Az örök darab – hogyan viseljük a farmert?

Írta: ,

Ha valamire, akkor a farmerre tipikusan igaz a mondás, hogy soha nem megy ki a divatból. Legyen az nadrág, ing, dzseki – teljesen mindegy, és az is, hogy gyerek, fiatal vagy épp idős viseli. Mindenkinek jól áll. A világ legkeresettebb anyaga, manapság évente két és fél milliárd farmeranyagot dolgoznak fel.

A farmer története hosszú múltra tekint vissza. A kezdet kezdetén egy San Franciscó-i szabómester gyártott először ilyen alapanyagból készült munkaruhákat, az anyagot pedig Levi Strausstól szerezte be. Akivel később társult az 1800-as évek végén. Az idő előrehaladtával gyakorlatban is kiderült, hogy ez az elnyűhetetlen anyag praktikussága miatt több lehetőséget is rejt magában, és egyébként is olyannyira megkedvelték, hogy később a mindennapi viselet részévé vált.

22 évvel az amerikai megjelenés előtt Szegeden már használtak kékre festett vitorlavásznat nadrághoz, ami kifejezetten hasonlított a későbbi farmerhez.

A 60-as és 70-es években pedig már a divatipar is beemelte az alapanyagok közé, és  farmernadrágokat, szoknyákat, dzsekiket, kantáros nadrágokat is gyártottak belőle. Napjainkban pedig már rengeteg formai változatban találkozhatunk vele. Készülhet belőle cipő, szandál, táska, ruha, fejpánt, baseball sapka és még sorolhatnám.

1.kép

A farmer olyannyira sokoldalú, és kedvelt anyaggá nőtte ki magát, hogy sokan el sem tudnák képzelni az életüket egy jó farmernadrág nélkül. Ma már nem csak munkaruhaként vagy a hétköznapokban, hanem még akár elegánsabb alkalmakra is felvehetjük kedvenc farmerünket, feltéve, ha olyan stílusú ruhadarabokkal és kiegészítőkkel viseljük, ami ennek az elvárásnak eleget tesz. Elmondhatjuk, hogy egy jól megválasztott farmernadrág igazi alapdarabnak számít a gardróbunkban. Egyaránt viselhetjük sportosabban, elegánsabban, romantikus stílusban, de még akár szexisek és nőiesek is lehetünk benne.

2.kép elegánsabb

A fazonok közül is bőven tudunk válogatni, hiszen különböző derék, zseb, szín, koptatási és szaggatási megoldásokkal találkozhatunk. Ezeknek a sajátosságoknak megfelelően megkülönböztethetünk kicsit lazább, sportosabbnak mondható darabokat, ilyenek például a szakadtabb, kopottabb, bővebb fazonú és az ejtett ülepű darabok.

Az ,,elegánsabbak” pedig az egyszerűbb sötétebb, illetve világos, nem, vagy kevésbé koptatott cső, vagy skinny fazonú darabok. A divat hóbortossága pedig lehetővé teszi, hogy a stílusbéli társításokat akár még keresztbe is variálhassuk, ezért könnyen elképzelhető, hogy egy szaggatott, ejtett ülepű farmernadrágot egy oversize fehér, elegánsabbnak mondható inggel is könnyűszerrel összevariálhassuk.

3.kép sportosan elegáns

 

Tulajdonképpen a viselési variációk tárháza igen széles egy farmer anyagú ruhadarab esetében. Ez természetesen nem csak a farmernadrágra húzható rá, hanem például egy farmerdzsekire, vagy egy farmer ruhára is. Az utóbbi esetében például a cipő és táska választás az, ami leginkább meghatározó lehet. Egy csinos farmerruha más benyomást kelt, hogy ha egy vászoncipővel variáljuk össze, mintha éppen egy magassarkúval tennénk meg ezt.

Mindent összevetve azért a farmer mégiscsak farmer és sokoldalúsága ellenére sem viselhetjük korlátlanul és bárhol. Bizonyos alkalmakkor kifejezetten tiltólistán vannak, például semmi esetre se viseljük egy esküvőn, vagy valamilyen nagyon alkalmi ruházatot megkövetelő eseményeken, például bálokon, illetve komolyabb üzleti tárgyalásokon sem.

A sokoldalú farmer 4.kép