Nem könnyű családanyának lenni - Ezekkel a praktikákkal visszanyerheted a régi lendületed

Írta: ,

Abban minden anyuka egyetért, hogy a világ minden kincséért és szabadidejéért sem adná a gyerekét. Néha azonban teljesen természetes, ha azt érzed, mióta másokért is felelősséggel tartozol, mintha elvesztetted volna régi, lendületes önmagadat. Családanyaként nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt, de vannak praktikák, amik segíthetnek, hogy ne csapjanak össze a fejed fölött a hullámok.

Tervezz előre!

Mindenki tudja, hogy egy gyerekkel az élet minden, csak nem kiszámítható, de azért így is vannak előre látható programok, feladatok, amikre fel tudsz készülni. Ne akarj mindent fejben tartani, fogj egy határidőnaplót vagy nyisd meg a telefonodban a naptár alkalmazást, és ide vezesd fel előre a dolgokat. Így már rögtön láthatod azt is, ha a hónap végén húzósabb időszakotok lesz, ha olyan teendőd van a héten, ami valami előkészületet igényel, vagy ha két program ütné egymást.

Természetes, hogy vannak váratlan helyzetek, amikre nem lehet felkészülni, de ha legalább a többit átlátod, sokkal könnyebb lesz ezeket is menedzselned.

Ne hagyd elhatalmasodni a problémákat

Egy ideig nagyon könnyű lehet a szőnyeg alá söpörni a gondokat, de ha ezekről hosszabb távon nem veszel tudomást, akkor egyre csak dagadni fognak, mígnem sokkal nagyobb károkat okoznak, mint az indokolt lenne. Ha betegnek érzed magad, menj el orvoshoz! Ha kimerült vagy, érzelmileg túlságosan megterhelőnek találsz valamit, szervezz magadnak egy kibeszélős délutánt a barátnőiddel, vagy kérj akár mentálhigiénés segítséget!

Ha pedig fájni kezd a fejed, vegyél be egy fájdalomcsillapítót, és ne várd meg, míg úgy fog hasogatni, hogy már a gyerekeidre sem tudsz odafigyelni. Ne feledd: anya vagy, nem mártír!

Bien tipp: A Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula gyorsan és hatékonyan enyhíti az izom- és ízületi fájdalmakat, a hátfájást, fejfájást, fogfájást és a menstruáció következtében fellépő fájdalmakat.

Praktikus dolog tartani belőle a táskádban, és a betegtájékoztatóban feltüntetett adagolást és alkalmazást, valamint kockázatokat és mellékhatásokat figyelembe véve alkalmazni, ha gyors segítségre lenne szükséged.

Kezdj (újra) rendszeresen mozogni!

Tudjuk, hogy most mit gondolsz: így is rengeteg a dolgod, hogyan férne bele még a mozgás is? De hidd el, hogy ennyivel tartozol magadnak – ha pedig ez sem győz meg, gondolj arra, hogy tartozol vele a gyermekeidnek, hiszen egy egészséges anyuka sokkal tovább tud mellettük maradni és támogatást nyújtani nekik.

Már napi fél óra is rengeteget számít, és a rendszeres testmozgástól egyébként is fittebb, lendületesebb leszel, így a többi feladatod intézésekor szinte biztosan behozod a kieső egy órát.

De még ennél is fontosabb, hogy a magadra, jólétedre szánt idő nem csak az egészségeden, a hangulatodon is nyomot hagy: boldogabb, kiegyensúlyozottabb, jobb kedvű leszel, egyes vizsgálatok szerint pedig a rendszeres sport a depresszió és a szorongás leküzdésében is a segítségedre lehet.

Ne félj segítséget kérni

Anyaként nyilván sokkal nagyobb rajtad a felelősség, mint akkor volt, amíg nem voltak gyermekeid, de ne feledd, hogy nem kell egyedül vinned a terheket. Teljesen jogos elvárás, hogy gyermekeid apjával, partnereddel megosszátok a háztartással, gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat, és nem leszel rossz anya attól, ha nem érzed úgy, hogy mindig mindent neked kell megoldanod.

Vannak például, akik megengedhetnék maguknak, hogy havonta néhány alkalommal takarítót hívjanak, mégsem teszik, mert úgy érzik, ezt nekik is meg kellene tudniuk oldani. Vagy ahelyett, hogy 10 percet szusszanni tudnának, a legkeményebb napokon is nekiállnak főzni, pedig ma már nem csak pizzát, egészséges ételeket is lehet házhoz szállíttatni. Ne akarj mindent egyedül a nyakadba venni!