5 apró dolog, amivel hamar elveszíted az emberek bizalmát

Kovács Andrea
Írta: , Frissítve:

A bizalom ősi emberi igény. Nem csak arra vágyunk, hogy mi megbízhassunk valakiben, de arra is, hogy bennünket magunkat megbízható embernek lássanak. Az alábbi körülmények azonban könnyen megsemmisíthetik a rólad kialakított, megbízható ember képét.

„Azt hiszem, erre a gombra kattintottam”, vagy „szerintem még szerdán küldtem erről egy e-mailt”, és „ha minden igaz, akkor ott kellene lennie”.

Ezek azok a kifejezések, amelyek miatt a környezeted azonnal azt gondolhatja, hogy mellébeszélsz és nem vagy biztos abban, amit csinálsz, esetleg előre próbálsz egérutat teremteni magadnak arra az esetre, amikor majd kiderül, hogy nem pontosan úgy történtek a dolgok, ahogyan most azt előadod.

Bár korántsem biztos, hogy erről van szó – a bizonytalan fogalmazást és a feltételes módot sokan csak önbizalomhiányból fakadóan, vagy túlzott udvariaskodásként használják – a hajlékony mondatok hajlékony ember benyomását kelthetik.

Ha nem fogalmazod meg egyértelműen, hogy mit vársz másoktól, azzal nem csak garantálod, hogy elégedetten szálltok ki ebből a kapcsolatból – legyen az üzleti vagy magánjellegű – de a feléd irányuló bizalmat is csökkented.

Egy olyan viszonyban ugyanis, ahol a másik tudja, minek kell megfelelnie és cserébe mire számíthat tőled, sokkal nagyobb biztonságban fogja érezni magát, ellenben, ha az elvárásaid ködösek, akkor a másik joggal fogja úgy érezni, hogy amikor valami balul üt ki, sokkal könnyebben húzod majd rá a vizes lepedőt.

Vagyaim.hu Black Friday

Fókuszban

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra

Tündököljön otthonod is a legjobb formájában!