Talán már sokan hallottak azokról a majomkísérletekről, amelyeken keresztül a kutatók azt vizsgálták, hogy a korai gyermekkor idején az anya és utódja közti kapcsolatban történtek hogyan befolyásolják a későbbieket. Egyik legismertebb kísérlet a témában a szőranya-drótanya kísérlet volt, amely számtalan érdekes következtetést eredményezett.
Harry Harlow-féle kísérlet
Harry Harlow a ’60-as években kezdte meg az addigra minden szempontból megtervezett kísérlet végrehajtását. A kísérlet célja az volt, hogy egyrészt igazolja a korai kötődés fontosságát és annak befolyását a későbbi életre, másrészt pedig azt szerette volna igazolni, hogy a kisbabák ragaszkodása nem kizárólag a táplálkozással vannak összefüggésbe, hanem más szempontok is szerepet játszanak benne.
A kísérlet végeredménye alapvetően igazolta a korábbi feltételezéseket az anya szerepének széles körű fontosságával kapcsolatban, sőt annál tovább mutató eredményeket is produkált.
Szőranya, drótanya A majomcsecsemőket a kísérlet során elkülönítették édesanyjuktól, és ketrecükbe két majomfigurát helyeztek el. Mindegyik fából és drótból készült, de az egyiket beborították textillel is. Ez utóbbit hívjuk szőranyának, mivel imitálja a majomanya szőrzetét, míg a másikat a drótanya nevet kapta. A kísérlet kezdeti stádiumában mindegyik bábuban elhelyeztek táplálékot, amelyet a kismajmok a szopáshoz hasonló módon megszerezhettek.
Mérték, hogy a kisállatok mennyi időt töltenek táplálkozás céljából az egyes babákkal, és nagyjából mindegyiknél hasonló eredmény jött ki, vagyis az étel szempontjából nem tettek különbséget a kísérleti alanyok.
Csimpaszkodás
A kísérlet egyik célja az volt, hogy megállapítsák, hogy az anya „mibenléte”, tulajdonságai hogyan befolyásolják a kismajmok ragaszkodását és viselkedését, és szerették volna kísérlettel igazolni, hogy a majom- és emberbébikre egyaránt jellemző csimpaszkodásnak mi is a mozgatórugója.
Éppen ezért kivették a bábukból a táplálékot és megfigyelték, hogy anélkül melyik „anyát” hogyan és milyen szempontok alapján „használják” a majombébik. Az eredmény nem okozott meglepetést, a kismajmok a szőranyán órákat csimpaszkodtak minden nap, míg a drótanyát figyelmen kívül hagyták, miután meggyőződtek arról, hogy ételt nem várhatnak már tőle.
Táplálkozás és csimpaszkodás
A kísérlet következő szakaszában a drótanyát újra alkalmassá tették a táplálékadásra, mindezt azonban nem tették meg a szőranyánál. Az eredmény itt sem okozott meglepetést, mivel a kismajmok kizárólag a táplálék elfogyasztásának idejére voltak hajlandóak a drótanyánál tartózkodni, minden egyéb idejüket a szőranyára csimpaszkodva töltötték.
Vagyis a kismajmok nem ahhoz ragaszkodtak, akitől az ételt kapták. Így az elsődleges következtetés megszületett, miszerint az anya szerepe koránt sem épül kizárólag a táplálkozásra, azt a csecsemők kizárólagosan funkciója alapján használják, viszont sokkal nagyobb a szerepe a testi közelségnek.
Félelem
További lépésként stresszhelyzeteket hoztak létre, vagyis előidézték azt, hogy a kismajmok megijedjenek. „Játszószoba” néven összeengedték a kismajmokat, akik korábban nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy többen vannak egy légtérben, és az új helyzet nyilvánvalóan felzaklatta őket. Az eredmény az lett, hogy azok a majmok, amelyek szőranyán nevelkedtek, a kezdeti idegenkedés és anyjukon való csimpaszkodás után óvatosan elkezdtek barátkozni a többiekkel.
A drótanyához szoktatottak azonban feszültek maradtak, nem kerestek vigaszt a drótanyában, és egyáltalán nem voltak hajlandóak barátkozni a többi kismajommal sem.
Viselkedésük ugyanazokat a mozzanatokat mutatta, amelyet egy bizonytalan kisgyerek is produkál, amikor stabil háttér nélkül kell megpróbálnia szocializálódni.Kismajmok anyaként
A kísérletsorozat ezzel még nem ért véget, mivel alaposan tanulmányozták a megfigyelésben részt vevő kismajmok további életvitelét is. A tapasztalat pedig igazán megdöbbentő volt: az ivaréretté vált kismajmok egyáltalán nem voltak nyitottak társaik szexuális közeledésére, így sokuknak nem születtek utódai. Azok az egyedek, amelyek mégis teherbe estek, az esetek legnagyobb részében képtelenek voltak érdemben ellátni anyai funkcióikat. Nem gondoskodtak róluk, sőt (különösen a drótanyán nevelkedettek) sok esetben elpusztították utódaikat. A kísérlet sok megrázó elemmel és tanulsággal rendelkezik, de valószínűleg mind közül ez a legelgondolkoztatóbb.
Korai kötődés
A kísérlet számtalan olyan dolgot támasztott alá, amelyet korábban is feltételeztek, de bizonyításukra a Harlow-kísérletekig nem került sor. Igazolást nyert, hogy az anya szerepe koránt sem kizárólag a csecsemők táplálkozási igényének kielégítésére szorítkozik, sőt Sok esetben a bébik előtérbe helyezik a puha tapintást és a csimpaszkodás, bújás lehetőségét az étellel szemben.
A játszószobás kísérlet igazolta azt, hogy a szocializáció lényegesen könnyebb a testközelséget kapó egyedek számára, sőt gyakori, hogy akik ezt nem kapták meg, azok képtelenek lesznek beilleszkedni, vagy kezelni dühüket. A legmegrázóbb tanulság pedig egyértelműen az, hogy akinél nem alakulhatott ki megfelelően a korai kötődés az anyja (vagy az annak tartott bábu) iránt, az maga is gyakran képtelen lett odaadó anyává válni.
Embergyerekek
Egyértelmű a párhuzam a majmok és az emberek viselkedése, igényrendszere és reakcióik között. Tudjuk jól, hogy nem véletlen, hogy az újszülötteket egyből édesanyjuk mellére helyezik, hogy így legyen lehetőségük arra, hogy gyorsabban megnyugodjanak a szülés során átélt trauma után. Ugyanez igaz később is: bizonyított tény, hogy a nem megfelelő testi közelséget, melegséget, biztonságérzetet kapó csecsemőknek komoly problémáik lehetnek a későbbi beilleszkedéssel, viselkedéssel is.
A korai kötődés hiánya testileg és lelkileg is visszaveti a kicsiket: ha nem kaptak szeretetet kiskorukban, maguk sem képesek azt később gyermeküknek biztosítani. Vagyis ezek a gyerekek felnőve maguk is élő, de valójában érzéketlen drótanyákká változnak.