„Egy bizonyos kor alatt nem várható el a gyerektől, hogy átaludja az éjszakát” – Alvástréning szakértői szemmel

Írta: ,

A különböző alvástréningek legtöbbször biztos, gyors megoldást kínálnak a kisgyermek (és ezáltal a szülő) alvásproblémáira – ígéretük szerint megszűnnek az éjszakai ébredések, a gyermek pedig képes lesz önállóan elaludni. Ugyanakkor sok kérdést felvet, hogy az eredmény eléréséhez legtöbb esetben a kisgyermek sírni hagyása az út – a témát Gyarmati Franciska life coach, életvezetési tanácsadóval és gyakorló anyukák valós tapasztalatai alapján jártuk körbe.

A csecsemő és kisgyermek alvási, altatási szokásai gyakran felmerülő témák a szülők és ismerősök körében – a „Végigalussza-e már az éjszakát?” kérdést biztosan minden anyuka hallotta már. A tapasztalatok mellett kutatások és vizsgálatok sora bizonyítja, hogy teljesen normális és általános jelenség, ha a gyermek többször is felébred éjszaka, az elalvásban pedig valamilyen formában szüksége van szülei gyengéd, szeretetteljes gondoskodására. Ugyanakkor számos gyors sikert ígérő, hatásosnak mondott módszer létezik, melyek – ellentmondva az előzőeknek – azt sugallják, hogy néhány egyszerű lépést betartva a szülő akár napok alatt megtaníthatja gyermekét önállóan és tartósan elaludni. A különböző alvástréning módszerekben általában az a közös, hogy a gyermek igényei helyett a szabályokat szem előtt tartva a szülő valamilyen formában magára hagyja, sírni hagyja gyermekét.

A nyugati kultúrákban még mindig tartja magát az elvárás, hogy a kisbaba képes legyen önállóan, külön szobában elaludni – dacára az együttalvás előnyeinek. Meglátásod szerint miért, hogyan alakult ki ez a szemlélet, és mennyire reális elvárás?

Történeti kérdésekben nem vagyok szakember, de az a véleményem, hogy a nagycsaládok és a közösségi együttélés felbomlásával, illetve az életben betöltött szerepeink sokasodásával (amiért általában a fogyasztói társadalmat szokás hibáztatni) alakult ki az az igény, hogy az anya a gyermek születése után is hasonló életmódot folytasson, mint amilyet előtte élt. Emellett Magyarországon a múlt század második felében az volt a társadalmilag kívánatos, hogy a nők szülés után hamar újra munkába álljanak ez is növelte az igényt, hogy a gyerekek az anyjuktól függetlenül boldoguljanak már csecsemőként is. Ugyancsak a modern társadalom – egyébként téves – gondolata, hogy életünk minden területét uralni tudjuk, azaz csak rajtunk múlik, hogy a gyerekünk mikor, hogyan és milyen sokáig fog aludni.

Ezzel szemben viszont az embergyerek több százezer éves (sikeres!) túlélési stratégiája merőben más. Arra van ugyanis a természet által programozva, hogy az első pár életévben nagyon szoros testközelségben éljen az anyjával. Ha ez az együttlét megbomlik, akkor a gyerek éktelen sírásra fakad, környezetét ezzel arra kényszerítve, hogy a testközelség visszaállításával szüntessék meg a sírást. Ez az alvás szempontjából azért fontos, mert az őskorban a csecsemő az életét veszélyeztette azzal, ha átaludta az éjszakát. A gyakori kelés fenntartotta az ősember anya figyelmét a babája iránt. Illetve a kutatások alapján ma már azt gondoljuk, hogy az éjszaka átalvásához kell egy idegrendszeri érettség is, azaz egy bizonyos kor alatt nem várható el a gyerektől, hogy átaludja az éjszakát, ahogy például járni sem tud egy 4 hónapos baba. Ha pedig ez még nem lenne elég az elvárások csökkentéséhez, akkor érdemes tudni, hogy a nagyobb gyerekek és a felnőttek is felébrednek éjszaka, csak ők már megtanultak egyedül visszaaludni – azaz gyakorlatilag nagyon kevés ember alussza át az éjszakát.

Persze elvileg egyszerű lenne elengedni azt az elvárásunkat, hogy a kisbabának át kéne aludnia az éjszakát, csak ehhez el kell fogadnunk azt a tényt is, hogy a nőnek a gyerekvállalással megváltoznak a szerepei, az életvitele. Az alvástréningekkel szembeni legerősebb fegyver, ha a nagycsalád és a tágabb környezet támogatja az anyát és az apát, és nem állítanak (állítunk társadalmilag) teljesíthetetlen elvárásokat eléjük.

Noha kutatások bizonyítják, mekkora stresszt okoz a babának, ha sírni hagyják, bizonyos szakkönyvek és szakemberek továbbra is arra biztatják a szülőket, hogy így tréningezzék a gyereket az önálló elalvásra. Módszereikkel akár néhány napon belüli eredményt ígérnek, ami megváltásnak tűnhet a szülőnek.  Pontosan hogyan működnek az ilyen tréningeknek és miként hatnak a gyerekre?

Ezek a tréningek az ún. behaviorizmus pszichológiai iskola elképzelésein alapulnak, vagyis azon az alapgondolaton, hogy az ember (és így a csecsemő is) inger-válasz alapon tanítható – ha csúnya szót akarnék használni: idomítható. Azaz, ha minden alkalommal felveszem a csecsemőt, amikor sír, akkor gyakori sírásra tanítom, ha pedig nem veszem fel, amikor sír, akkor lenevelem a sírásról. Az elgondolás nem rossz, de ma már tudományosan bebizonyosodott, hogy nem csak a gyerekeknél, de az olyan magasrendű intelligenciával rendelkező állatoknál sem működik ilyen egyszerűen ez az elmélet, mint például a kutyák. A közvélekedésből persze nehezen kopnak ki az elmélet által okozott károk.

Sajnos ugyanis a módszer „működik”: az a kisgyerek, akinek a sírására nem reagálnak, valóban leszokik a sírásról. Csak éppen nem azért, amiért mi szeretnénk. Nem azért, mert megérti, hogy sírni rossz, és majd ezentúl jól viselkedem. Hanem ilyenkor az történik, hogy kialakul a babában az ún. tanult tehetetlenség, azaz megtanulja, hogy a sírásra nem érkezik válasz, ezért felesleges sírni. A gyerek hozzászokik ahhoz, hogy az igényeit nem fejezheti ki, vagy felesleges kifejezni, mert úgysem tudja befolyásolni a környezetét. Pedig az az elképzelésünk, hogy a környezetünkre hatással tudunk lenni vagy sem, az életünk későbbi szakaszaiban meghatározhatja a viselkedésünket, gondolkodásunkat; például, hogy mennyire tudunk küzdeni a céljainkért, önmagunkért, a sikerért. Tehát érdemes a csecsemőben azt a csírát elültetni, hogy a környezete reagál rá, így növelve az énhatékonyságát.

Rengeteg gyerekneveléssel kapcsolatos könyv sorakozik az üzletek polcain. Hogyan érdemes választani, ha semmiképp sem szeretnénk belefutni olyan szerzeménybe, ami sírni hagyásra, tréningezésre biztatja a szülőket?

Egy magabiztos, önállóan gondolkodni tudó és kritikai érzékkel bíró embernek semmilyen könyv elolvasása nem lehet káros – maximum feleslegesen kidobott idő és pénz. Lehet, hogy egy könyv hasznosnak bizonyul egyféle nézőpontból, egy másik problémára viszont nem ad jó megoldást. Ilyenkor nem kell „keresztesháborút” indítani a szerző ellen, csak éppen azt kell hasznosítani a könyvből, ami nekünk bejön, a többit elég figyelmen kívül hagyni. Ne tekintélyelvű alapon éljük az életünket: attól, hogy valakinek a nevét egy könyvborítóra nyomtatták, még nem lesz mindentudó – nézzünk körül az interneten a szerző személyéről, korábbi műveiről, olvassunk a könyvről kritikákat és kérdezősködjünk az ismerőseinktől.

Olyan könyveket keressünk, amelyeket jó érzés olvasni, a leírtak nem ébresztenek bennünk bűntudatot, szégyent, és amelyek a módszerüket egy lehetséges módszerként tüntetik fel, nem pedig az egyedüli üdvözítő útnak. Persze, ha a sokadik könyv elolvasása után sem boldogulunk egy problémával, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

Alvástréning helyett mi lehet a megoldás arra az esetre, ha egy kisgyerek még 1-2-3 éves korában is óránként kel éjszaka, és a szülő ezt már terhesnek érzi?

Ahogy mondani szokták, időnként kiöntjük azzal a bizonyos fürdővízzel együtt a gyereket is. A mi kultúránk nem az ősember kultúrája, és bizony a gyerekeinket rengeteg ponton igyekszünk beleigazítani az elvárásaink dobozába. Azaz attól még, hogy nem egy konkrét alvástréninget alkalmazunk, nagy valószínűséggel majdnem minden család alkalmaz valamilyen nevelési-szoktatási eszközt arra, hogy a gyerek éjjel aludjon, és nappal legyen ébren. Ezekkel nincs is semmi baj, ameddig a család tagjainak szükségleteit figyelembe véve, kompromisszumos alapokon, együttműködve, egymást partnernek tekintve történnek. Ezek tulajdonképpen a válaszkész, kötődő nevelés, illetve az autonóm személyiség vezérelvei, ezekre összpontosítva az együttélés a családon belül (nem csak a gyerekekkel) minden más területen is stresszmentesebbé válik. És persze a gyerek életkora sem mindegy: ne egy 8 hónapos gyereket próbáljunk este 8-tól reggel 6-ig egyhuzamban alvásra kényszeríteni, de egy óránként ébredő 5 évesnél már figyeljünk oda, hogy nincs-e egy komolyabb probléma a háttérben.

Lássunk egy példát: egy 13 hónapos kisfiút este 9-től 11-ig altatnak, majd az éjjel folyamán 4-6 alkalommal felkel, és reggel teljesen kiszámíthatatlan időpontokban ébred. Ez kényelmetlen, zavaró az anyának és az apának is. Egy ilyen helyzetben teljesen érthető igény, hogy a szülők szeretnének változtatni, azaz másmilyen rendszerhez szoktatni a gyereket. Érdemes nem a gyerekekkel kezdeni a változtatást, hiszen nem is ő hozta létre a helyzetet: célszerű megvizsgálni, hogy pontosan mik az elvárásaink, és ezeknek mi magunk hogyan felelünk meg. A szoktatást kis lépésekben, kis célokra lebontva érdemes megkezdeni, és mindig elsősorban a saját viselkedésünkre koncentrálni, nem pedig a gyerekére.

Nagyobb gyerekekkel sokszor eredményesen kommunikálnak a szülők – főleg, ha az együttműködés, a helyzetek megbeszélése amúgy is szokás a családban. Ahogy az előbb is említettem, ennek a szokásnak a kialakítása megéri a befektetést. Gyakran beválik, vagy legalábbis növeli az esélyét a sikernek, ha megbeszéljük a gyerekkel, hogy milyen változás fog történni. Például egy két éves kislányt az éjszakai szoptatásokról szeretnék leszoktatni, vele már lehet a próbálkozások előtt beszélgetni (esetleg bábozni) a dologról, először hetente, aztán kétnaponta, aztán minden nap, majd határozottan belevágni a dolog megvalósításába. Próbálkozzunk, legyünk rugalmasak, tartsuk szem előtt a valóban lényeges dolgokat, kérjünk segítséget szakembertől – és mindig gondoljunk arra: nincs egy kizárólagos út a „jó szülőséghez”, nekünk kell megtalálnunk azt, ami a mi családunkhoz a legjobban passzol.

Néhány tapasztalat olyan anyukáktól, akik kipróbáltak már valamilyen alvástréninget

Megkérdeztünk néhány gyakorló anyukát, mikor döntötték el, hogy kipróbálnak valamilyen alvástréninget, és az milyen hatással volt rájuk és a babájukra.

Andrea:
„Családi-baráti nyomásra a kisbabám 5 hónapos korában két hétig próbálgattuk a Suttogó módszert. Mondanom sem kell, hogy majdnem belerokkantunk. Azóta igény szerint szoptatok, cicin alszik. Most lesz 20 hónapos, és többet semmilyen hasonló próbálkozás nem volt, és nem is lesz.”

Renáta:
„Kezdetben nem tudtam semmit a válaszkész nevelésről, valahogy mégis egész jól követtem, mígnem elég lett a napi három óra altatásból, és gondoltam, hallgatok a védőnőmre: hagyom öt percig, majd tíz percig sírni. Ekkor két éves volt a fiam. Az lett belőle, hogy másfél percenként berohantam, mert öt perc nagyon hosszú idő! A fiam egyre jobban kiborult, hogy miért nem maradok vele aludni, egy óra után pedig már hisztérikusan zokogott, alig jött ki hang a torkán. Akkor fogadtam meg, hogy ilyet soha többet!”

Dóri:
„Nálunk szerencsés volt az első hat hónap, mert a kislányom magától átaludta az éjszakát. Amikor altatni kellett, azt a tanácsot kaptam mindenkitől, hogy cicin semmiképp se altassam, mert hozzászokik. Úgyhogy kicselezve őket, 8 hónapos koráig ringatva altattam, de amikor már 8 kiló volt, és a mozgásfejlődés miatt elkezdett óránként ébredni, védőnőhöz fordultam tanácsért – ekkor még sajnos nem hallottam sem a kötődő nevelésről, sem az igény szerinti szoptatásról. Ő a Spock-féle tréninget, tanácsolta, ami nagyon nem volt szimpatikus, ugyanis az volt a szabály, hogy menjek ki a szobából, és a kislányom majd megtanulja, hogyan aludjon el magától. Maximum 5-10 percenként lehet bemenni hozzá, de sem kivenni nem lehet a kiságyból, sem szavakkal megnyugtatni, maximum simogatni. Nem volt szívem magára hagyni, így a kiságya mellől simogattam és énekeltem neki, tehát nem tartottam be teljesen a szabályokat, de így is borzalmas volt. Szörnyű érzések kavarogtak bennem, ám úgy tűnt, a módszer működik, ugyanis két nap után ismét átaludta az éjszakát. Aztán két hét múlva minden kezdődött elölről, én pedig képtelen voltam újra tréningezni őt, és inkább kutakodni kezdtem a témában. Így találtam rá a kötődő nevelés szemléletre és az ehhez kapcsolódó Facebook csoportra, ami mindent megváltoztatott. Ezután áttértem az igény szerinti szoptatásra, összenyitottuk az ágyainkat, és azóta hatalmas önbizalommal rendelkezem, értem és érzem, hogy mire van szüksége a babámnak. Azóta nem éjszakázom, hiszen nem kell felkelnem szoptatni, mindketten sokkal kipihentebbek és nyugodtabbak vagyunk."