Amikor minden vágyad egy gyermek – Ilyen a lombikprogram belülről

Írta: ,

Petra (28) már több mint 10 éve tudja, hogy csak nagyon kis eséllyel lehet természetes úton gyermeke. 17 éves korában az édesanyja vitte el nőgyógyászhoz, ugyanis még mindig nem menstruált – a vizsgálatok során pedig kiderült, hogy a szervezete egyszerűen nem termel ösztrogént.

Bár tökéletesen kifejlődtek a belső szervei, a későbbi hormonvérkép, illetve a közvetlen mintavétel bebizonyította, hogy Petra esetében nem állnak rendelkezésre megtermékenyítésre váró petesejtek. A problémát minél előbb kezelni kellett, hiszen a hiányos ösztrogénszint hatásra akár már fiatal felnőttként is beléphetett volna a változókorba, ellehetetlenítve így a későbbi próbálkozásokat. A szinten tartás érdekében a lány fogamzásgátlót kapott az orvosától, amit természetesen a hormonpótlásért, nem pedig a védekezés miatt kellett szednie.

Mikor minderre fény derült, magánéletében is változás állt be, hiszen épp ekkor ismerkedett meg élete szerelmével. Miután feloldódtak a kapcsolatukban és jobban megismerték egymást, Petra őszintén beavatta a barátját egészségügyi állapotának részleteibe, ő pedig szerencsére mindenben támogatta. Olyannyira, hogy néhány évvel később feleségül is vette – a páros pedig lassan elérkezettnek látta az időt a család bővítésére, és belevágtak a nem éppen egyszerű lombikprogramba.

Mióta foglalkoztok komolyabban a lombikkal? Mással is megpróbálkoztatok korábban, vagy szóba sem kerülhettek a további lehetőségek?

Bő másfél éve próbálkozunk aktívan a kérdéssel, de sajnos semmilyen más lehetőség nem jöhetett szóba a lombikon kívül, hiszen esetemben nincs mit megtermékenyíteni. Várandósság után lehet, hogy megváltozik a hormonháztartásom, és a szervezetem magától is elkezdi termelni az ösztrogént – ebben a szerencsés helyzetben esetleg természetes úton is teherbe eshetek. Ezt erősíti az is, hogy a korábbi szövetmintavételkor csak egy az egyik petefészkemet ellenőrizték (azt is csak részben), tehát nincs 100%-ban kizárva, hogy valahol ne bujkálna néhány petesejtem. De jelenleg ez az esély nagyon minimális, így nálunk egyértelműen csak a lombik jöhetett szóba.

Mikor felmerült nálatok a gyermekvállalás kérdése, gondolom alaposan utánajártál, hogyan is működik az országban a rendszer. Esetetekben mi okozta a legnagyobb bonyodalmat?

Az, hogy a húgom a petesejtdonor. A magyarországi jogszabályok szerint csak közvetlen ági női rokon, már édesanya és 36 év alatti nő lehet donor, aki aktuálisan nem várandós, nem szoptat, nem áll gyógyszeres kezelés alatt. Nekem nagy szerencsém van a húgommal, ő minden feltételnek megfelel, a hozzáállásánál pedig keresve sem találhattunk volna jobbat.

Mi egyébként ezt az egészet már fiatalon megbeszéltük, a kezdetek óta tudta, hogy ha valaha gyereket szeretnék, akkor az országban gyakorlatilag ő az egyetlen esélyem. Így mellettem ő is készült lelkiekben, volt ideje utánajárni a fontosabb tudnivalóknak, nem érte váratlanul a kérésem.

Ha valakinek nincs olyan rokona, aki megfelel a kitételeknek, nem is próbálkozhat?

Magyarországon ezzel a módszerrel nem. Ha ugyanabban a helyzetben van, mint én, tehát nincs petesejtje, akkor ez a lehetőség esetében ki van zárva. Az embrióadományozás szóba jöhet, de a teljesen idegen embriók nagyobb arányban lökődnek ki a beültetést követően, illetve könnyebben felléphetnek különféle fejlődési rendellenességek. Részben ezért koncentrál a jogszabály a nőrokonra, hiszen így gyakorlatilag kizárható az összeférhetetlenség a magzat és az anya között, mivel legalább részben azonos a genetika. Persze a teljesen idegen donoroktól származó embrióval is működhet a beültetés, csak ilyenkor több a kockázat.

Milyen kezelésekre kellett járnotok az elején, és mire kell most?

A hormonvizsgálat vérvétel formájában mindhármunk részéről megvolt, illetve át kellett esnünk alapvető ellenőrzéseken, betegségek szűrésein (pl. AIDS, Hepatitis stb.). A férjemnek ezen felül volt még andrológiai vizsgálata (férfi meddőségi vizsgálat – a szerk.), rám pedig a szokásos nőgyógyászati ellenőrzések és kezelések vártak. Komolyabb teendők ilyenkor egyébként nincsenek, csak a petesejt leszívása és a beültetés előtt kell rákészülnünk a beavatkozásokra.

Pontosan hogyan készültél az első beültetésre? Milyen gyógyszereket kellett szedned, mire figyeltél fokozottan oda

Nekem az egészséges életmódra kellett figyelnem, pontosan úgy készültem a beültetésre, mint egy leendő kismama a gyermekáldásra. Persze azért voltak extra teendőim, tapaszokat, kúpokat kell használnom, szükség esetén gyógyszereket szednem, illetve volt rá példa, hogy injekciót is kaptam.

A húgomnak viszont komolyabb teendői voltak. Neki három héten keresztül minden nap injekciókat kellett adnia magának, amik leállítják a petefészkét. Majd közvetlenül a leszívás előtt egy olyan injekciót kapott (ezt már fájdalmas, izomba kell szúrni, és csak orvos adhatja be), ami stimulálja a petefészkét, hogy a következő napon a lehető legtöbb petesejtet tudják leszívni tőle. Ezt egyébként altatásban végzik és legfeljebb félórás művelet.

Mi a következő lépés a petesejtek leszívása után?

A lombikokba egyesével beteszik a petesejteket, és a férjem által adott hímivarsejtekre bízzák a megtermékenyítés feladatát. A leszívás és a beültetés között három nap telik el, eddigre ugyanis kiderül, hány petesejt kezdett el osztódni, illetve minőségben mennyi megfelelő. Az első alkalommal nyolc petesejtet tudtak leszívni a húgomtól, de abból csak négy felelt meg a kritériumoknak, amiből kettő embriót beültettek, kettőt pedig lefagyasztottak.

Hogyan zajlott a beültetés? Éreztél valamit, esetleg téged is altattak?

Engem nem altatnak, sőt monitoron még nézhettem is a beültetést. Igazából semmi fájdalmat nem éreztem, legfeljebb egy rákszűréshez tudnám hasonlítani az egészet. A beültetés maga 20 perc alatt megvolt, ami után ugyanennyit kellett még fekve pihennem, végül kb. fél órát vártam a folyosón. Utána hazaengedtek és folytathattam a mindennapjaimat a megszokott rendben.

Mikor ellenőriztétek a beavatkozás sikerességét? Tesztet kellett csinálnotok?

A tesztet nem ajánlják, hiszen mutathat fals eredményt, ezért kétszer kell vérvételre menni a beültetést követő két hétben. Ilyenkor megnézik a HCG szintet, amiből kiderül, hogy sikeres volt-e a beágyazódás. Ezt követően jön az ultrahang és minden úgy folytatódik, ahogy egy várandósság esetében megszokott.

Sajnos már volt két sikertelen beültetésed, az egyik pedig komplikációkkal is járt. Ez milyen gyakori? Hogyan sikerült túltenned magadat a történteken?

A méhen kívüli terhesség a mesterséges megtermékenyítés esetén nagyon ritka, de velem mégis megtörtént. Az első beültetés sikeres volt – ami nem fordul elő túl gyakran – de sajnos valamiért vándorolni kezdett az embrió, és pont a petevezetékemben ágyazódott be, így műtéti úton el kellett távolítani. A másik embrió pedig sajnos nem tapadt meg, de az orvosok biztattak minket, hiszen lényegében tekintve mégiscsak hatékony volt a beültetés.

Emiatt a második alkalommal már jobban reménykedtünk, ráadásul a húgomtól ekkor már 18 petesejtet tudtak leszívni (bár volt két fagyasztott embrió korábbról, kisebb az esély a komplikációkra, ha a felengedésre nem kerül sor, és friss sejteket ültetnek be, ezért mi is ezt a lehetőséget választottuk).

Sajnos azonban ezúttal sem sikerült a megtapadás. Bár a statisztikák szerint leginkább a harmadik, negyedik beültetés hoz eredményt, mivel nálunk ez már az első alkalommal megtörtént, többet vártunk a második próbálkozástól. Úgyhogy ez a sikertelenség jobban megviselt, annak ellenére, hogy az első műtéttel zárult. De próbálok pozitívan állni a dolgokhoz és gyorsan túllendülni a történteken, hiszen még van lehetőségünk a folytatásra és a sikerre. 

Milyen anyagi feltételekkel járnak a kezelések? Mennyit finanszíroz a társadalombiztosítás, és mennyit kell nektek állnotok?

Magyarországon a társadalombiztosítás öt alkalmat finanszíroz, de ez tulajdonképpen csak a beültetést takarja, az összes drága kezelés, gyógyszer, injekció minket terhel. Talán minimális kedvezményt kapunk rá, de annak ellenére, hogy csak most készülünk a harmadik beültetésre, máris 600 000 – 700 000 forintba kerültek a beavatkozások. Ha továbbra sem sikerül, a hatodik alkalommal már 500 000 forintot kell fizetnünk minden egyes próbálkozásért, beültetésért. Szóval, akit váratlanul és esetleg sürgősen ér ez a feladat, annak nincs könnyű dolga.

Hogyan viszonyul a környezeted a lombikprogramhoz? Nem mindenkinek olyan pozitív a hozzáállása, mint neked…

Az elején az egészet titokban akartuk tartani, de aztán úgy éreztük, könnyebb, ha a családtagoknak, közeli barátoknak elmondjuk. Igazából mindenki támogatott minket, bár azért anyósommal voltak problémáink. Ő kicsit konzervatívabb ezen a téren, és gyakran mondogatta, hogy milyen negatív hatásai lehetnek a hormonkezeléseknek, hogy biztos elhízunk, stb.

Sőt, egyszer még azt is a fejünkhöz vágta, hogy ez a baba „nem is a mi gyerekünk lesz”, és a tévében látta, hogy el kell majd mondani, „ki az igazi anya”. Szóval ő nem könnyíti meg a helyzetet, ezért az utóbbi időben inkább kihagyjuk a friss információkból. Nem igazán gondol bele, hogy a testvérem miatt a gének csaknem teljesen megegyeznek, ráadásul ez az egész sejtszintről indul, a megtermékenyítéstől kezdve mindent én vállalok, ami a várandósággal és az anyasággal jár. 

Hogyan hat ez az egész a párkapcsolatotokra? Segített, nehezített a mindennapokon, esetleg még közelebb kerültetek egymáshoz?

Nem mondom, hogy engem nem viselnek meg a történtek, de a férjem nehezebben lendül túl ezen az egészen. Sokat beszéltünk már erről, és úgy látom, neki az a legrosszabb, hogy mindezt át kell élnem, a műtétem pedig főleg megviselte. Próbáljuk vigasztalni egymást azzal, hogy ha végképp nem sikerül, akkor maradunk ketten és utazgatunk, szórakozunk, de azért jelenleg nem ez a fő irányvonal és erre inkább nem is akarunk gondolni.

Egyébként nem mindenki ilyen szerencsés, a rendelőben beszéltem már olyannal, akit azért hagyott el a férje, mert kiderült, hogy nem lehet gyereke. Bár végül az ő esete is jól alakult, mert amikor találkoztunk, éppen a második babájukra készültek az új férjével, természetesen a lombik segítségével.

Ezek alapján, ha mégis úgy alakulna, hogy nem lehet saját gyermeketek, akkor az örökbefogadás szóba sem jöhetne nálatok?

Egyelőre úgy döntöttünk, hogy nem. Ha nem lehet közös gyermekünk, akkor inkább ne legyen. Jelenleg még 11 lefagyasztott embriónk van, a következő beültetés elé pedig statisztikailag is jobb kilátásokkal állunk. Ezúttal ráadásul nem két embriót ültetnek be, hanem orvosi javaslatra hármat, vagy négyet, így még jobban növeljük az esélyeinket.

És ha ezúttal ikrek lesznek? Hiszen erre is legalább akkora esélyetek van, mint a sikerre. Esetleg akartok majd kistesót is? Vagy mi lesz a hátramaradó embriókkal?

Az ikreket természetesen örömmel fogadnánk, bár az elején biztos nehéz dolgunk lenne. Nem vagyunk mohók, egy babának is nagyon örülnénk, de persze ha maradnak embriók, meg fogunk próbálkozni a kistesóval. A húgomat viszont még egyszer nem tenném ki ilyen tortúrának – bár ő sokkal keményebb, mint mi és tényleg példaértékűen viselkedik. Szóval, ha minden embriót „felhasználunk”, míg sikerül a baba, legyen egy, vagy több gyermekünk, újból nem próbálkozunk.

Egyébként erről az elején nyilatkoznunk is kellett. Az embriókat 5 évig tárolják számunkra, de felajánlhattuk őket más meddő párok, illetve különféle kutatások számára. Mi az utóbbit választottuk, hiszen pontosan látjuk, hogy minden információ és friss eredmény rengeteget tud segíteni. 

Végezetül, mit tanácsolnál azoknak, akik most készülnek arra, hogy belekezdjenek a programba?

Mindenképpen kitartást, optimizmust tanácsolok, és persze időben megkezdett anyagi felkészülést. És persze sose forduljon meg a fejedben, hogy nem sikerülhet! Ha esetleg nem jön össze elsőre, másodikra… ne add fel! Teljesen felesleges azon agyalni, hogy vajon mit csináltál rosszul, mert azzal csak stresszeled magadat, és ez eleve egy értelmetlen, megválaszolhatatlan kérdés...

Emellett szerintem fontos, hogy a barátod, férjed is partner legyen ebben az egészben, mert az ő támogatására és bátorítására sokszor nagyon nagy szükséged lesz. Végül gondolj arra, ha meg akar születni az a „kisember” akkor biztosan meg is fog!