Minden idők legrondább ruhatrendjei – Mai napig sem sikerült megbarátkoznunk velük

Tomanóczy Andrea
Írta: ,

A trend majdnem évről évre változik, és van, hogy nem a jó irányba. Az, hogy valami trendi, még közel sem jelenti azt, hogy az ízléses és kifinomult. Ahogy azt az alábbi példák is mutatják, ajánlatos kétszer is meggondolnunk, hogy megvesszük-e az adott, divatosnak számító kreációt.

A rendelőkben és a szépségszalonokban talán még elnézzük, de az utcán inkább hanyagoljuk a klumpákat! Egyetlen jó oldala, hogy kényelmes viselet, de valljuk be, nem egy nőies látvány, nagyon kevés ruhával kombinálható, valamint nem tudunk benne kecsesen sétálni sem.

Ha már mindenképp be szeretnénk belőle egyet – vagy többet- szerezni, olyat válassz, amelyiknek van egy kis sarka, így valamennyivel kecsesebb benyomást kelt.

Kezeslábas pizsama

Sajnos a téli hideg időkben viszonylag sok áldozatot szednek a kezeslábas pizsamák. Hölgyeim, ezekben a darabokban inkább egy óriás csecsemőre fogunk hasonlítani, mintsem egy szexi istennőre!

Biztosan igazán meleg, kényelmes és cuki (?), de ha van hálótársunk, inkább hagyjuk meg az egyedül töltött éjszakákra, mert ha párod mellett ebben hajtod álomra a fejed, egy idő után csakis a pizsama miatt, és nem a köztetek lévő tűz miatt fog meleg lenni az ágyban. Rossz hír, hogy ezekkel a kreációkkal nemcsak a nőket, de a férfiakat is megcélozták.

Valamelyest nőiesnek és ízlésesnek mondható, ha derékban karcsúsított és nem tartalmaz gyerekes mintákat.

Fókuszban

3 napos őszi nagytakarítás - Ha ezeket a lépéseket betartod, az egész lakás ragyogni fog!

Rakd össze a top tisztítós kosarat: 6 kellék takarításhoz, amikkel gyerekjáték lesz az otthonod tisztán tartása

Bor, gasztronómia és kultúra – Ez vár Budapest Borfesztiválján