A terhesség 10 nagyon korai jele: mert mindent hamarabb tudni szeretnénk

Zabolai Margit
Írta: ,
A terhesség 10 nagyon korai jele: mert mindent hamarabb tudni szeretnénk

Kép forrása: unsplash

Főleg az eljövendő bébiről nagyon is hamar akarunk tudni - ha terveztük azért, ha nem, hát azért. Teljesen bizonyosat csak az orvos tud mondani, és az is tény, hogy még ha fenn is áll a terhesség, az az első néhány hétben annyira sérülékeny, hogy ilyenkor még csak óvatosan érdemes örömködni. Ha mégsem tudsz már várni, akkor ezeket a jeleket figyeld – ha nem is 100%-os biztonságúak, sejtethetik, hogy már készül az új élet.

1. Szurkáló érzés a hasban

Körülbelül egy héttel (plusz-mínusz néhány nap) az együttlét után megkezdődik a megtermékenyített petesejt beágyazódása. Ezt sok nő nem veszi észre, de olyanok is vannak, akik apró, nem túl erőteljes szúrkáló érzésről számolnak be. Ha ezt érzed, talán azt jelenti, valaki éppen bevackolja magát.

2. Pecsételő vérzés

Szintén az együttlét után jelentkezhet pecsételő, barnás vérzés, ami annyira gyenge, hogy semmiképpen sem lehet összetéveszteni a menstruációval. Ez szintén lehet a beágyazódás jele, ugyanakkor vannak nők, akik ilyesmit egyáltalán nem tapasztalnak, így természetesen az elmaradása sem jelenti, hogy ne estél volna teherbe.

Vagyaim.hu Black Friday

Fókuszban

A hibrid autóké a jövő?

5 gyors ünnepi főfogás - mert nem a konyhában eltöltött időn múlnak az ízek!

7 gyakori tünet, ami magnéziumhiányra utalhat - Rád hány igaz?

Full hibrid, plug-in hibrid vagy mild hibrid? Tegyünk rendet a fejekben hibrid fronton

Csak olyat ajándékozz, amit magadra is kennél! 7 fantasztikus növényi alapú kozmetikum karácsonyra