Változatos nyári szettek körte alkatra

Szabó Erzsébet
Írta: ,
Változatos nyári szettek körte alkatra

A körte alkat nagyon általános a nők körében, a többség ugyanis hajlamosabb fenékre és a combokra hízni. Ennek a testfelépítésnek éppen ez a jellemzője: az alsótest, a csípő feltűnően kerek a karcsú derékhoz képest. Hangsúlyosak a combok és nem ritka, hogy az alsó- és a felsőtest között akár egy-két számnyi méreteltérés van. Magadra ismertél? Akkor az alábbi nyári szettek csodásan mutatnak majd rajtad!

Karcsúsító szoknyák

A körte alkatnak kifejezetten kedvez a mostani divat, ami a derékra helyezi a hangsúlyt – ez a terület szinte minden körte alkatú nő esetében karcsú (legalábbis a csípő körvonalához képest).

Képek forrása: 1 / 2 / 3 / 4

Idén nyáron bátran viselhetsz bármilyen szoknyát, ami pliszírozott, A-vonalú, és a derekadtól indul. Persze, az egyéni adottságokat érdemes figyelembe venned – ha például vékonyítani szeretnéd a lábaidat, akkor az egyik legjobb hossz a térd fölött végződő.

Derékszabású ruhák

Ami biztos, hogy a derékhangsúlyos ruhák – akárcsak a szoknyák – jól fognak állni, bár arra érdemes figyelned, hogy körte alkat esetében nem feltétlenül előnyös, ha a csípődön is rád tapad az anyag.

Képek forrása: 1 / 2 / 3 / 4

A vállakat szabadon hagyó ruhák általában jó választásnak bizonyulnak, hiszen kiegyensúlyozzák a szélesebb csípőt. A fodros, rakott vállrészek ugyancsak ezt a hatást érik el, így ezek is jól állnak rajtad. Ezen felül szinte bármilyen ruhát magadra ölthetsz, akár egy szimpla oversized fazont is, elég, ha teszel a derekadra egy vékonyka övet, és máris kész a tökéletesen előnyös szabásvonal.