A ruhadarabok, amelyekben a legnőiesebbnek érezheted magad

Írta: ,

Legyen szó egy parti szettről, vagy csupán a hétköznapi megjelenésünkről, néhány ruhatípussal, fazonnal, vagy éppen a színekkel történő manipulálással merőben megváltoztathatjuk nőies megjelenésünket. 

Érdemes tehát végiggondolni, hogy milyen darabokat viseljünk magunkon, és ha szükséges, akár néhány számunkra praktikusnak vélt darabot be is újíthatunk a nőies ruhatár bővítése érdekében.

Vegyük sorra, hogy melyek azok a ruhadarabok, amelyben mindenképpen hódíthatunk, ha alkatunknak megfelelő fazonból és színeinknek megfelelő árnyalatok közül választunk. 

A magassarkú

magassarkú

Mindenképpen egy tuti alapdarab, ami minden nő ruhatárában kötelezően kell szerepeljen. Természetesen egyéni igényeinknek megfelelően érdemes a sarokméretet és típust (tűsarok, platform…) megválasztani. A magasabb sarok jóvoltából előnyösebb lesz a tartás és nyújtja is az alakot, ami sok alkatnak kifejezetten nagyon jót tesz.

 

Ezt a lábbelit ráadásul nagyon sokféleképpen viselhetjük, rengeteg stílushoz és öltözethez felvehető. Sokszor egy jó magassarkúval tehetjük öltözetünk különlegessé, és igazán vonzóvá, úgy is értelmezhetjük, hogy ezzel a darabbal tettük fel az i-re a pontot. 

A csajos szoknyák

szoknya, blézer

Nagyon szuper választás egy számunkra ideális fazonú szoknyába bújni. Rengete féle fazon, típus áll rendelkezésünkre, csupán a számunkra megfelelőt érdemes megtalálnunk. A szoknya ráadásul egy olyan hálás ruhatípus, ami nagyon jól megfér egy csinos felső, blúz, blézer, de a jelenlegi divatnak megfelelően még egy hozzá passzoló pulóverrel is.

Ha igazán szexisek szeretnénk lenni, akkor válasszunk a test vonalát követő fazonok közül (ceruza fazon, sellő fazon). Remek választás, ha a magasított derekú fazonokat részesítjük nagyobb előnyben, hiszen ezzel máris kiemeltük formás derekunkat. Magassarkúval párosítva pedig maradéktalan lesz a sikerünk, csak tudjuk hova tenni a jól megérdemelt bókokat :)

Csini ruhák

ruhák

Alkalomtól függően egy csinos, vagy akár szexi ruhával is hangsúlyozhatjuk nőies vonalainkat. Gondoljuk végig mely területet, vagy területeket szeretnénk kiemelni magunkon, (derék, dekoltázs, láb) és ennek megfelelően válogassunk a szebbnél szebb darabok közül. A testhez álló fazonok a legtöbb esetben valamilyen partin állják meg a helyüket, míg a többi fazon a szürke hétköznapokban is remekül megállhatja a helyét.

Hűvösebb időben érdemes harisnyát húznunk, ügyelve arra is, hogy ebben az esetben harmonizáljon az összeállításunkkal, ruhánkkal is.

A ruhák közül a maxi ruhákban különösen nőiesek lehetünk, igazi királynőként vonulhatunk a ,,nagyközönség” előtt. 

Ha viszont egy különleges ruhadarabot, egy overállt választunk, akkor igen modern benyomást kelthetünk, ugyanis ez most a retro öltözetéből kiemelt és újragondolt, nagyon trendi ruhatípusnak számít. Az alacsonyabbak, ha szűkebb fazonok közül választanak, akkor még optikailag nyújthatják is vele alakjukat.

Karcsúsított blézerek

Az sem mindegy, hogy mit viselünk a ruha fölött! Egy karcsúsított blézerrel is kiemelhetjük derekunkat, amely nagyon nőies benyomást kelthet. Ha a blézer színe élénkebb (piros, kék, sárga), vagy éppen valamilyen finom pasztell árnyalatú (barack, púderes), akkor hangsúlyozhatjuk ezt a területet, és még inkább vonzóak lehetünk benne.

A blézert szintén sokféleképpen lehet viselni, nem feltétlen csak az office stílus alapdarabja. Sokszor egy hozzá passzoló elegáns blúzzal, vagy egy egyszerű toppal, de még egy laza pólóval is variálhatod. Viseld úgy, ahogy éppen a kedved tartja. Magassarkúval, és egy jól megválasztott szoknyával is összepárosíthatod, sőt a divat megengedi, hogy akár még egy mintás felsőt is társíts hozzá. 

Könnyű blúzok

Egy könnyed, finoman nőies blúzban is csábíthatunk. Ha a dekoltázsunkat szeretnénk kiemelni, akkor érdemes a dekoltáltabb fazonokból kiválasztanunk a hozzánk legjobban illőt, ez inkább a mellben erősebbeknek áll a legjobban. Ha kisebb a mellünk, vagy éppen nem vagyunk túl erősek ezen a területen, akkor a teljesen zárt nyakmegoldások is jól mutathatnak rajtunk.

Ha kicsit bővebb fazonú a blúzunk, és mégis szeretnénk kiemelni derekunkat, akkor egy megfelelő vastagságú, és az outfitünkhöz is ideálisat célszerű válasszunk.

Fontos a szín és a minta is

fontos a szín és a minta is

Mindenképpen a hozzánk passzoló színek közül válasszunk, hiszen a tökéletes összhatás egyik legmeghatározóbb szempontja a szín. Élénkebb, vagy éppen a pasztell árnyalataiban is nagyon vonzóak lehetünk. Míg az élénk színek csábító, feltűnő, és vibráló benyomást keltenek, addig a pasztellszínekben finomíthatjuk az összhatást, és a fókusz a finomságra, törékeny nőiességre terelődik. A virágmintás, vagy helyes kis pöttyös darabokkal is ezt a hatást erősíthetjük.

A részletek is fontosak

A kiegészítővel koronázzuk meg öltözetünket. Érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy mennyi ékszert és pontosan hol viseljünk. A szettünk éppen mely pontja kíván meg egy kis kiegészítőt magának, vagy éppen hova szeretnénk terelni a figyelmet. Míg egy jól megválasztott övvel a derekunkat, vagy csípőnket hangsúlyozzuk, addig egy feltűnőbb nyaklánccal inkább a dekoltázsunkat hangsúlyozzuk. 

Az ékszereken és kiegészítőkön kívül a ruhadarabok részletei is alapanyaga is fontos szempont lehet. Például egy prémes gallérmegoldás a kabáton, vagy blézeren, egy bőr/műbőrből készült ceruzaszoknya, vagy csinosabb csizma is különleges és nőies lehet rajtunk.

Az anyag finom kidolgozása (díszítés, hímzés, applikációk, anyagában mintás anyagok) is szempont lehet, hiszen ezzel is a finomságra, nőiességre és különlegességre terelődik a figyelem.