Divattippek alapdarabokhoz – Mintás ruhák és kiegészítők: 1. rész

Írta: ,

Ezúttal a mintás ruhák és kiegészítők világába kalauzolunk Titeket, és megmutatjuk, hogyan érdemes viselni ezeket a feltűnő darabokat. Először olyan örök klasszikusokat veszünk górcső alá, mint a virágminta, a csíkok, a pöttyök és más geometriai formák, illetve szót ejtünk az állatminta viselésének szabályairól is. Cikkünk következő részében pedig a legnépszerűbb aktuális trendőrületekről olvashattok majd, és végül azt is megmutatjuk, hogyan érdemes mintát mintával kombinálni. Izgalmas és színes bejegyzés következik, rengeteg szuper outfit ötlettel, tartsatok velünk!

Mielőtt belevágnánk, fontos megjegyeznünk, hogy a mintákkal díszített ruhadarabok vonzzák a tekintetet, ezáltal erősíthetik az adott területet, így mindig figyeljetek oda, mely testrészeteken viselitek a mintákat. A lefelé nyúló virágok, a hosszanti csíkok, hullámok és geometriai minták ugyanakkor nyújtják az alakot, az apró mintás ruhadarabok pedig szinte mindenkinek remekül állnak. Ezeket a statement ruhákat többnyire letisztult, egyszerű vonalvezetésű, lehetőleg egyszínű darabokkal ajánljuk kombinálni. Természetesen remekül mutatnak élénk színekkel is, ebben az esetben viszont érdemes ügyelni a színek harmóniájára – jó választás lehet például egy, a mintás darab színvilágával egyező blúz, blézer vagy ékszer, kiegészítő.

VIRÁGMINTA

Képek forrása: 1 / 2 / 3 / 4

A tavaszi/nyári szezon legnépszerűbb alapdarabjai a virágmintás ruhák. Mindez érthető, hiszen gyönyörűek és nőiesek, minden színösszeállításban nagyon mutatósak, könnyen kombinálhatóak és az aktuális divatőrületektől függetlenül mindig trendinek számítanak. Legyen szó apró, romantikus virágokról vagy merészebb darabokról, a legfontosabb, hogy jól érezd magad benne, és örömmel tudd viselni. 

Ha biztosra szeretnél menni, érdemes egy színpalettán belül maradni, azaz a virágokkal díszített ruha színeivel megegyező ruhadarabokat választani. Fontos ugyanakkor, hogy többnyire semleges színű ruhákat tartalmazzon az outfited, a papagáj-effektust, illetve a matchy-matchyt (erőltetett hatást keltő színharmónia, pl. egyforma árnyalatú táska és cipő kombinációja) célszerű elkerülni.

FEKETE-FEHÉR MEGOLDÁSOK

Képek forrása: 1 / 2 / 3 / 4

A fekete-fehér örök klasszikus színpár. Sikerének titka az erős kontrasztban rejlik – a két szín együttes viselése rendkívül hatásos, főleg, ha különböző mintákkal (csíkos, tyúklábmintás, pöttyös, kockás) díszített monokróm darabokat is a szettünkbe csempészünk. Ezeket többnyire egyszerű fehér vagy fekete ruhákkal ajánljuk viselni, lehetőleg alkatunknak megfelelően, szem előtt tartva, hogy a fekete inkább slankít, míg a fehér inkább erősít. Ha kedvet kaptatok, a két szín játékosságára épülő összeállításaitokat csillogó ékszerekkel, metál kiegészítőkkel vagy körmökkel tehetitek még különlegesebbé.