Laza és elegáns - Ilyen szetteket javasol stylistunk Adélnak

Írta: ,

Heti stílustanácsadásunk nyertese ezúttal Adél. Az ő alkatának megfelelő tanácsokkal és szettekkel készültem. Ha úgy érzed Te is hasonló alkat lehetsz, akkor elképzelhető, hogy számodra is rejteget érdekes információkat Adél tanácsadása.

Alkatelemzés 1.

1/9 Alkatelemzés 1.

Adél egy arányos, de kissé teltebb homokóra alkat.  A csípő és a mellkas szélessége hasonló, amelyet egy karcsú derék köt össze egymással. Mivel arányos az alkata, és ráadásul magasabb is, ezért szerencsésnek mondható, mert nem kell különösebben sehol sem kibalanszolni az arányokat.

Néhány adottságára viszont érdemes picit odafigyelnie, és megfogadni néhány apró, de hasznos tanácsot. Az első tanács a keblek területét érinti.

Mivel Adél nagyobb mellű lányzó, ezért érdemes figyelmet szentelnie arra, hogy legyen óvatos a túl zárt nyakú felsőrészekkel, illetve a garbóval, mert optikailag könnyen erősíthetik ezt a területet, ezért inkább a kivágottabb felsők közül célszerű válogatnia.

A vastag válltöméseket is érdemes kerülni, mert az is ezt a területet erősítheti.

Alkatelemzés 2.

2/9 Alkatelemzés 2.

A másik kardinális fontosságú szempont a megfelelő hosszúságú és bőségű szoknyák, és nadrágok választása. A túl mini és szűk fazonok előnytelenül emelnék ki a kissé teltebb alkatot, ezért érdemes kis figyelmet szentelni egy kis csalásra, vagyis az optikai nyújtásra.

Ha Adél egy kicsit hosszabb fazonokat választ, mint például térd környékig érő szoknyák, illetve nadrágfazonok (ami inkább kissé bővebb is lehet), akkor így előnyösen tagolja az alakját, és biztosan nem fog a kelleténél szélesebbnek tűnni a combja, mint például egy túl rövid és szűk sort esetében.

A test vonalát követő ruhafazonok, magasított derekú, szűk szoknyák szépen kiemelnék Adél nőies, homokóra alakját, így egy ideális magassarkúval tökéletes lenne az összhatás. 

Színek és minták 1.

3/9 Színek és minták 1.

Adél világos bőre és haja miatt az élénkebb és mélyebb árnyalatok azok, amelyek igazán feldobják a megjelenését.

A nagyon világos, pasztell tónusok és a fehér egy kissé sápasztja őt, ezért ezeket önmagában nem tartanám a legjobb választásnak. Az aranybézs, a mézes, sárgás tónusok, a narancsos és pirosas árnyalatok, az élénkebb és melegebb kékek és zöldek (királykék, fűzöld, keki…) is mind kedvező színek lennének számára.

Ékszerválasztáskor is inkább a sárgásabb, melegebb fényű ékszerek közül érdemes válogatnia (arany, réz…), mert azok biztosan nem sápasztják Adélt, de a színes bizsuk is ideális választást jelentenének.

Színek és minták 2.

4/9 Színek és minták 2.

A mintákkal érdemes csínján bánnia, mert a kritikus területeken könnyen szélesíthetik, így célzottan a mell közelében, vagy a csípő és comb környékén jobb, ha nem mintás a felső, vagy a nadrág.

Egybefüggő minta blúzokon, felsőkön, ruhákon viszont megengedett, lényeg, hogy inkább nyújtsa, mint eldarabolja Adél alakját.

Amivel biztosan jobb kritikusnak lennie, azok a mintás nadrágok, mert szélesíthetik.

A fényes anyagokkal ugyan ez a helyzet. Jobb, ha nadrágból és felsőkből a nagyon fényes, és szűk fazonokat kerüli, ruhák és bővebb fazonok esetében viszont már más a helyzet, úgyhogy abból nem kell, hogy a fényes tabu legyen. :)

Kiegészítők közül pedig a hangsúlyosabb darabok passzolnak Adél alkatához. 

És most következzenek a szettek, amiket kifejezetten Adélnak állítottam össze, öt különböző eseményre! :)

Romantikus és nőies randiszett

5/9 Romantikus és nőies randiszett

Egy nyári randira is tökéletes lenne ez az összeállítás Adél számára, hiszen ez a pirosas árnyalat már önmagában feldobná megjelenését.

A ,,V” kivágás kellőképpen nyújtaná a dekoltázsát, a húzott derékrész pedig hangsúlyozná derekát.

Egy magassarkú szandállal pedig segítenénk a nőies összhatást és a helyes tartás elérését.

Már csak arra ügyelni, hogy a partner magasságát ne szárnyaljuk túl! :)

Kreditek:

Bő mintás ruha - MANGO, 8 995 Ft

Fényes, magassarkú szandál - ZARA, 3 995 Ft

Kavicsos vödörtáska - MANGO, 9 995 Ft

Fonott öv - H&M, 1 290 Ft

Nyaklánc - H&M, 1 790 Ft

Tengerpart idéző szett, hétköznapokra

6/9 Tengerpart idéző szett, hétköznapokra

A rohangálós hétköznapokra egy ilyen magasított derekú, de bővebb szárú fazonnal biztosan nem tűnik szélesnek Adél combja, illetve még derekát is szépen ki tudná hangsúlyozni.

Ehhez egy nem túl bő, de nem is túl szűk trikó jelentene ideális választást, hogy az alsó és felsőtest között megmaradjon a harmónia.

Kreditek: 

Sort megkötős övvel - H&M, 6 990 Ft

Csíkos top - ZARA, 990 Ft

Fehér papucs - Vagabond, 70 Euró

Nyaklánc - H&M, 1 290 Ft

Karperec - H&M, 1 790 Ft

 

Merész partikirálynő

7/9 Merész partikirálynő

Egy parti alkalmával bátran jöhet valami szűkebb és merészebb ruhafazon.

Ez a ruha egy kicsit rövidebb, de mivel egy parti ruháról beszélünk, ezért mindenképpen magassarkúval érdemes viselni!

Kreditek:

Testhezálló ruha - H&M, 6 990 Ft

Bőr vödörtáska - ZARA, 12 995 Ft

Bőr körömcipő - ZARA, 6 995 Ft

Rövid nyakék - H&M, 4 990 Ft

Nőiesen profi munkahelyi outfit

8/9 Nőiesen profi munkahelyi outfit

A magasított derekú ceruzaszoknyával szintén a karcsú derekát és csípővonalát hangsúlyozhatjuk.

A térd alá érő midi fazon is megengedett modellünk számára, hiszen a magassága ideális ehhez a fazonhoz.

Természetesen ha igazán nőiesek és elegánsak szeretnénk lenni, a magassarkú itt is kötelező.

Kreditek: 

Ceruzaszoknya - H&M, 5 990 Ft

Szandál - Vagabond, 90 Eur

Fodros ujjú blúz - MANGO, 13 995 Ft

Táska - ZARA, 7 995 Ft

Nyaklánc függővel - H&M, 3 990 Ft

Különleges párosítás

9/9 Különleges párosítás

A ruha rafinált szabásával és mintájának játékával optikailag még karcsúbbnak tűnhet szinte bármilyen alkat, így Adélé is.

Hogy komplettebb legyen az outfit, választottam a ruhához egy karcsúsított blézerkét is. Egy ehhez hasonló szettet például egy nyári esküvőre is el tudok képzelni Adélnak! :)

Te is kedvet kaptál a stílustanácsadáshoz? Még nem késő jelentkezni! Kattints IDE, hátha te leszel a következő szerencsés! :)

Kreditek: 

Jacquard szövésű ruha - H&M, 12 990 Ft

Testreszabott blézer - H&M, 8 990 Ft

Kígyó nyaklánc - MANGO, 5 995 Ft

Körömcipő - MANGO, 9 995 Ft

Bőr válltáska - H&M, 29 990 Ft