Bikiniszezon narancsbőr nélkül? Tegyél érte már most!

Írta: ,

A narancsbőrt sajnos egyáltalán nem könnyű eltüntetni, ezért fontos, hogy a kezelését ne halogasd az utolsó pillanatig! Most mutatunk pár hatásos módszert, amivel akár már ma felveheted a harcot a göröngyös bőrrel szemben.

Mielőtt belevágnánk a kiegészítő kezelés közepébe, fel kell hívnunk a figyelmedet valamire: a narancsbőr sajnos olyasvalami, amit egy-két apró trükkel eltüntethetsz. Minden hatásos, amit bevetsz ellene, de részben alkati, nagyobb arányban pedig életmódbeli kérdés, hogy mennyire súlyos problémával állsz szemben. Az mindenesetre biztos, ha komoly változást szeretnél elérni, az életmódod megreformálásával, a rendszeres mozgás beiktatásával kell kezdened a sort. Ezután pedig jöhetnek a különféle profi, vagy éppen otthoni kezelések, amik kiegészítik a fontos – de jól ismert – alapelveket.

Lássuk, miről is van szó!

Ebben a cikkben a testtekercselésről lesz szó, amit sok szalonban és kozmetikában profi szinten űznek, de ezt a technikát akár otthon is kipróbálhatod. A tekercselés legnagyobb előnyei közé sorolhatjuk, hogy néhány kezelés után centikben mérhető az eredmény, és a felkent olajoktól, pakolásoktól függően pedig más-más hatásokat érhetsz el. Feszesedhetsz, fiatalodhatsz, halványíthatod a striáidat, és persze a narancsbőrödet is kezeltetheted.

Utóbbi ellen az egyik leghatásosabb a paprikaolaj, de sokan kísérleteznek a kávés, fahéjas termékekkel is, hiszen ezek ugyancsak anyagcsere fokozó, vérkeringés serkentő hatásaikról ismeretesek – márpedig ezek a tulajdonságok alapvetőek akkor, ha szeretnél megszabadulni a kellemetlen gödröcskéktől.

Tekercselés otthon

Meglehetősen széles skáláról válogathatsz, ha bőrfeszesítő, értisztító hatású olajat keresel, nem csupán az alapanyagokat, hanem a márkákat illetően is. Népszerű termék a Yamuna masszázsolaj, ami nem tartalmaz mesterséges színezéket, illat- és adalékanyagokat, ráadásul nem tesztelték kis kedvenceinken sem. Az viszont biztos, hogy a narancsbőrre kifejlesztett változatok márkától függetlenül sem éppen kényeztetőek: az olajok sokszor szabályosan égetnek és csípnek – de hát valamit valamiért.

Nagyon fontos, hogy mielőtt nekilátsz a tekercselésnek, vagy a terméket nagyobb bőrfelületen is kipróbálod, végezz allergiatesztet! Ha a bőröd kicsit kipirosodik, az normális, így reagál a termékre a szervezeted, pont ez a lényege! Azonban, ha viszket, esetleg kiütéses lesz, akkor sajnos el kell felejtened a használatát. Ugyanez a helyzet, ha sebes, vagy túlságosan érzékeny a bőröd, vagy, ha szív- és érrendszeri problémákban szenvedsz, esetleg várandós vagy, így ugyanis nem használhatod sem a paprikaolajat, sem más, hasonló hatású terméket.

Hogyan láss neki?

Ha megvagy a teszttel, és úgy tűnik, a bőröd bírja a megpróbáltatást, jöhetnek a további előkészületek.

  • Mielőtt bármihez is nekikezdenél, érdemes gumikesztyűt húznod, de legalábbis alaposan moss kezet azután, hogy felvitted a terméket a bőrödre. Kifejezetten ügyelj rá, hogy a testnyílásaidhoz, szemeidhez ne nyúlj olajos kézzel!
     
  • Az olajat érdemes forró fürdő és alapos bőrradír után felkenned, hiszen így sokkal könnyebben felszívódnak majd a hatóanyagok.
     
  • Ne akarj első alkalommal csodát tenni, mert az olaj tényleg csíp és éget! Nincs értelme annak, hogy pár perc után rohanj a zuhany alá, és soha többet rá se bírj nézni a termékre. Ha most először használod, érdemes fele-fele arányban hígítanod egy másik olajjal (pl. olíva, mandula) – hidd el, így is érezni fogod a hatását!
     
  • Ahhoz, hogy az olaj hatását növelni tudd, érdemes masszíroznod a testedet. Határozott, körkörös mozdulatokkal dolgozz, és mindig a keringésed, a szíved irányába haladj!
     
  • Első alkalommal szerencsés, ha nem a derekadtól kezdve kened be magadat egészen a térdedig, mert könnyen lehet, hogy nem fogod bírni az olajat, és sokkal jobb, ha csak a combodat, fenekedet kell lehűtened, mint az egész testedet. Azért erre a részre se kenj fel túl sokat, még akkor se, ha hígítottad! Ne feledd, amíg nem tudod, mire számíts, addig csak mértékkel!

Jöhet a tekercselés

  • Ha kellőképpen beolajoztad magadat, már jöhet is a kezelés lényege, a tekercselés. Megoszlanak a vélemények arról, hogy sima házi folpackkal, vagy speciális testtekercselő fóliával érdemes próbálkoznod – utóbbival garantáltan nem foghatsz mellé, célszerű tehát ezt választanod a biztos hatás érdekében.
     
  • A tekercselés során haladj térdtő felfelé, majd attól függően, meddig kented be magadat, folytasd a beolajozott bőrödön a fóliázást! Ha a kezelés időtartama alatt mozogni szeretnél, több részletben tekerd be magadat, de ha csak bebújsz a takaró alá, és várod a hatást, nyugodtan betekerheted magad megszakítás nélkül is.
     
  • Nagyon fontos, hogy ne tekerj túl szorosan, mert így elszoríthatod a keringést, viszont ha túl laza a tekercselés, akkor lecsúszik a fólia – maradj az arany középúton!
     
  • Ha kész vagy, bújj bele egy szoros, lehetőleg vastagabb nadrágba, felsőbe, így garantáltan a helyén marad majd a fólia. Ne aggódj, ha nem érzed egyből az olaj hatását, sokszor 10-15 perc is kell ahhoz, hogy beinduljanak a folyamatok. Ha erre sor került, először elönt majd a forróság, utána pedig felváltva érzed a meleget és a hideget, ugyanis a tested így próbálja melegen tartani magát azokon a részeken is, ahol nincs vérbőség az olaj miatt.
     
  • Jó, ha fél-egy órát kibírsz a fóliában, többet nem szükséges, hiszen idővel amúgy is enyhül a hatás.
     
  • Ha letelt az idő, jöhet a zuhanyozás! A forró és a meleg vizet is kerüld, ezek nem fognak jól esni – most a langyos, hideg zuhany és a tusfürdő, szappan lesz a legjobb jó barátod. Segítségükkel könnyen és gyorsan eltávolíthatod a maradék olajat a testedről. A művelet végén ne felejts el hidratálni (lehetőleg feszesítő testápolót használj, de mindenképpen a kíméletes termékek  mellett voksolj), és élvezd tovább a hatást, az olaj ugyanis még jó ideig dolgozni fog a bőröd alatt!

Tipp: Ha bírtad az olajos tekercselést, és nem okozott túl nagy fájdalmat, megerőltetést, akkor szép lassan elhagyhatod a hígítást. A hatás növelése érdekében tornázhatsz, mozoghatsz is a tekercselés ideje alatt, sőt vannak olyan fanatikusok, akik beülnek az infraszaunába… Utóbbit azért nem árt, ha először szakember segítségével próbálod ki!