A védőnő praktikus tanácsai a második trimeszterre

Írta: ,

Egy korábbi cikkünkben védőnőnk, Kovács Zsuzsanna hasznos tippeket adott arra vonatkozóan, hogyan tudod „túlélni” a sokszor rosszullétekkel, bizonytalansággal és aggodalommal megtűzdelt első trimesztert. Ezúttal a sokak szerint legkellemesebb időszakról, a második trimeszterről beszélgettünk.

A második trimeszter a 13. héttel kezdődik és a 27. héttel ér véget, tehát épphogy túl vagy az első kötelező ultrahangon, már be is léptél a várandósságod második szakaszába. Ekkor már legalább kétszer voltál nőgyógyásznál, és a védőnőddel is felvetted a kapcsolatot, tehát nem kell azért aggódnod, hogy valamilyen vizsgálat, kontroll, vagy fontos információ elkerüli a figyelmedet – a „kísérőid” mindenről tájékoztatni fognak. Ez különösen akkor lehet megnyugtató számodra, ha az első babádat várod, és hirtelen megilletődsz a rád váró feladatok hosszú listája láttán.

Milyen vizsgálatok várnak rád a második trimeszterben?

A második trimeszter elején meglehetősen nagy a nyugalom, egészen a 18-20. hétig hátradőlhetsz, ekkor kerül sor ugyanis a következő nagy ultrahangra. (Persze ez csak akkor igaz, hogy minden komplikációmentesen zajlik, és az orvosod másként nem rendeli!) Mivel már hazánkban sem kötelező az egyébként 16. hetesen elvégzendő AFP vizsgálat, ezekben a nyugodt hetekben érdemes elmenned egy fogászati vizsgálatra. Ezt egyébként sem tudod elkerülni – a fogorvosodnak írnia kell a kiskönyvedbe – jobb, ha akkor esel túl rajta, amikor nincs olyan sok teendőd. A későbbiekben sűrűbbé válnak a vizsgálatok, és a pocakod miatt a hétköznapi teendőkkel is nehezebb dolgod lesz.

A fogászati beavatkozás miatt nem kell aggódnod, manapság már a kismamák is ugyanúgy kaphatnak injekciót a fájdalom ellen, mint bárki más. Ez ráadásul sokkal jobb megoldás, mint a gyulladással járó komplikációk, vagy éppen az a stressz és fájdalom, amit az anyukával együtt a baba is átélne.

Tudtad? – A pocakod hétről hétre nagyobb, kerekebb, hiszen odabenn hatalmas változások zajlanak, amit a méhed szépen követ – a növekedésére nagy szükség van, a trimeszter végére már könnyen 900-1000 grammos is lehet a babád, és elérheti a 35 centit is. Persze ez most nagyon távolinak tűnik, hiszen a 12. hetes leleteken megközelítőleg 5-6 centi a magzat testhossza, és csupán néhány grammot nyom. De ilyen óriásit nő a babád nem egészen 4 hónap alatt!

Kép forrása: India Earl Photography

Mikor derül fény a baba nemére?

Nem csoda, ha sok kismamához hasonlóan te is türelmetlenül várod az említett ultrahangot! Ez – a 12. hetes leletekkel egyeztetve – nem csupán megnyugtat majd arról, hogy odabenn minden nagyszerűen zajlik, hanem végre kiderülhet születendő gyermeked neme. Persze csak akkor, ha ő is úgy akarja! Egyébként minden esély megvan rá, hogy ezzel a hasznos információval gyertek ki az ultrahangról, ugyanis ez a vizsgálat elég hosszú ideig tart, megközelítőleg 20-30 perc, mire minden fontos mérettel és információval tisztába kerül az orvosod. Amennyiben nem bírtok várni, már a 16-17. héten is könnyen meg tudják nektek mondani a baba nemét, ha nagyon szeretnétek, erre az időszakra beiktathattok egy plusz vizsgálatot.

Jó tanács az ultrahangokat illetően, hogy érdemes bekapnod a vizsgálat előtt kb. fél órával néhány falatot, főleg édességet, szőlőcukrot, de ihatsz hideg, szénsavas üdítőt is. Bár a második trimeszterben még aránylag nagy helyük van a babáknak mozogni, azért sokat alszanak is, márpedig az ultrahang során szükséges, hogy ébren legyenek, és így minden porcikájukat megnézhessék.