Milyen az alakod? Ilyen szoknya illik hozzád!

Írta: ,

Mi, nők egyaránt szívesen viselünk nadrágot és szoknyát is magunkon, vannak köztünk olyanok, akik inkább nadrág kedvelők, és olyanok is, akik pedig egy szoknyás összeállításban érzik jobban magukat. Mindkét megoldás tud elegáns, vonzó és szexi is lenni. 

Tény, hogy a nadrág sok esetben praktikusabb és könnyebb megoldást jelent a hétköznapokra, viszont a szoknya az egyik olyan ruhadarab, ami a férfi tekinteteket mágnesként vonzza.

Érdemes olykor kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szoknyát választunk. Mindig fontos szempont, hogy az alkatunknak megfelelő fazont válasszuk, továbbá célszerű figyelembe vennünk a szoknya anyagát és mintáját is.

Nézzük meg, hogy milyen alkathoz, milyen szoknya jelentene ideális választást.

Alma alkat:

Erre az alkatra az a jellemző, hogy a felsőtest erősebb az alsónál. Általában mellben, esetleg vállban erősebb és a csípő pedig ehhez képest keskenyebb. Ebben az esetben a feladat az, hogy ezt a két területet összhangba hozzuk. 

Ennek az alkatnak kifejezetten jól állnak a derék hangsúlyos szoknyák, amelyben az alak még formásabbnak és nőiesebbnek tűnik. Szóba jöhet ,,A” szabású,  egyenes fazonú, illetve formás fenék esetén még a csípő vonalát követő darabok is. A kulcskérdés mindig a derék kihangsúlyozása, ezért mindenképpen jó megoldás egy a szetthez passzoló övet beépíteni az öltözetbe. Célszerű, hogy alma alkat esetében ez az öv ne legyen túl vastag, mert ezzel pont az ellenkező hatást érhetjük el. 

Minták közül jöhet bármi, ami optikailag szélesít, hiszen érdemes a felső részről egy kicsit lejjebb terelni a figyelmet, mert az optikailag kiegyenlíti a felsőtest erősségét. Fényesebb anyagokból is választhatunk, mert ezzel ugyan ezt a hatást érhetjük el. A zsebek (svédzseb, farzseb, térben kissé kiugró zsebek) is frappáns megoldást jelenthetnek. Anyagokból akár a vastagabb szövetek közül is bátran választhatunk.

alma alkatra

Tipp: A felsőkkel szemben legyünk válogatósabbak, kerüljük a nagyon zárt nyakú, illetve a garbós megoldásokat, inkább közepes mértékben dekoltált darabokat válasszunk. Ne favorizáljuk a nagyon mintás, fodros, flitteres, túl fényes, nagy galléros felsőket sem, mert az pont ott erősít, ahol nincs szükség rá. A túl magas derekú szoknyákat viszont érdemes kerülni, mert összenyomhatják a felsőtestet. Ha harisnyát viselünk, akkor előnyös, ha a szoknya színével azonos, vagy annak tónusához közel álló színt választunk.