A nagy visszatérő: így viseld a farmer mellényt idén nyáron

Írta: ,

A farmer mellényke nem csak a ’90-es évek rockereinek kedvence volt, egyre többször tűnik fel ismét a boltokban is. Nem nehéz újonnan beszerezni, de használt ruhát forgalmazó boltokban is nyugodtan utána nézhetsz, sőt az is lehet, hogy a szekrény mélyén is találsz egy elfeledett darabot, amit idén ismét a szettedhez illeszthetsz.

Klasszikusan, kis ruhával Kép forrása: gurl.com

1/5 Klasszikusan, kis ruhával

A szezon egyik kedvence a kis, nyári ruhákhoz illesztett farmer mellény, ami az elegáns, romantikus ruhákat egy kicsit vagányabbá és érdekesebbé teszi.

Ez a szett a neon színű cipővel és a kis farmer mellénnyel úgy tud érdekes és izgalmas lenni, hogy közben semmi kihívó vagy túlságosan feltűnő nincs rajta.

Tökéletes példája annak, hogy úgy is lehetsz stílusos, hogy közben nem aggatsz magadra mindent, amit a szekrényben találsz - elég csak néhány trendi darabot jól összeválogatni.

Semmi baj a tengerésszel Kép forrása: lizmarieblog.com

2/5 Semmi baj a tengerésszel

A tengerászcsíkos pólók remek barátságot ápolnak a farmer mellényekkel, ezt a szettet pedig a rojtos nadrág és a laza, arany színű lánc egy kicsit a vagányabb, rockosabb irányba tereli.

Külön piros pont jár, amiért a gyűrűk illenek a lakk különleges színéhez, ami a klasszikus darabok mellett vagány kis részlet lehet, az enyhén hullámos, kicsit kócos frizura pedig szintén tökéletes választás egy ilyen merész, mégis csinos összeállításhoz.

Natúr smink illik hozzá a legjobban, ha pedig szeplőid is vannak, nyugodtan mutasd meg őket!

Mire jó egy régi póló? Kép forrása: stylecaster.com

3/5 Mire jó egy régi póló?

Miközben a farmer mellényedet kerested a szekrényben, jó eséllyel találtál néhányat a régi, kinyúlt együtteses pólóid közül is.

Ha ezeket egy most trendi, elegánsabb, magas derekú szoknya fölött megkötöd, csinos cipőt választasz hozzá, és az egészet megbolondítod egy farmer mellénykével, meg egy vagány nyers bőr vagy velúr táskával, már készen is van a tökéletes szett.

A kiegészítőkkel érdemes visszafogottan bánni, ahogy itt is látszik, egy bőr karkötő és egy retró napszemüveg bőven elég is.

Maxi ruhával Kép forrása: tumblr, nadiaaboulhosn

4/5 Maxi ruhával

Teljesen odáig vagyunk ezért az összeállításért, nem csak azért, mert egyszerre vagány és stílusos, klasszikus benyomást kelt, hanem azért is, mert a a mell alatt megkötött öv a rövid farmer mellénnyel együtt felhúzza a dekoltázsra a tekintetet, így kisebbnek látszik a has, ellenben a lány esésű ruha szépen kiemeli a csípőt és a derekat.

Egyszerűen imádjuk, hogy a legújabb trendek már nem arról szólnak, hogy megpróbáld olyannak mutatni magadat, amilyen nem vagy, hanem büszkén mutasd meg a vonalaidat, hiszen bármilyen méretben is, de gyönyörű vagy!

Leggings-szel Kép forrása: justthedesign.com

5/5 Leggings-szel

Alapvetően óva intünk mindenkit attól, hogy a leggins-t nadrág helyett hordja, de egy vastagabb fazon - vagy egy szűk farmer - egy egyszerű fehér felsővel és egy farmer mellénnyel tökéletesen megfelelő outfit lehet.

A fehér edzőcipő szintén a ’90-es éveket idézi, a kontyba fogott haj pedig szintén sportos, de trendi hatást kelt.

A kiegészítőkkel bánj visszafogottan, itt pontosan az a lényeg, hogy a kevesebb néha több lehet.