Kötelező ruhadarabok 30 év felett - Sokat elárulnak az imázsodról!

Írta: ,

Ha előbb nem, legkésőbb harminc éves korára a legtöbb nő megérett arra, hogy kialakítsa egyéni stílusát. Ismeri a divatot, tisztában van az adottságaival és jól tudja, mi az, amit az öltözködés terén megengedhet magának és mi az, amit el kell kerülnie. Léteznek úgynevezett alap darabok, melyek az egyéni imázs kialakításához elengedhetetlenül fontosak.

A rúzs Kép forrása: lookastic.com

1/6 A rúzs

Kezdjük azzal, ami nem is egy ruhadarab, de kihagyhatatlan kelléke az imázs kialakításának. Ez pedig a rúzs. Nem egy rúzs, nem több rúzs, hanem A rúzs.

Személyiségünk, hivatásunk, munkahelyünk és egyéni ízlésünk befolyásolhatja, hogy milyen színű és milyen árnyalatú rúzst válasszunk.

Az ajkak színe öntudatlanul is képes befolyásolni a környezetünk rólunk kialakult feltételezéseit. A nagyon élénk és fényes rúzs fiatalos, ugyanakkor bizonyos helyzetekben túlzásnak hat.

A halvány, rózsaszínes árnyalat törékenyebb egot sejtet, míg a narancsos a közvetlenebb, mindenre nyitott emberek alapszíne. Ha meg van az igazi, akkor naponta többször használjuk, hogy mindig frissnek és ápoltnak hasson a megjelenésünk.

 

Bőrdzseki Kép forrása: glamsugar.com

2/6 Bőrdzseki

Sokan az állatok iránti szeretetük vagy borsos áruk miatt nem vásárolnak maguknak bőrből készült dzsekit.

Harminc fölött azonban már sokakat képes meggyőzni az érv, miszerint a bőrkabát nem egyszerűen csak egy kabát, hanem egy életérést közvetít.

Szabása, hossza, színe, és fémes kiegészítői mind-mind mondanak valamit viselőjükről.

Az év jelentős részében hordható, amikor azonban a szekrénybe kerül, érdemes a megfelelő ápolószerekkel védeni, hogy sokáig szép legyen.

A hidegebb hónapokban egy pár hozzáillő bőrkesztyűvel jól kiegészíthető.

Fehér ing Kép forrása: bloglovin.com

3/6 Fehér ing

A fehér ing vagy blúz beszerzése az egyik legjobb döntés, amit egy nő a gardróbjában meghozhat. A fehér ing soha nem lehet unalmas, jól variálható sállal, ékszerekkel, mellénnyel, blézerrel.

Egyben nőies és könnyed, egyszerre képes kiemelni a felsőtest előnyeit, mint a mell, a vállak, dekoltázs és a nyak, illetve eltakarni a hátrányos részeket, például a hasi zsírpárnákat.

Elegáns, ugyanakkor utcai viseletként is képes megállni a helyét. Ha csinosabban kell öltöznünk, akkor a fényes, selyem változatot válasszuk, a hétköznapokra nagyszerű a pamut vagy len alapanyagú blúz is.

Kosztüm Kép forrása: pinimg.com

4/6 Kosztüm

A nőstényöltönynek is nevezett, két részes ruhadarab elengedhetetlen kellék még egy olyan nőnek is, akinek a munkája és az életstílusa nem követeli meg, hogy rendszeresen kosztümöt viseljen.

A jól szabott, elegáns kosztüm önbizalmat ad az első munkanapon, egy fogadáson, vendégségben, de még az utcán is.

Ez lehet szoknya, vagy nadrágkosztüm, vagy külön anyagból és színből választott alj és felső, de mindenképp komoly, érett hatást kell keltenünk.

Nem lehet túl kivágott, kihívó, sok színtől hemzsegő, habos-babos darab, mert a ruhánkra fognak figyelni és nem arra, amit mondunk.

Inkább legyen egy semleges, jól kombinálható, jó alapanyagú kosztüm.

Sportfelszerelés Kép forrása: kkdas.tumblr.com

5/6 Sportfelszerelés

Harmincon túl be kell látni, a rendszeres sportnak olyan előnyei vannak, mint a stresszoldás, önbizalomerősítés, formásabb test, egészségesebb élet.

Ezek az évtized húzó szavai, melyek minden nő értékrendjében a top 5-be ugranak a harmadik X után.

A sportoláshoz nem kell nagy ruhatár, de néhány alap darab kényelmesebbé és kellemesebbé teheti az edzéseket.

Egy-két könnyű, gyorsan száradó, légáteresztő sport felső, egy váltás kényelmes rövidnadrággal és leggings-szel már elegendő lehet.

 

Az univerzális bőrtáska Kép forrása: globalfashionista.xyz

6/6 Az univerzális bőrtáska

A női táskák olyanok, mint a tulajdonosuk legjobb barátja. Ismeri a titkaikat, mindenhol ott van, mégis kiszámíthatatlan.

Egy meggondolatlanul beledobott kulcs vagy szemceruza akár napokra is eltűnhet benne anélkül, hogy többszöri felforgatással a nyomára bukkannánk.

Ezért jó, ha sok kis zseb van rajta külön a mobiltelefonnak, lakáskulcsnak, rúzsnak és minden olyan eszköznek, ami ha kell, azonnal kell, nincs idő keresgélni.

Egy-két titkos rekesz sem árt, ha van benne.