Ez a karácsony más, mint a többi: nem utazunk haza, és ajándék sincs a fa alatt

Zabolai Margit
Írta: ,

Sosem volt még karácsony, amit ne töltöttem volna a családommal. Idén viszont nem utazunk haza, és ajándék sem lesz a fa alatt. Mégsem voltak még szebbek az ünnepek.

Napközben néha kicsattanok az energiától, úgy érzem, a világot is ki tudnám forgatni a sarkaitól, majd leküzdhetetlen fáradtság tör rám, és ragacsos, hosszú álomba merülök a kanapén.

Heteken, talán napokon belül szülök

Egyszer valakitől azt hallottam, ő nyolc hónapig várandós volt, a kilencedik hónapban terhes, és megértem. Bár szerencsére szinte minden kellemetlen tünet elkerült eddig, mostanra én is érzem, hogy a testem a saját határait kezdi feszegetni, és lassan kimerül.

Izgatottan számolgatjuk a napokat: a 37. héttől már nem számít koraszülöttnek, még addig húzza ki, maradjon, ahol a legjobb neki, utána bármi lehet. Nézem a naptárt: ez éppen december 25. Újrafogalmazom a kívánságomat: a 37. hét, és még néhány napig bírja ki, utána bármi lehet.

Igyekszem még befejezni a munkáimat, amiket elvállaltam az idei évre, közben már legalább negyedjére gondolom azt, hogy sikerült összepakolni a kórházi táskát, amikor mindig eszembe jut, hogy még valami kimaradt belőle, és még az ünnepekre is be kellene vásárolni. Érzem, hogy valamit le kellene adnom. Körbetelefonálom a családot, kérdezem tőlük, bánnák-e, ha idén elmaradna az ajándékozás? A gyerekek persze kapnak valamit, de nekem elég, ha látom őket, nincs szükségem semmire, és nem is érzem magamban az erőt, hogy ajándékok után rohangáljak a tömegben.

Nincs nehéz dolgom: az én oldalamon az első vagyok a generációmból, aki babát vár, gyerekrajongó családomban 15 év óta most először lesz kicsi, ha azt kérném tőlük, hogy a Holdon vacsorázzunk, valaki már a NASA-nál intézkedne, úgy be vannak zsongva.

A férjem oldalán is megértő fülekre találok: a sógornőm is várandós, és bár még nincs úgy a finisben, mint én, ő már két meglévő kis szőke ciklonnal nehezített pályán közlekedik, őket sem kell győzködnünk.

Ez a karácsony más, mint a többi: nem utazunk haza, és ajándék sincs a fa alattKép forrása: AllaSerebrina/depositphotos.com

Sosem volt még szenteste, amit ne az anyukámmal töltöttem volna, de már őrültség lenne bevállalni a két és fél órás utat. Jönnek ők – mondja. Örülök, aztán mégis arra kérem, ne tegyék. Az özvegyen maradt nagymamán nem tud már utazni, nem bírnám elviselni a gondolatot, hogy karácsony este egyedül marad. Legyen minden otthon úgy, ahogy szokott, majd a következő napon találkozunk.

Gondolkodom, van-e így értelme, de mégiscsak begyúrom a mézeshez a tésztát, amit minden évben megsütök. A végét már a férjem segít szaggatni, közben karácsonyi dalokat hallgatunk, fahéj illat járja be a levegőt, megölelem, táncolni kezdünk a konyhában, de két lépés után fáj a derekam, ez sem megy már. Nevetünk. Néhány kisült kekszet a szebbek közül félrerakok, átvisszük majd a szomszédnak, megköszönni, hogy az elmúlt fél évben elviselte a lakásfelújítást, és remélve, hogy a következő félévben az éjszakai gyereksírást fogja ugyanilyen türelemmel kezelni.

Azért egy kisebb fát vehetünk, nem? – kérdezi a férjem. Lehet, mondom, de úgyis csak leborítja a macska. Így várjuk a szentestét.

Kettesben, ajándékhalmok nélkül, talán fával, talán egy fa maradványaival. Egy darabig még idegeskedek, ha eszembe jut, hogy mi van, ha karácsonykor dönt úgy, hogy megszületik a lányunk, aztán már ezt is elengedem. Úgysem tudom befolyásolni a dolgot. Jöjjön januárban, szilveszterkor, vagy kezdjek vajúdni karácsony este – csak legyen majd itt velünk, egészségesen, pirospozsgásan, takaróba csomagolva, akár egy apró, de annál értékesebb ajándék. Tudom, hogy sosem volt még szebb karácsonyunk, mint ez az idei lesz.