Lecserélődtek a barátaim, mióta gyerekem van - a számuk mégsem változott

Szabó Erzsébet
Írta: ,
Lecserélődtek a barátaim, mióta gyerekem van - a számuk mégsem változott

Kép forrása: unsplash.com

Néha megszakadnak kötelékek, néha újak alakulnak. De mitől függ mindez? Boldogságkutatók úgy vélik, hogy elsősorban szociális kötelékeink felelősek boldogságunkért, tehát a családunk után a barátaink a legfontosabbak számunkra.

Biztos voltam benne, hogy az anyává válás során megváltozik majd a baráti köröm, de ahogy végül átalakult az életem, arra még én sem számítottam. Nem tartottam a változástól, mert néhány évvel korábban tudatosan, fokozatosan, saját magam alakítottam át a baráti társaságomat, míg végül egy kezemen is meg tudtam számolni, hány olyan ismerősöm maradt, aki tényleg közel áll hozzám.

Régi új ismerős

Néhány igazán közeli lánybarátot leszámítva mindig is a fiúkkal éreztem jobban magam. Nem is jut eszembe, van-e olyan gyerekkori fiú barátom, akivel ne ápolnék még ma is jó viszonyt. Bár nem találkozom velük rendszeresen, ha összefutunk, mindig ott tudjuk felvenni a fonalat, ahol abbahagytuk. Függetlenül attól, hogy ők már apák, vagy csak tervezik a családot, egy percig sem érzem feszélyezve magam mellettük – és ezzel szerintem ők is így vannak.

Egyszer, még várandósan sétálgattam, amikor az egyik ilyen barátom megállt mellettem autóval és gratulált, nem is tudta, hogy babánk lesz. Beszéltük, hogy „majd valamikor jó lenne leülni inni egy kávét”, de aztán – ahogy az ilyen esetekben lenni szokott – elmaradt a találkozó, engem pedig bedarált az a mókuskerék, ami a csecsemők első néhány hónapjára igazán jellemző. Időnként váltottunk néhány üzenetet, és amikor végre abbamaradt a hasfájós korszak, meg is látogatott minket. Ugyan még a rokonságában sincs gyermek, azonnal egymásra hangolódott a kislányommal, úgy játszott vele, mintha egy férfi számára ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Azóta hol gyakrabban, hol ritkábban tudunk találkozni, de minden egyes alkalommal úgy válunk el egymástól, hogy számos dolgot nem volt időnk megvitatni. Ő tipikusan olyan barát, akivel kiválóan sikerült a kapcsolatunk felfrissítése, az eltelt évek egyáltalán nem akadályoztak minket abban, hogy újra igazán jóban legyünk. 

Az új barátok

Amikor az ember új élethelyzetbe kerül, akkor óhatatlanul átalakul a baráti köre – jó esetben bővül. Tipikusan ilyen, amikor anyai örömök elé nézünk, és már a várótermekben, a szülészeten is ismerkedünk másokkal. A közös téma, a friss élmények adottak, az már más kérdés, hogy nyilván nem mindenki nyerheti el a szimpátiánkat – de nem is kell. Esetemben ez igazán akkor teljesedett ki, amikor elkezdtünk közösségbe járni a kislányommal.

A különféle játszóházak, programok, babaklubok mind-mind lehetőséget nyújtottak arra, hogy sok anyukával megismerkedjek, ám valamiért ezek a kapcsolatok tiszavirág életűek voltak – egyet leszámítva.

Bár alig másfél éve történt, ma sem tudom, hogy kerültünk közel egymáshoz, de egyik pillanatról a másikra bizalmas jó barátom lett egy régi évfolyamtársam. Régen nem kedveltük különösebben egymást, nem is ismertük a másikat, teljesen semleges volt a kapcsolatunk, tehát rá új barátként tekintek. Tipikusan olyan nő, akivel mintha mindig is ismertük volna egymást: csak jönnek sorra a régi sztorik, a jól ismert és átérzett élethelyzetek. Az csak hab a tortán, hogy a gyerekeink is remekül kijönnek egymással, szóval, amíg ők élvezik a játékot, mi hátradőlve megvitathatjuk azt, ami éppen a szívünket nyomja. 

Kép: prostooleh/depositphotos.com

Akivel a közös sors összehoz – és akiktől eltávolít

Nem várt fordulatok is értek az anyaságom során, és ennek egyik része tényleg a legközelebbi barátaimra koncentrálódott. A gyerekkori legjobb barátnőm szerencsére még mindig mellettem áll, ezt pedig tetézte, hogy együtt élhettük meg az anyaság örömeit és hullámvölgyeit. Nagy mázli, hogy pont vele lehettem egyszerre várandós, hiszen így az érdeklődési körötök, a fontossági sorrendetek is egyszerre változik. Egymás vállán sírtuk ki a nehézségeket, sosem kellett azért aggódni, hogy nem ért meg, besokall a nyafogástól, vagy éppen félreért – mert ő is pontosan ugyanabban a cipőben járt.

Éppen ezért ért váratlanul, hogy egy másik közeli barátnőm, aki alig két héttel előttem szült, mennyire eltávolodott tőlem anyaként. A terhességet még együtt izgultuk végig: én végig támogattam, ő ugyanis több sikertelen beültetésen is átesett. Úgy véltem, a nehézségek ténylegesen összekovácsoltak minket, annak pedig külön örültem, hogy semmiképpen sem verhet éket közénk az, hogy időközben én is várandós lettem.

A szülést követően még néhány hónapig tartottuk a kapcsolatot, mígnem egyre jobban megritkultak a beszélgetéseink, a találkozások, és tényleg csak akkor kerestük egymást, ha valamire szükségünk volt. Ez a helyzet a mai napig fennáll, és bár a kapcsolatunk jó maradt, már nem tekintek rá barátként. Talán később még visszatalálunk egymáshoz, de egyelőre úgy tűnik, egyikünknek sincs igénye a kapcsolatunk felfrissítésére. 

A másik, hasonlóan mély barátságomról sem gondoltam volna, hogy valaha vége szakad, főleg azok után, hogy tényleg sok hullámvölgyön átmentünk közösen. Ez a barátnőm négy évvel előttem alapított családot, és rengeteg időt töltöttünk együtt, mikor otthon volt a kisfiával. Szinte minden nap találkoztunk, közös programokat szerveztünk: mindig könnyen alkalmazkodtam hozzájuk a rugalmas munkabeosztásom miatt. Aztán változott a helyzet, és én lettem az, akinek muszáj volt egy csecsemőhöz igazodnia és úgy vélem, ebben a barátságban és ebben a helyzetben neki kellett volna kicsit többet tennie, hogy a jó kapcsolatunk megmaradjon. Ő viszont tényleg nagyon-nagyon ritkán látogatott meg minket. Sajnos itt jelentkezett a barátságunknak az a hátulütője is, hogy kettesben szinte soha nem mentünk sehova – a gyerekek előtt sem.

Egy ideig próbáltam erőltetni a közös programokat, de a párkapcsolata nagyon komplikált, és nyilván segíteni akartam, nem bonyodalmat okozni, így erről végül letettem.

Sajnos be kellett látnom, hogy ezt a barátságot én jobban akartam, jobban ragaszkodtam hozzá, és ha én nem kezdeményeztem, akkor nem is találkoztunk. Bár volt még egy „fellángolásunk”, amikor segítségre szorult, akkor megszaporodtak a találkáink, de ahogy ez az élethelyzet megszűnt, ismét eltávolodtunk egymástól. Ennek ellenére is úgy vélem, hogy ha gondom lenne, számíthatnék rá, és azt tudom, hogy ő is számíthatna rám.

Az igazán közeli barátaim száma tehát nem változott, most is három olyan ismerősöm van, aki valóban közel áll a szívemhez és teljes bizalmamat élvezi. Hogy miért pont a három, ráadásul miért éppen három teljesen különböző mentalitású, felfogású és életkorú barát, arról sincsen fogalmam. A lényeg az, hogy nagyon jól, harmonikusan működnek ezek a kapcsolatok, és azt hiszem, egy-egy felnőtt barátságban ennél többet kívánni sem lehet.