10 dolog, amit tudnod kell, ha egyedülálló anya vagy

Szőke Angéla
Írta: ,
10 dolog, amit tudnod kell, ha egyedülálló anya vagy

Kép forrása: Simon Rae/unsplash.com

Egyedülálló anyának lenni finoman szólva is kihívás és olykor még a legerősebb nők is megroppannak a nyomás alatt. Olyan fizikai, mentális és érzelmi teher ez, amire képtelenség felkészülni, viszont nagyon kevés helyet ad hibázni.

Egyedül nevelni egy gyereket kétszer annyi munka, stressz és könny, azonban kétszer annyi szeretet, ölelés és büszkeség is.

Amerikában a gyerekek csaknem egyharmada él egyedülálló szülővel – elsöprő többségben az édesanyjával – de az nem jelenti azt, hogy bármiben is hiányt szenvednének, vagy rosszabbul teljesítenek, mint a klasszikus családmodellben cseperedő társaik. Egyetlen szülő is képes ugyanis stabil, szerető hátteret biztosítani a gyerekének. Ha úgy érzed, összecsapnak a fejed fölött a hullámok, jusson eszedbe az alábbi tíz dolog.

Ne hanyagold el a saját életed

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy úgy érzed, minden perced lefoglalja valami teendő, saját magadra is időt kell szakítanod. Menj el kozmetikushoz, szaunába, edzésre, moziba, randira. Hidd el, a gyereknek is csak javára válik, ha anyja egészséges, kipihent és kiegyensúlyozott. 

Fogj össze a többi szülővel

Mindenki jól jár, ha megbeszéled más szülőkkel, hogy egymás gyerkőceit ki mikor vigye iskolába, edzésre, vagy pizsama partira. A gyerekek is jól érzik magukat együtt és ezzel sok időt is megspórolnak az elfoglalt anyukák.

alebloshka/depositphotos.com

Légy következetes a szabályokkal és a fegyelemmel

Ha a gyerekre bébiszitter, nagyszülő vagy barátok is vigyáznak, fontos, hogy mindenki az általad megszabott, univerzálisan betartandó szabályok szerint nevelje. Az még belefér, hogy a nagyi néha a vacsora előtt ad egy szeletet a sütiből, de érdemes mindenkivel megbeszélni, kitől mit vársz el. 

Légy felkészülve a vészhelyzetekre

Egy egyedülálló anyának mindig szüksége lehet egy B tervre. Bármi közbejöhet, egy fontos munka, vagy rosszullét, ezért fontos, hogy legyen valaki – vagy valakik – akire számíthatsz ilyen esetekben. Ha ezt előre megbeszéled egy baráttal vagy rokonnal, máris csökkented a szorongásod, mert tudsz kihez fordulni, ha baj van.

LenaNester/unsplash.com

Ne szégyellj segítséget elfogadni

Egy egyedülálló anyuka kénytelen egyszemélyben lenni orvos, tanár, szakács, ápolónő, testőr, takarítónő és játszótárs, tehát kijelenthetjük, hogy minimum egy szuperhős. Mégsem kell minden pillanatban annak lenned, hiszen ezzel óriási nyomást helyezel magadra. Ha valaki felajánlja, hogy segít, akár egy órányi gyerekfelügyelettel, egy fuvarral vagy egy vacsorával, fogadd el és – mint már említettük – foglalkozz magaddal addig is. 

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba