Így ismerd fel! A szülés utáni depresszió tipikus tünetei

Írta: ,

A szülés utáni depresszió szerencsére már nem tartozik a tabutémák közé, ez minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy az utóbbi időben több ismert ember is nyíltan beszélt róla – elég csak Brooke Shields vagy Gwyneth Paltrow színésznőkre gondolni. Mégis, a többség inkább csak akkor mesél erről az időszakról, amikor már túljutott a betegségen. Statisztikák szerint az anyukák 10%-a szenved szülés utáni depresszióban – cikkünkben azt járjuk körbe, hogyan ismerheted fel a betegség jeleit. 

A kezdeti hangulatingadozások normálisak

A baba megszületése után az újdonsült anyukában még javában dolgoznak a hormonok, így nem ritkák a hangulatingadozások.

Teljesen természetes és gyakori, hogy egyik pillanatban még euforikus hangulatban nézel a csöppségre, majd egyszer csak elkomorulsz a nyakadba szakadt hirtelen felelősség gondolatától vagy egyszerűen csak aggódsz, hogy elég jó anya leszel-e. 

Ezek a néhány napig tartó hangulatváltozások normálisnak tekinthetők, és nincsenek összefüggésben – vagy legalábbis nem feltétlen – a szülés utáni depresszióval.

Nehéz felismerni a tüneteket

 A hosszantartó levertség, szorongás rosszkedv azonban már a tipikus tünetek közé tartozik, ahogyan az állandó álmosság, fáradékonyság is, ám utóbbi kettő a baba körüli teendők gyakran természetes velejárója – sok esetben ezért is nehéz felismerni a betegséget.

Ám a tünetek együttes jelentkezése árulkodó lehet, pánikroham, kényszerképzetek, alvásproblémák esetén érdemes minél előbb orvoshoz fordulni.

A szülés utáni depresszióban szenvedő anyuka sokszor nincs tudatában a betegségnek, így ha te nem is vagy érintett, a környezetedben élő kismamákra is figyelj oda!

Noha természetes, hogy a csecsemő mellet az anyukának általában kevesebb ideje jut a szépségápolásra, mint korábban, a feltűnő ápolatlanság, a személyes higiénia elhanyagolása is a depresszió gyakori tünetei tartozik.