Nálatok bejött? A szerető anyák gyerekei okosabbak lesznek egy új kutatás szerint

Írta: ,
Az többnyire már egészen kicsi korban meglátszik, hogy egy gyerekkel mennyit foglalkoznak otthon, és nem csak a viselkedés, a szókincs, a helyzetfelismerés, a problémamegoldó képesség területén is. Egy friss kutatás szerint azonban a szerető gondoskodás nem csak a tanult viselkedési formákon keresztül jelent előnyt a gyereknek: a New York University tanulmánya szerint a szerető anyák gyermekei később ténylegesen okosabbak is lesznek.

Több simogatás, több agyhullám

Kutatók szerint a gondoskodó, törődő anyák viselkedése hatással lehet a gyerekek agyára, mégpedig úgy, hogy a neuronok jobban fejlődnek ezekben a kicsikben, ennek köszönhetően később okosabbak lehetnek, mint amilyenek az anyai gondoskodás nélkül lehettek volna.

A kutatás azért is figyelemre méltó, mert amellett, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy az újszülöttek már az első hetekben is megfelelő gondoskodást kapjanak (és hogy a gondozónak ehhez minden segítséget meg kell kapnia), a tudósok azt is remélik, hogy korábbi vizsgálatokkal kidolgozható lesz egy olyan terápiás eljárás, ami az agyi károsodással született csecsemők regenerálódását segítené.

Ami ösztönös volt, mára bizonyított

Az elmélet, miszerint a kezdeti gondoskodás meghatározó a csecsemők későbbi fejlődése szempontjából, nem új keletű, azonban ez az első olyan tanulmány, ami mérhető adatokkal is alátámasztja, hogy már az olyan egyszerű dolgok is, mint a baba ápolása, az ölelés, a mosdatás vagy a simogatás a kezdeti szakasztól fogva hatással lesznek az agy működésére.

A kutatók szerint ez a jelenség nem csak az embereknél, minden emlős állatnál megfigyelhető. Amikor az újszülött az anya közelében van, az agyhullámai aktívabbak, ez pedig segíti a neuronok fejlődését. Azonban amikor az anya nincs elérhető közelségben, az agyhullámok sokkal kevesebb munkát mutatnak.

A kutatók természetesen arra is rámutattak, hogy csak azért, mert egy gyerek IQ-ja alacsonyabb, vagy rosszabbul teljesít az iskolában, még nem jelenti azt, hogy az édesanyja nem szerette volna eléggé.

„Rengeteg dolog van, ami egy csecsemő fejlődését befolyásolja” – mondta el a tanulmány társszerzője, dr. Emma Sarro. „Az eredményeink abban segítik a tudósokat és az orvosokat, hogy jobban megértsék az agy működésének egészét.”

A kutatók azt remélik, hogy a tanulmánnyal segíthetnek kialakítani olyan terápiákat, amelyek a sérült vagy agykárosodott csecsemők állapotán javít, illetve pontosabb képet adhatnak az anyáknak arról, mivel teszik a legjobbat a gyermeküknek.

Mi nagyon kíváncsian várjuk a kutatás eredményeit, bár két dologban biztosak vagyunk: nem kell orvosi diploma ahhoz, hogy belássuk, az anya féltő gondoskodása jó hatással van egy újszülöttre, és egyetlen anya sem azért ölelgeti a babáját, mert reméli, hogy később atomfizikus lesz belőle, hanem mert egyszerűen szereti – mindegy, hány pici neuronja van.