Egy hónapig nem vásároltam – ezt tanultam belőle

Írta: ,

Amikor február első napján kipattant a fejemből az ötlet, először túl hosszúnak tartottam még az év legrövidebb hónapját is arra, hogy ne vásároljak. Aztán rájöttem, hogy eddig bármit kitűztem magam elé célnak, azt megvalósítottam, úgyhogy miért ne próbálnám ki ezt is? Lássuk, milyen tanulságai vannak annak, ha egyáltalán nem veszel magadnak semmit egy meghatározott ideig.

Valami új Kép forrása: madefromscratch.co.nz

1/9 Valami új

Manapság a legtöbben nem azért vásárolnak új ruhákat, mert valóban szükségük van ezekre a tárgyakra, egyszerűen csak arról van szó, hogy ezzel jutalmazzák magukat a mindennapokban.

Egy olyan képzelt világot alakítunk ki ezzel magunk köré, mintha bármit megvehetnénk, a pénz nem számítana, hiszen miért vásárolnánk új ruhákat, amik címkéstül a szekrényben állnak és miért vennénk meg olyan elektronikai eszközöket, amiket néhány hónap múlva félreteszünk és újra cseréljük őket?

2/9 Ez nem a pénzről szól

Mivel ez a vásárlási láz, ami úgy tűnik, hogy lassan mindenkit megfertőz, valójában nem is a pénzről szól, sokkal inkább egy attitűd, egy rossz szokás, amit le kell vetkőznünk, a kihívásom elsődleges motivációja nem is a pénz volt.

Azt szerettem volna megtudni, hogy változik-e valami a szemléletemben, az értékrendemben vagy a környezetemben akkor, ha valóban meg tudom állni ezt a hónapot vásárlás nélkül.

Természetesen ha úgy érzed, hogy súlyos vásárlási mániád van, akkor a pénz is nagyon motiváló tud lenni, egyszer szánd rá magad és számold ki, hogy mennyit költesz vásárlásra egy hónapban, majd játssz el a gondolattal, hogy milyen hasznosabb vagy jobb dologra költhetnéd el ezt az összeget.

Az eleje könnyen elszállt Kép forrása: glamradar.com

3/9 Az eleje könnyen elszállt

Az első néhány nap, sőt az első hét úgy repült el, mintha észre sem vettem volna.

Eddig sem jártam túl sokat plázákba és üzletekbe csak azért, hogy nézelődjek, de most tudatosan is kerültem azokat a helyeket, ahol elcsábulhatok.

Azt vettem ugyanis észre magamon, hogy ha már a boltban állok és hezitálok a próbafülkében, akkor mindig meggyőzöm magam arról, hogy ez egy kihagyhatatlan lehetőség, most nagyon kell, most nagyon olcsó, nem hagyhatom itt.

Ha szeretsz online vásárolni, akkor már nehezebb a helyzet, hiszen nem tudsz mindent kikerülni az interneten úgy, mint a való életben, ott egyszerűen nem mész arra és meg is oldottad a dolgot.

Online csábítás Kép forrása: thirteenthoughts.com

4/9 Online csábítás

Bár én nem vagyok egy igazi online vásárlás fan, azért sokszor előfordul, hogy lecsekkolom a kedvenc boltjaim legújabb kollekcióját online, divatoldalakon gyűjtök inspirációt, ha nem tudom, hogy mit vegyek fel és számos hírlevelet is kapok a legújabb akciókról.

Rá kellett jönnöm, hogy ez nagyon veszélyes, hiszen ha nem is nyomok rögtön a vásárlás gombra, a bogár már ott durozsol a fülem mögött, és nem hagy nyugodni.

Elkezd dolgozni bennem egy olyan igény, amire előtte még nem is gondoltam, nem is létezett, most pedig hirtelen úgy érzem, hogy kell, de nem csak, hogy akarom, most azonnal szükségem van rá.

Megoldás: Nem könnyű, de itt is kerüld, amit tudsz, iratkozz le a veszélyes hírlevelekről és igen, törődj bele, hogy lehet, hogy lemaradsz majd a legjobb akciókról. Van ilyen.

Értékelem, ami van Kép forrása: construction2style.com

5/9 Értékelem, ami van

Amikor elkezdtem érezni a vásárlás vagy az új ruhák hiányát, a következőt csináltam. Az első szetteket, amiket megszokásból választottam ki, félretettem és kerestem tovább, megnéztem azokat a fogasokat, amiken egyszerre több ruha is lógott, amitől kicsit úgy éreztem magam, mint aki a saját szekrényében vásárol.

Mivel többször is előfordult, hogy egy olyan szettet raktam így össze, ami ebben a formában talán hónapok óta nem volt rajtam, rájöttem, hogy itt az ideje értékelni azt, amim már van, és más szemmel nézni a ruháimra.

Ha ugyanis mindig úgy állsz a szekrény elé, hogy már mielőtt kinyitod, unod az egészet, akkor a kreativitás is hamar elillan, és kevesebb újszerű vagy izgalmas kombináció jut majd eszedbe az öltözködés során.

6/9 Amikor nem látom, nem is létezik

Ha a szekrényedben mindig azok a ruhadarabok vannak elöl, jól látható helyen, amiket gyakran viselsz, akkor egy idő után nem is veszed a fáradtságot arra, hogy keresgélj vagy másban gondolkozz, a megszokott, bevált után fogsz nyúlni.

Amikor úgy érzetem a hónap során, hogy egy kis újításra, frissítésre van szükségem, akkor rászántam egy órát és kicsit rendezgettem a szekrényem tartalmát.

Megnéztem, hogy valójában mik lógnak a fogasokon, mik kerültek begyűrve a szekrény hátuljára és meglepő módon találtam egy-két olyan darabot, amiről teljesen elfeledkeztem.

Rábukkantam persze olyan ruhákra is, amiket valószínűleg soha többé nem fogok viselni, de ezek is jobb helyen vannak már másnál.

Tanulság: Amit nem látsz, az számításba sem jöhet egy szett tervezésekor.

Hasznos és okos Kép forrása: made-in-meubles.com

7/9 Hasznos és okos

Amikor a hónap vége felé közeledtem, már szinte élveztem is, hogy nem vásárolok, tetszett, hogy működik a kihívás és le tudom küzdeni a csábítást.

Ezzel együtt körvonalazódott bennem, hogy valójában mik azok a hasznos darabok, amik hiányoznak a szekrényemből és a fejemben el is kezdtem összerakni a listát, hogy mit kell majd beszereznem.

Persze nem az történt, hogy március elsején éjszaka már az interneten lógtam és megrendeltem mindent, ami megtetszett és reggel alig vártam, hogy kinyissanak a boltok, de egy-egy apróságot azért feljegyeztem magamnak.

Érdekes volt ezután az egy hónap után újra boltokban járni, hiszen már nem éreztem annyira a késztetést, hogy vásároljak és még egy basic fehér felső esetén is hosszasan gondolkoztam, hogy erre vajon valóban szükségem van-e.

 

Tárgyak vs. élmények Kép forrása: lululemon.com.au

8/9 Tárgyak vs. élmények

Érdekes, hogy egy pár új cipő vagy egy új táska milyen örömöt tud csalni az arcunkra, egyszerűen kicsattanunk ilyenkor a boldogságtól. Utána ez tart még néhány napig, aztán elmúlik a varázs.

Ezzel szemben ha élményekre költesz, akkor sokkal tovább él ez a pozitív érzés, hiszen elkezdődik már a tervezgetés alatt, aztán – tegyük fel, hogy egy utazásról van szó – akkor az út alatt csúcsosodik, de utólag, akár hónapok vagy évek távlatából is csodás, amikor csak visszagondolsz rá.

Azaz százszorosan megéri inkább élményekre félretenni és limitálni annak a számát, hogy hányszor mész el vásárolni és mennyit költesz egy-egy alkalommal.

És egy extra, amire nem számítottam Kép forrása: designstudio210.com

9/9 És egy extra, amire nem számítottam

Érdekes volt megfigyelni, hogy hogyan viselkedtem, hogyan éreztem magam és hova fejlődtem ez alatt az egy hónap alatt, amíg nem vásároltam.

Valahol azonban számítottam rá, hogy ez fog történni, hiszen akkor érzed valaminek igazán a hiányát, ha megvonod magadtól, ilyenkor tudod csak felmérni, hogy valójában mennyire van rá szükséged az életben.

Ami meglepett, hogy a környezetemet is inspiráltam ezzel a kihívással, hiszen akik tudtak róla, szintén elgondolkoztak azon, hogy mennyit költenek, mit vásárolnak és vajon megéri-e annyit és annyiszor shoppingolni, mint ahogy eddig megszokták.

Amikor azt olvasod, hogy minden hat mindenre, akkor ez valahogy így játszódik le az életben – nekem egy nagy kihívás volt, neked lehet, hogy egy apróságnak tűnik, de mindenképp érdemes kipróbálni!