5 kényes téma, amiről az esküvő előtt beszélnetek kell

Írta: ,

Fantasztikus, hogy egymás személyében megtaláltátok azt az embert, akivel szeretnétek leélni az életeteket. Néhány praktikus kérdést azonban mindenképpen érdemes tisztázni, mielőtt hivatalosan is közös útra lépnétek.

Adósságok és pénzügyek

1/5 Adósságok és pénzügyek

Érdemes már a ceremónia szervezésének megkezdése előtt leülnötök, hogy alaposan átrágjátok a jelenlegi anyagi helyzeteteket.

Beszéljétek meg, milyen tartozásaitok is vannak – a diákhiteltől kezdve a részletfizetéses vásárlásokon át az esetleges jelzálogig –, s akkor is legyetek maradéktalanul őszinték, ha valamelyik utólag visszagondolva nem volt jó döntés.

Az eltitkolt adósság ugyanis nemcsak anyagi, hanem lelki teherként is a kapcsolatotokra fog nehezedni.


Olvastad? A boldog házasság 6 titka – hús-vér párok tollából


Egyelőre részletkérdés, közös kasszán vagytok-e, tehát nem a másiktól kell várnotok a megoldást, tájékoztatni őt viszont mindenképpen érdemes.

Arról is essen szó köztetek, miként tudnátok együtt javítani a képet.

Gyermekvállalás

2/5 Gyermekvállalás

A közös élet egyik legfontosabb kérdése, hogy szeretnétek-e gyereket, illetve milyen elképzeléseitek vannak a szülői létről úgy összességében.

Hogyan vélekedtek például arról, hogy a kismama dolgozzon-e, s ha igen, akkor milyen munkaidőben?

Bölcsődepártiak vagytok, vagy szerintetek szerencsésebb valakinek otthon maradnia a kicsivel?

Ha folyton pörögtök, járható út-e számotokra egy állandó bébiszitter felvétele, vagy kizárólag családon belül szeretnétek megoldani az efféle teendőket?

Sőt – bár napjaink kultúrájában ennek csekély a jelentősége – a jövevény(ek) vallásáról, megkereszteléséről is érdemes beszélnetek.

Minél több dolgot egyeztettek, annál csekélyebb a jövőbeni konfliktus veszélye.

Költözés

3/5 Költözés

Ha már az esküvő szerepel nálatok napirenden, valószínűleg már együtt éltek egy ideje, vagy pedig egyértelmű számotokra, hogy az összeköltözésnek záros határidőn belül meg kell történnie.

Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ugyanabban a városban – sőt: országban – képzelitek-e el a közös jövőt, ahol jelenleg tartózkodtok, vagy szívesebben lennétek máshol.

Mint ahogy az összes többi kérdésben, ennél is kendőzetlenül őszintének kell lennetek saját magatokhoz és egymáshoz, hiszen a régóta dédelgetett vágyak kimondására ez a legjobb alkalom.

Amennyiben tehát mindig is szeretted volna kipróbálni, milyen X helyen élni, dobd fel a témát a párodnak, hátha ő is éppen így érzi!

Fontossági sorrend

4/5 Fontossági sorrend

A házasság a hosszú távú tervek közös megvalósítását jelenti – még akkor is, ha egész életterület marad látszólag a másiktól független, például a karrieretek.

Mivel a különböző feladataitok és szerepeitek kölcsönhatásban állnak egymással, célszerű nyíltan tárgyalni róla, kinek mi a legfontosabb.

Így elkerülhető, hogy egy hétvégi programváltozásból hosszas mosolyszünet legyen – mert ha jó előre tájékoztatod a párodat, hogy éppen előléptetésért dolgozol, valószínűleg megértőbben áll majd a túlóráidhoz.

Fontos, hogy ez a csevej ne egyoldalú közlés, hanem oda-vissza irányú diskurzus legyen. Nem szabad ugyanis, hogy az egyéni álmok és a közösek összeütközzenek!

Gondoskodás a szülőkről

5/5 Gondoskodás a szülőkről

Noha a „kihez menjünk szenteste?” kérdést valószínűleg már megoldottátok – a mai párok többségéhez hasonlóan valószínűleg elszigetelt ünnepléssel, aminek ugyancsak adott a maga szépsége –, a családhoz fűződő kötelességek teljesítése messze nem merül ki ennyiben.

Vegyétek számba, milyen szükségleteik vannak a korosodó szüleiteknek, mennyi gondoskodást és ápolást igényelnek, illetve összhangban áll-e mindez a saját terveitekkel.

Az ezzel járó idő-, energia- és pénzkeret természetesen a testvéreitekre is vonatkozik, tehát őket is vonjátok be a beszélgetésbe!

A szívből jövő gondoskodás ugyanis akkor működik a legjobban, ha a racionális alapok is rendben vannak. Két ember életre szóló szövetsége pedig két család találkozását is jelenti, s ez így természetes.

Nálatok terítékre kerültek már ezek a témák? Sikerült dűlőre jutni?