Kisbabák fejlesztése

Fischer Anna
Írta: ,
Kisbabák fejlesztése
Újszülött korú vagy néhány hónapos babánknál sokszor előfordul, hogy nem tudjuk pontosan, mit is kezdjünk velük, vagy mivel szórakoztassuk el őket. Ha szeretnénk kicsit még érdekesebbé tenni számára a világot, akkor érdemes néhány dolgot tudatosan csinálni:
Nézőpontok
Az első hónapokban még a baba nem sokat tud a világról, sőt eleve alig lát belőle valamit. Érzékei azonban már működnek, így elkezdi fejleszteni azokat, vagyis szeretne megismerkedni az őt körülvevő világgal. Ezt segítendő néha változtassuk meg a testhelyzetét, amire önmaga még nem képes.
Éber állapotban néhány percre fordítsuk az oldalára, a hasára majd a hátára, hogy érezhesse a különbséget. Aludni inkább a szokásos pozícióba tegyük le, de ha ébren van, akkor néhány percre hagyjuk, hogy más testhelyzeteket is megismerhessen. 
Tapintás
Akár már néhány napos korban elkezdhetjük megismertetni babánkat a masszázsokkal is: először csak gyengéden húzzuk végig az ujjunkat a gerince mellett le, majd fel. Ha ez tetszik neki,akkor mindkét kaját emeljük a feje mellé, majd vigyük le újra a teste mellé. Ha a babánk már megszerette ezt a típusú tornáztatást, akkor ismételjük egyre gyakrabban és egyre hosszabb ideig, de lehetőleg ugyanabban az időpontban.
Erre a legalkalmasabb általában a fürdés előtti időszak, ami az esti rutint és a nyugodt éjszakai alvást is megkönnyíti. Ha tovább szeretnénk fejleszteni tapintását, adjunk a kezébe különböző finomságú anyagokat és hagyjuk, hogy tapasztalatot szerezzen a különbségekről. 
Vagyaim.hu Black Friday

Fókuszban

A legfinomabb snackek, amiket rohanós napokon a táskámba szoktam dobni

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)