, hiszen nincs megbeszélve, feldolgozva, csak találgatások és indulatok vannak. És mivel nem családként tekintünk a dologra, kívülről várjuk a segítséget, nem egymástól.
A válásnak egy dologra meg kellene tanítani minden szülőt, annak tükrében, hogy mekkora bukás, kudarc volt ez az életében: az együttműködésre. Sajnos, még ilyenkor sem, a kudarc, a fájdalom kapcsán sem tanulják meg a leckét: egyedül nem megy.
A gyerek pedig ott van, mint élő, érző lélek... aki szenved, még felnőttkorában is emiatt.