A baba negyedik hónapja

Írta: ,

Túl a sok kisbabánál sírással teli első három hónapon, minden bizonnyal te is fellélegezhetsz, ugyanis a legtöbb csöppségnél ekkorra már elmúlik a hasfájós időszak, a könnyek helyett pedig egyre többször láthatod mosolyogni, vagy akár kacagni szemed fényét.

Kommunikáció – Tündéri gagyogás

1/4 Kommunikáció – Tündéri gagyogás

Kisbabád bizonyára nagy élvezettel hallatja – és hallgatja maga is – saját hangját.

Gőgicsélése egyre változatosabb, a kezdeti magánhangzók után mássalhangzókat is produkál, melyek közül a leggyakoribbak az ajakhangok, vagyis a p, b, m, valamint a foghangok, azaz a t és a d.

Valószínűleg már ismételgeti a ’ba’, ’ma’, ’da’, ’na’ szótagokat – meglehet, hogy néhány napig egyiket mondogatja nagyobb lelkesedéssel, majd egy másik szótagot ismételget.

Bizonyos időszakokban aktívabban gagyog, máskor kevésbé közlékeny, az azonban továbbra is nagyon fontos, hogy te és a körülötte lévők mindig beszéljetek hozzá, mondókázzatok, énekeljetek neki – ezek pozitív hatással lesznek beszédfejlődésére.

Tetszését egyre inkább kifejezi angyali mosolyával, már ekkor már tudatos, és minden bizonnyal kacagni is egyre többet hallhatod őt.

Mozgás – Ide a tappancsot!

2/4 Mozgás – Ide a tappancsot!

Sokat rugdalózik, hadonászik, elmélyülten nézegeti kezecskéit, és továbbra is előszeretettel vesz mindent a szájába – így ismerkedik a dolgokkal.

Hason fekve kinyomja magát, és fejét 90 fokban megemeli és megtartja, valószínűleg magabiztosan fordul az oldalára, és akár oldalt fekvésből hasra is fordul és vissza, de lehet, hogy csak 1-2 hónap múlva kezdi ez a mutatványt.

Amikor a hátán fekszik, kezeivel igyekszik elérni a fölé lógó játékokat, pelenkázáskor és öltöztetéskor pedig próbálja elérni talpacskáit is – ez előbb-utóbb sikerülni fog neki, és előszeretettel veszi majd a szájába.

A négyhónapos baba szeret ölben lenni, és onnan szemlélni környezetét, ám nagyon fontos, hogy amíg magától nem ül fel, addig ne ültesd, mert ez nem tesz jót a gerincének. 

Alvás – Változó igények

3/4 Alvás – Változó igények

A nappali ébrenlétek egyre hosszabbak, ahogy nő a baba, két alvás között általában 2-3 óra telik el ebben a korban, de természetesen ez is nagyon változó lehet, mint ahogy az alvások időtartama is, mely lehet mindössze egy nyúlfarknyi 20 perc, de akár két óra is.

Az éjszakai alvást tekintve főképp nagy lehet az eltérés baba és baba között: vannak, akik 5-6 órát is szundikálnak egyhuzamban, míg nyugtalanabbul alvó kicsik 2-3 óránként is ébredhetnek – az anyatejjel táplált babák zöme még éjszaka is megéhezik, ez teljesen természetes.

Felesleges tréningezni a csöppséget az alvásra, inkább próbálj meg az igényeihez igazodni, hidd el, ahogy cseperedik, egyre többet fog aludni egyhuzamban. 

Játék – Forogjon, zenéljen és meg lehessen fogdosni!

4/4 Játék – Forogjon, zenéljen és meg lehessen fogdosni!

A babával való játékot nem lehet elég korán kezdeni: az otthoni mesélés, mondókázás és éneklés mellett már a négy hónapos csöppséget is nyugodtan viheted korának megfelelő kerekítő vagy ringató foglalkozásokra, esetleg baba-mama klubba.

Fekhelye fölé érdemes forgó-zenélő játékot vagy színes papírmadarakat lógatni, a kicsik nagy érdeklődéssel figyelik, és sokszor az elalvásban is segítenek a megszokott dallamok és mozgások.

Megismertetheted eltérő alakú és tapintású tárgyakkal, melyeket a kezébe adva érdeklődve vizsgál, érzékeli a különbségeket.

A tükör is remek lehetőség a játékra: amellett, hogy szereti nézegetni magát és téged is, már az ilyen pici baba is képes az utánzásra, fintorogj, nyújtsd ki a nyelved, és figyeld a reakcióját, bizonyára élvezni fogja.