3-kor még énekelgettem, 6 órára anya lettem: ez az én szüléstörténetem

Zabolai Margit
Írta: ,

A szülésznő ezután bekísért a szülőszobára, ahol az éjszaka hátralévő részét töltöttem. Hajnali 1 óra elmúlt, amikor magamra hagyott, ekkor suttogva felhívtam az anyukámat, de azzal tettük le a telefont, hogy próbáljanak meg nem izgulni, reggelig nem lesz itt még semmi.

Végül minden elcsendesedett, de álom persze nem jött a szememre. A hasamon lévő CTG is jelezte, és én is éreztem, hogy apró fájások kezdenek ritmusba rendeződni, de igyekeztem nem izgulni miattuk. Pihentem, játszottam a telefonomon és énekelgettem halkan a kislányunknak.

Négy óra után éreztem, hogy most már kezd beindulni a dolog, és fél 5-kor, egyik pillanatról a másikra olyan fájásaim lettek, hogy nem tudtam fekve maradni tőlük, a görcsöktől hányni kezdtem.

A szülésznő pillanatokon belül mellettem volt, szótlanul adott papírtörlőt és csendben megvárta, hogy kicsit enyhüljön a fájás, akkor szólt, hogy megvizsgálna.

Szerintem felhívhatja a párját, hogy jöjjön vissza – mondta. – Lassan kezdődik a dolog.

Fél 5 után nyolc perccel telefonáltam, a férjem azonnal el is indult, de mivel a folyosón lévő automata, amiből a steril ruhát lehet megvenni, éppen nem működött, nem tudott rögtön bejönni.

Mindeközben én már a zuhany alatt álltam, és a korábbi nyugalmam helyét egyre inkább átvette a rémület. A fájásaim már nagyon erősek voltak, és egyre sűrűbben jöttek – azt gondoltam, ez az a fájdalom, amit még éppen el tudok viselni, de minden addig meghallgatott szüléstörténetből azt szűrtem le, hogy ennél rosszabbnak kell lennie. Márpedig éppen ennyi, amennyit még el tudok viselni, gondoltam. Rettegtem attól, mi következik.

Mivel az események nagyon felgyorsultak, amikor a fürdőszobából visszaértem, és a szülésznő ismét megvizsgált, kiment a férjemért, hogy inkább adnak neki egy ruhát, majd később kifizeti, de most már jöjjön, mert itt az idő: ekkorra lejött az ügyeletes orvos is, és amikor a férjem is mellém állt, a szülésznő azt mondta, ha úgy érzem, most már nyomhatok.

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba