4 mondat, ami evészavart okozhat a gyerekednél – ezért kell kerülni őket

Írta: ,

Az evészavar mint jelenség egyre inkább bevonult a köztudatba, ám a kiváltó okokról keveset tud az átlagember. Gyökerei – akárcsak a legtöbb pszichés zavaré – visszanyúlnak a gyermekkorba valamilyen módon. Ha szeretnéd elkerülni, hogy gyereked a későbbiekben evési problémákkal küzdjön, mindenképp kerüld a következő mondatokat!

A szülői minta másolása

Mint mindenben, az étkezéssel kapcsolatban is elsősorban a szülői minta a mérvadó egy gyerek életében. Mondhatunk bármit neki – szépen, lassan egyen, jól rágja meg a falatot stb. – ha mi magunk nem így cselekszünk, hiszen a gyerekek elsősorban másolnak. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy miként kommunikálunk velük egy olyan egyszerű biológiai szükségletről, mint az evés.

Az étel sokszor olyan eszközzé válik a szülők kezében – büntetés, jutalmazás, dicséret -, amely felülírhatja a gyermek valódi szükségleteit, ez pedig egyéb hajlamosító tényezők együttállásával akár komoly evészavarokhoz is vezethet. Ártatlannak tűnő mondatok következnek, melyeket pusztán jó szándékból mondunk ki, ám sajnos olyan káros következményeik lehetnek, melyek talán csak évekkel, évtizedekkel később kerülnek felszínre.

Amit a tányérodra kiszedtél, meg is kell enni! Kép forrása: instagram.com

Manapság is sokakban él ez a mondat, mely a pazarlást hivatott elkerülni. Nem akarjuk, hogy a kukában landoljon a drága étel – vagy csak éppen a bevésődött mintát követve bíztatjuk a gyerekünket, hogy bizony mindent meg kell ennie, ami a tányérján van, az utolsó falatig.

Lehet példálózni az egykor nélkülöző felmenőkkel vagy az éhező afrikai gyerekekkel, de akár el is gondolkodhatunk azon, vajon miért akarjuk, hogy a gyerek akkor is egyen, ha esetleg már nem éhes?

És vajon ez hova vezet majd? Valószínűleg túlevéshez, hiszen ha valaki nem azt figyeli, hogy meddig esik neki jól az étel, mikor lakik jól, hanem arra koncentrál, hogy az utolsó morzsát is elpusztítsa, biztosan többet eszik majd a kelleténél, ez pedig egyenes út a túlevéshez, túlsúlyhoz.