Mihez kezdj a megunt ruhákkal? 5 tipp, hogy ne legyen tele a szekrényed

Írta: ,

Rengetegen járunk hasonló cipőben – pontosabban nem járunk benne, pedig megvettük, de otthon rájöttünk: a boltban átélt heuréka-élménnyel ellentétben mégsem ez életünk lábbelije. Ugyanez nadrággal, felsővel, kabáttal, pulóverrel és gyakorlatilag bármilyen ruhadarabbal vagy kiegészítővel megtörténhet. A következő módszerek segítségével úrrá lehetsz a gardróbod jelentette csatatéren!

Cserebere

Nincs kedved egyenként leméregetni, lefotózni és licitre bocsátani a cuccaidat, pedig kecsegtet a lehetőség, hogy pénzt, és ezen keresztül új holmikat kaphass értük?

A folyamatot szerencsére a töredékére rövidítik a csereberés klubok, illetve rendezvények, amelyeken néhány óra leforgása alatt vadonatúj szerzeményekkel térhetsz haza – ráadásul a minimális belépődíjon egy fillér elköltése nélkül, hiszen csak a meglévőket adtad oda értük cserébe.

A dolog előnye, hogy kifogástalan állapotú darabokra tehetsz így szert: némelyiken talán még a címke is ott díszeleg!

Ennek fejében egy pillanatig sem kell sajnálnod, ha te is hasonló passzban lévőket adsz oda a többieknek.

Ki tudja, kinek a szekrényében árválkodik hordatlanul a leendő kedvenced, és te kinek a leendő favoritját rejtegeted éppen?

Adományozás

Az adakozás mindig nagyszerű gesztus – olyannyira, hogy bár anyagi értelemben megrövidít valamelyest, sokkal értékesebb dolgot kapsz érte cserébe.

A tudatot, hogy tettél valamit azokért, akiknek a legnagyobb szükségük van az effajta törődésre.

Alapítványok százai várják, hogy felajánld, amire már nincs szükséged, és magukra vállalják a megfelelő kiosztás jelentette feladatot, így ezzel vesződnöd sem kell.

Az ünnepek közeledtével különösen előtérbe kerül az adományozás témaköre, mivel ez a szeretet kifejezésének egyik módja, ráadásul talán a legegyszerűbb is egyben.

Az egyetlen alapszabály, hogy olyan állapotban lévő ruhákat és kiegészítőket adj tovább ingyen, amelyek jó állapotban vannak, tehát még bárki felveheti őket.

Az adományozás természetesen nemcsak alapítványon keresztül, hanem akár családon vagy közösségen belül is történhet.