5 dolog, amit tudnod kell, ha a barátnőd anyuka lesz és kikerül a baráti körből

Szőke Angéla
Írta: ,

Ha az embernek gyerekei lesznek, az egész élete fenekestől felfordul. Az egyik legnagyobb változás a szociális életet érinti, hiszen egy anyukának sokkal nehezebb ápolnia a barátságokat, főleg azokkal a barátnőivel, akiknek nincsenek gyerekeik. Ha egyik közeli barátnőd éppen anyai örömök elé néz, légy vele türelmes és az alábbi öt dolgot tartsd észben annak érdekében, hogy ne kerüljön ki a baráti körből.

Ugyanaz az ember marad

Lehet, hogy már nem beszéltek a pasikról éjszakába nyúlóan egy üveg bor mellett heti rendszerességgel, de attól ő még a barátnőd, akivel annyi mindenen keresztülmentetek együtt. Lehet, hogy most nincs más témája, mint a gyerek és sokszor fáradt, de ez nem jelenti azt, hogy ne törődne veled és ne érdekelné az életed.

Ugyanaz az ember, aki mindig is volt, csak most kikerült a baráti körforgásból és ennek ellenére igenis van igénye arra, hogy tartsd vele a kapcsolatot és időnként ráírj vagy felhívd. 

Megváltoztak a prioritások az életében

Egy nő élete a szülés után 180 fokot fordul, hiszen felelős lesz egy új kis életért, akit fel kell nevelnie. Ez azzal jár, hogy életében gyökerestül változik meg a fontossági sorrend. Ezentúl ugyanis bármi történik vele, mindig a gyereke lesz számára az első. De ettől még téged is ugyanúgy szeret és fontos számára a barátságotok. 

Döcögősebb lesz a kommunikáció

Készülj fel arra, hogy mikor éppen a telefonon meséled neki, milyen isteni volt a randi életed legújabb szerelmével, akkor a vonal másik végén konstans gyereksírás vagy gyerkőcök kiabálása hallatszik. Ne bosszankodj akkor sem, ha ötödjére kell belekezdened a mondandódba, mert a gyerekek éppen azért üvöltenek, mert csokit kérnek, leestek a mászókáról, vagy éppenséggel a barátnőd üvölt velük, mert amíg nem figyelt, összefirkálták a falat. Ez az anyaság realitása, és ez nem jelenti azt, hogy a barátnőd nem figyel rád. 

Natalie_Magic/depositphotos.com

Egy közös buli több szervezést igényel

Az anyaság a legnagyobb partilányokból is felelősségteljes felnőttet csinál és ez így is van rendjén. Amíg a baba kicsi, lehet, hogy nélkülöznötök kell barátnőtöket a legnagyobb bulikon és már semmi sem lesz a régi.

Készülj fel arra, hogy lehet, hogy jó előre megbeszéltek egy csajos estét, de ő lemondja, mert a gyerkőc megbetegedett, vagy valami közbejött a babysitternek. Ilyenkor légy vele türelmes, hiszen bármilyen csalódott is vagy, ő nem tehet erről.

Arra is készülj fel, hogyha az anyuka sok babázással töltött hónap után végre „kiszabadul”, úgy bulizhat, mintha életében először tenné: vagy ideges lesz, mert elszokott a party-közegtől, vagy ledobja a láncait és féktelen bulizásba kezd. Ne ítélkezz, ez ilyenkor teljesen természetes viselkedés. 

Állandóan fáradt

Egy anya életét abszolút kitölti a gyerek, pláne ha többen vannak. A gyereknevelés rengeteg tennivalóval jár, így nem csoda, ha teljesen lefoglalja a barátnődet. Ha van egy kis ideje, azt igyekszik magára fordítani és a szociális élet sokadik helyre csúszott vissza a fontossági listáján. Ez azonban nem azt jelenti, hogy semmibe vesz téged, egyszerűen most nincs rád ideje, hiszen állandóan kimerült. Lehet, hogy kívülről úgy tűnik, mintha már nem is akarna a baráti társaság tagja lenni, pedig ez nem így van, sőt: ilyenkor van a legnagyobb szüksége barátai támogatására.

Ha nem veszi fel a telefont, nem hív vissza vagy nem válaszol az üzenetekre, az nem azért van, mert nem törődik veled, hanem mert valószínűleg éppen százfelé szakítja a sok teendő. Ha türelmes vagy és ennek ellenére a barátnője maradsz, nagyon sokat fog neki jelenteni.