5+1 bevált praktika száraz, repedezett sarkakra - nyári lábápolási rutin

Írta: ,

A nyári meleg még inkább szárítja a bőrt, kiváltképp igaz ez a lábfejre és a sarkakra. Éppen ezért ilyenkor érdemes különösen odafigyelni a lábápolásra, cikkünkben ehhez adunk tippeket.

1/6 Vazelin

A vazelin nem véletlenül gyakori összetevője a kéz- és testápoló krémeknek, hiszen remek hidratáló, melynek sarkaid puhításában is jó hasznát veszed.

Áztasd be a lábad, majd a lábfürdő után vastagon kend be sarkaidat vazelinnel, húzz rá egy vastag zokni, és hagyd a krémet egy éjszakán át hatni.

Már az első használat után látványos lesz a változás, ismételd akár mindennap.

2/6 Olajos-mézes pakolás

Az olívaolaj és méz önmagukban is hasznos alapanyagai a diy-kozmetikumoknak, amellett, hogy segítségükkel sokat tehetsz hajad és arcbőröd szépségéért, bizony a lábfejed ápolásában is hasznodra válnak.

Plusz összetevőként pedig vesd be a ricinusolajat, mely szintén tápláló hatásairól ismert.

Keverj össze mindhárom összetevőből egy kanállal, majd vidd fel a sarkaidra, de akár az egész lábfejedet bekenheted vele, majd húzz rá egy zacskót, egy vastag zoknit a tetejére, és akár egy egész éjszakára, de minimum néhány órát hagyd rajta.

Ismételed heti egyszer-kétszer, és meglesz a hatása.

Citromos lábfürdő Kép forrása: unsplash

3/6 Citromos lábfürdő

Tudtad, hogy citrom halványítja az olyan foltokat, melyek rendszerint a hónaljunknál, a könyök vagy a térd bőrén jelentkeznek?

Emellett pedig táplálja és puhítja a bőrt, így sarkaid ápolása, szépítése közben is bevetheted.

Facsard ki egy citrom levét, adj hozzá egy kevés vizet, tedd egy kisebb lavórba, és áztasd benne hosszan lábadat.

Meglátod, egy hosszú nap után milyen jólesik a frissítő lábfürdő, rendszeresen alkalmazva puhák és selymesek lesznek a sarkaid.

Sheavaj

4/6 Sheavaj

A sheavaj áldásos hatásairól már sokszor írtunk, igazi kincs a bőrápolásban.

Amellett, hogy gyulladáscsökkentő, tele van vitaminokkal, selymessé, puhává varázsolja a száraz bőrt, és ez alól természetesen a sarkak sem kivételek.

Minden tusolás után kend be vele lábfejedet, legjobb, ha finomítatlan, 100%-os sheavajat használsz.

Gyengéden masszírozd bőrödbe egészen addig, amíg teljesen be nem szívja.

 

Banán Kép forrása: Szakaly/depositphotos.com

5/6 Banán

Bár a banánt leginkább önmagában vagy egy finom smoothie összetevőjeként, de legalábbis belsőleg fogyasztjuk, a szépségápolásban is a segítségedre lehet.

Különböző házi készítésű maszkok, pakolások értékes alapanyaga, ugyanakkor sarkaid szépségéért is sokat tehetsz segítségével.

Nincs más dolgod, mint villával összenyomkodni, majd botmixerrel homogén állagúra keverni egy banánt, és már kenheted is a sarkaidra.

Tekerd körbe folpakkal, vagy zacskózd be, és hagyd minél tovább, de legalább néhány órán át hatni.

6/6 +1: Kókuszolaj

A kókuszolaj nem csak a reformkonyha egyik népszerű alapanyaga, bőrápolóként is remekül használható.

Hajvégeidet, arcbőrödet is ápolhatod vele, és persze a repedezett, kiszáradt sarkakra is gyógyír.

A kézmeleg kókuszolajat masszírozd be a sarkadba, majd húzz rá zoknit, és hagyd hatni.

Mindennap, akár napi többször is ismételd a műveletet, egészen addig, míg selymesek és puhák nem lesznek sarkaid.