A 13 kedvenc leárazott cipőnk és csizmánk – lelőhelyekkel

Szabó Erzsébet
Írta: ,
A 13 kedvenc leárazott cipőnk és csizmánk – lelőhelyekkel

Kép forrása: shutterstock

Néhány éve már, hogy sokkal tudatosabban vásárolok. Ez részben kiterjed arra, hogy igyekszem figyelemmel követni a divatot és így könnyebben kiszámíthatom, milyen ruhák, cipők lesznek népszerűek az előttünk álló szezonokban. Ezt összevetem a saját stílusommal és azzal, mi áll jól, majd igyekszem időtálló, jó minőségű darabokat beszerezni a leárazások során. Lássuk, ebben a szezonban milyen téli cipőkkel és csizmákkal érdemes feltöltened a készleteidet – stílusod szerint!

Kényelmes cipők 

A kényelmet illetően nincs nehéz dolgunk a szezont tekintve, ugyanis nagyon divatosnak bizonyulnak a lapos talpú csizmák és cipők. Ezek között könnyedén találsz olyan darabokat is, amik akár úgy adnak 4-5 centi pluszt a magasságodhoz, hogy a kényelemről egyáltalán nem kell lemondanod: ezek az emelt talpú, platform változatok, amik aktuálisan kihagyhatatlannak bizonyulnak.

A hócsizmák nem csak melegek, hanem nagyon praktikusak is egyben, hiszen biztosan tartják a bokáidat, vízlepergető rétegüknek köszönhetően pedig védenek az esőtől és a hótól, de ha igazán biztosra mennél, a gumicsizmák terén is érdemes szétnézned. Ezek ugyancsak végtelenül praktikusak az átmeneti hónapokban, ha pedig béleltek, akkor télen is egész bátran viselheted őket. Már évek óta divatosak és jó eséllyel ez nem is fog változni, keresett alapdarabok lesznek a jövőben.

Mindig jól jönnek a gardróbba az átalakítható csizmák is: ezeknek ismérve, hogy a szárukat fel, illetve le tudod tűrni, így lehet egy darabból trendi bokacsizma és térd alá érő, meleg fazon.

1 - ecipo.hu, 2 - Deichmann, 3 - Tom Taylor, 4 - hm.com

Elegáns csizmák

Az elegáns csizmák egyértelműen népszerűek voltak az elmúlt évben és jó esély van rá, hogy ez az előttünk álló szezonokban sem fog változni. Még csak most kezdenek újra kiteljesedni a hegyes orrú, tűsarkú csizmák, amik viszonylag friss visszatérőnek számítanak, ezért meglehetősen nagy akciók keretében juthatsz hozzá néhány izgalmas darabhoz. A különálló, masszív sarkakkal bíró és emelt talpú, platformos csizmák ugyancsak nagyon divatosak és annak ellenére kényelmesnek számítanak, hogy mennyire nőiesek, elegánsak tudnak lenni.

Télen gyakorlatilag megkerülhetetlenek, és nem csak azért, mert könnyű velük izgalmas megjelenésre szert tenni, hanem azért is, mert még a legcsúszósabb talajon is stabil viseletet jelentenek. Bélés nélküli és bélelt platformos csizmák is a rendelkezésedre állnak, amikből éppúgy bátran vehetsz bokáig, mint akár combig érő változatot.

1 - ecipo.hu, 2 - ecipo.hu, 3 - hm.com, 4 - deichmann, 5 - aboutyou.hu

Vagány fazonok

A különleges stílust kedvelők minden bizonnyal odáig voltak a mögöttünk álló szezonért, ugyanis igazán széles palettát kínáltak a tervezők az egyedi darabokat illetően. Már csak a divatba visszatérő állatminta is nagy szabadságot adott a fantáziadús darabokat illetően, de hasonlóan népszerűnek bizonyultak a kockás, szőrös, rojtos és a már-már lehetetlen külsővel megáldott bakancsok is.

A különleges és vagány fazonok sosem tudnak annyira berobbanni a divatba, hogy unalmassá és hétköznapivá váljanak, de éppen ebben rejlik az előnyük is: gyakorlatilag bármelyik évben előveheted őket, mindig trendinek számítanak majd.

Idén ajánlatos a fémes színű, extrém meleg és platformos fazonok, a különlegesebb gumicsizmák és persze a kihagyhatatlan, vagány bakancsok terén szétnézned, ugyanis ezekből tudsz valóban egyedi és feltűnő darabokat beszerezni. 

1- hm.com, 2 - ecipo.hu, 3 - ecipo.hu, 4 - zara

Legolvasottabb cikkek

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!