Mit tehet az ember lánya, ha izmosabb hasat szeretne, de az ideje (na jó, meg az akaratereje is) meglehetősen korlátolt?
A plank edzések azt ígérik, hogy megoldást jelentenek erre a problémára, és bár csodamódszernek korántsem mondanám őket – az az lenne, ha egy napozóágyon fekve, koktélt szürcsölve izmosodnék – a befektetett munka tényleg meghozza a gyümölcsét. Én ezt tapasztaltam.
Innen indultam
A terhességem előtt is jártam futni, és miután összeszedtem magam a gyermekágyból, lassan és fokozatosan újra nekikezdtem a dolognak. Alkatilag mindig is magas és vékony voltam, a szülés után is viszonylag gyorsan visszafogytam, bár azért maradt rajtam némi plusz (legalábbis a kiinduló állapothoz képest) a combomon, fenekemen és hasamon, de ez annyira nem zavart, úgyhogy nem is annyira ez motivált a sportolás újrakezdésében, mint az erőnlétem javítása, illetve az, hogy nálam semmi más nem válik be olyan jól a stressz csökkentésére, mint a mozgás.
Most hetente háromszor futok 30 percet, ami nem túl sok, de számomra ez az az éppen ideális táv, amitől kellemesen elfáradok, de jól is érzem magam, és legközelebb is szívesen indulok neki. Miután a heti futásaim ismét rendszeressé váltak, a jobb kondi mellett mintegy kellemes mellékhatásként tapasztaltam, hogy a lábaim is ismét formásabbak lettek, a törzsemen lévő pluszon azonban nem segített ez a gyakorlat.
Sebaj, gondoltam, ezzel azért ki tudok így békülni – azzal viszont már nem tudtam, hogy a régóta kísérő hátfájásom egyre jobban erősödött, és sajnos egyértelműnek éreztem, hogy ezért részben a hasizmaim, illetve azok hiánya tehető felelőssé.
Nincs mese, gondoltam, muszáj valamit kezdeni ezzel, egy 16 hónapos mellett azonban a heti 3 alkalom futásra időt találni is igazi művészet. Így jött képbe a planking, ami azt ígéri, hogy napi néhány percért cserébe látványosan megmunkálja a törzs és a has izmait.
Mit csináltam?
Planking gyakorlatokból millió meg egy van az interneten, amennyire én meg tudtam ítélni, mindegyik nagyjából ugyanaz, csak pepitában, én viszont tudtam, hogy valamilyen „kihívás” jellegű dologra van szükségem, mert azokhoz jobban szoktam tartani magamat. Segít, ha látom a fejlődést, viszont motiváltabb vagyok, ha nem nekem kell eldöntenem, hogy mikor és mennyivel nehezítem az edzést. Első körben egy 30 napos kihívást kerestem, és rövid guglizás után végül e mellett döntöttem.
Nem olvastam igazán utána, és az is gyorsan kiderült, hogy nem egy kimondottan átgondolt terv ez, hiszen rögtön az első napokban sok kérdésem felmerült – például, hogy a 30 másodperc side, vagyis oldal plank mindkét oldalra vonatkozik-e, vagy 15 másodpercet a jobb, 15 másodpercet a bal könyökön kell tölteni? A biciklis gyakorlatoknál az számít egynek, ha hozzáérek egyik könyökömmel az egyik térdemhez, vagy az, ha megteszek egy „kört”, vagyis mindkét könyökömmel megérintettem az átellenes térdemet?
Végül egy huszárvágással megoldottam a kérdést, és a nehezebb utat választottam, vagyis ha például 30 másodperc side planket írt elő a terv, akkor 30 másodpercet csináltam mindkét oldalamon, a biciklis térdemelésből pedig egy kört számoltam egynek. Emellett azokon a napokon, amikor nem mentem futni, megpróbáltam reggel (vagy délelőtt) és este is elvégezni az aznapi feladatot, bár ez nem mindig sikerült.
Wavebreakmedia/depositphotos.com
Az eredmény
Ahogy az elején is írtam, túlsúlyom nem volt az elején sem, és bár a hasamon és derekamon a vonalaim nem voltak túl feszesek, nem feltétlenül az volt a cél, hogy ezen változtassak. Már csak azért sem, mert ehhez a világ összes felülése sem lenne elég egy szénhidrátszegény diéta nélkül, arra meg egyelőre nem érzem elég erősnek magamat mentálisan.
Mindezeket mérlegelve és észben tartva azért rendszeresen nézegettem a tükörben a hasamat, de túl nagy változást nem tapasztaltam – egészen a 20. napig, amikor is egyszer csak azt vettem észre, hogy bár a körvonalaim nem csökkentek, valahogy az egész testem határozottan feszesebb, tónusosabb lett.
Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor rájöttem, hogy nem csak megfeszíteni tudom a hasizmaimat, de ettől a felsők halványan ugyan, de még láthatóvá is válnak!
Igazi superwomannek éreztem magam ettől, aki a Vasembert is simán lenyomná, a hátfájásommal kapcsolatban azonban meg kellett állapítanom, hogy mindenképpen szükségesek a nyújtó, lazító gyakorlatok is, különben a planking után csak még intenzívebben éreztem az izmaim merevségét.
Összességében azt tudom mondani, hogy bár a planking tényleg csak napi néhány percet vesz el az ember életéből, az a néhány perc tényleg brutálisan fárasztó, és fürdés után nem érdemes nekifogni, mert az ember mehet megint zuhanyozni. Az eredmény viszont mindent megér, amit az ember napi 3 percért cserébe remélhet, azt a planking megadja, sőt, még többet is. Most már eldöntöttem, hogy meg sem állok a kockákig, még akkor sem, ha egy kevés, csokoládéval bélelt zsírréteg mindig el is fogja takarni az izmaimat.