Agrármérnökből lett szőlész, ma Sándoré Balaton egyik legkülönlegesebb birtoka

Agrármérnökből lett szőlész, ma Sándoré Balaton egyik legkülönlegesebb birtoka

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Agrármérnökből lett szőlész, ma Sándoré Balaton egyik legkülönlegesebb birtoka

Pflanzner Sándor már egészen fiatalon megismerkedett a szőlészkedés világával a Balaton mellett, Dörgicsén, akkor azonban még csak nem is gondolt rá, hogy ő maga is szeretne egyszer ezzel foglalkozni. Agrármérnöknek tanult, de az élet mégis úgy hozta, hogy végül a szőlészkedés-borászkodás felé vette az irányt.

Ma már az Aranysörte Kézműves Borászat büszke tulajdonosa, ahol rengeteg munka gyümölcseként történelmi magyar szőlőfajtákat termelnek, és olyan borok készülnek, amelyekbe belekóstolva az ember igazán érezheti, milyen nagy kincs is a valódi, minőségi balatoni bor.

Már a nagyszülők is szőlővel foglalkoztak

„A nagyszüleimnek és a szüleimnek is volt szőlője, és gyerekként elég sokat kellett segítenem a nyári munkákban és a szüretben. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy késői engedelmesség: 30 éves kora körül, túl a kamaszkori lázadáson, az ember kezdi belátni azt, hogy nem volt minden hülyeség, amit a szüleitől látott. 

A borok szeretete pedig kóstolással kezdődik és folytatódik. Minél többféle bort kóstol az ember, annál érdekesebb ez a világ. Ez nálam egészen kis mennyiségek fogyasztását jelenti, én elsősorban a bor ízét szeretem, nem a mámort keresem. Persze egy szőlőben átdolgozott nap után, este, alvás előtt jól esik akár 2-3 pohár bor is” – mondja Sándor.

Agrármérnökből lett szőlész-borász

Sándor az egyetemen agrármérnöknek tanult, aztán jött egy fordulat, amelynek hatására úgy érezte, mégsem ez a pálya lesz az ő útja. „Amikor egyetemista voltam, akkor zajlott a rendszerváltás, akkor hordták szét a termelőszövetkezeteket a tulajdonosok utódai és a vezetőség. Mentem hazafelé a HÉV-en, és azt láttam, hogy egy paraszt egy nadrágszíjparcellán szánt – egy tehénnel vontatott kézi ekével. 

Abban a pillanatban megértettem, hogy bár van hivatásom, nem lesz munkahelyem ezen a területen. Mivel gazdasági informatikát is tanultam, a bankszektorban helyezkedtem el, ebből teremtettem meg a birtokunkat. A borászat ezután jött, kényszerként, én inkább szőlésznek tartom magam ma is.”

A kitartó munka meghozta a gyümölcsét

Ahhoz, ahogyan az Aranysörte Kézműves Borászatot napjainkban megismerhetjük, rengeteg tanulás, óriási munka és kitartás vezetett el. „Mi történelmi magyar fajtákkal foglalkozunk. Ezek egy része 150 éve kihalt a borvidékünkön. Az újratelepítéskor meg kellett ismerni a fajta szőlészeti jellemzőit, és utána meg kellett ismerni azt is, hogy milyen jellegű bor készíthető belőle. Ez csak hosszú évek munkájával lehetséges – ennek még az elején vagyunk.

Fotó: Aranysörte Kézműves Borászat

A másik a hiányzó borágazati stratégia, amely nem támogató környezetet jelent a hazai gazdászok számára. Pl. hiába van telepítési engedély, megrendelt és leelőlegezett oltvány 6 hektárra, hiába volt a talajelőkészítés, a terület drénezése – a gépbeszerzési pályázaton nem lehet traktort és gépet venni, mert nincs meg a szükséges művelt terület. Így az első éveket bérmunkában kell műveltetni, ami felesleges költségeket jelent. 

Ugyancsak probléma a borászatok és a szőlészetek egyenlőtlen viszonya – ez eredményezi azt, hogy míg Magyarországon egy kiló szőlő 100-200 forint, addig Ausztriában 1,30 Euro.”

Egy igazán különleges birtok született

Amikor arról kérdeztem Sándort, mire a legbüszkébb a borászatuk elindulása óta, így válaszolt: „hogy 20 év munkája után van egy olyan birtokom, amelyen történelmi szőlőfajták teremnek, és arra, hogy megtaláltam azokat a minőség iránt elkötelezett felvásárlókat, akik annak ellenére sorban állnak nálam, hogy messze a legdrágábban adom a szőlőt a környéken.” Egyre jobban megismerve Sándor történetét pedig biztos is vagyok benne, hogy tényleg igazi értéket és egy valóban különleges birtokot hozott létre.

Fotó: Aranysörte Kézműves Borászat

Szőlészként sokkal több a kihívás

Na és hogy miként vélekedik Sándor a hazai borászok, szőlészek helyzetéről? „A borászok kiválóan elvannak. Ma nem igazán a minőség számít, hanem az értékesítési képesség. Akinek sikerül eladnia a borát, az nem tud veszíteni ezen az üzleten. 

Az ágazat igazi vesztesei a szőlészek, akik kiszolgáltatott helyzetükben kénytelenek dömpingáron megszabadulni a szőlőtől – holott a termelés kockázatát teljes egészében ők viselik.” Ez pedig még jobban felértékeli a szememben azt a minőségi munkát, amit ők maguk is belefektetnek a szőlőtermelésbe.

Fotó: Aranysörte Kézműves Borászat

Egy igazi balatoni borkóstoló nem mindennapi élményt adhat

Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy a Balaton partján és közelében egyáltalán nem nehéz borozási lehetőséget találni, mi több, bőséges a választék, aki viszont igazi balatoni borkóstolási élményekre vágyik, annak érdemes konkrétabb tervvel készülnie. „Az én elképzelésem szerint a Balaton-felvidék több, egymás mellett elhelyezkedő különleges termőhely. 

Egy általam idealizált képben egy balatoni borozós utazás során Csopak, Dörgicsei-medence, Nivegy-völgy, Káli-medence, Badacsony saját, különleges fajtákkal rendelkező termőhely, amelyek annyira jók és jellegzetesek, hogy megéri csak azért elutazni Badacsonyba, hogy Kéknyelűt igyon az ember. Az olaszrizlinget pedig a szupermarketben kell megvásárolni, kedd estékre.”

Fotó: Aranysörte Kézműves Borászat

Szívesen fogadnak látogatókat

Sándorék nem mindennapi borászatukban látogatókat is szívesen fogadnak. „Egyedi termőhelyi értéke van a birtokunknak, akár a bazaltos Halom hegy, akár a meszes-agyagos Becce dűlő. Ezt az egyedi értéket igyekszünk minél hangsúlyosabban megjeleníteni a borainkban, amelyek ettől különlegesek. Röviden: aki hozzánk látogat, készüljön fel élete egyik legjobb boros élményére.”

Az a bizonyos „hűha-élmény”

Na és hogy mi az, ami Sándorékat még a nehezebb időkben is motiválja arra, hogy folytassák a munkájukat? Természetesen elsősorban azok a reakciók, amiket a hozzájuk érkezőktől kapnak. „A legjobb visszajelzés mindig a nálunk kóstoló vendégek arca. A „hűha-élmény”, amit akkor élnek át, amikor megkóstolják a borunkat. A jövőbeli terveink is erre épülnek: megalkuvást nem tűrő, elkötelezett Aranysörte kemény magot szeretnénk kialakítani a borászatunk körül. Ezer embert, nem többet, akik minden évben vesznek tőlünk egy-egy karton bort. Többre nem is vágyunk.” Aki pedig egy igazán jó balatoni borozós élményre vágyik, annak azt hiszem, egy pillanatig sem kell kételkednie abban, hogy az Aranysörte Kézműves Borászatban egész biztosan megkaphatja.

Nyitófotó: Aranysörte Kézműves Borászat

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!