5 hazai tervező legmenőbb designer fülbevalói

Írta: ,

A következőkben olyan magyarországi tervezőket mutatunk be, akik amellett, hogy a munkájuk szerelmesei, elérhető árakon kínálják különleges portékáikat.

Az ékszerek már az ősember életében is fontos szerepet játszottak. Az őskorban is tudták elődeink, mi az a „szép”, mivel tudják külsőjüket feltűnőbbé tenni. Az ékszerek viseléséről az ókori Egyiptom feltárásain találták az első nyomokat. Krisztus előtt háromezer évvel az ékszerviselés elterjedt dolognak számított, és ez ma sem változott.

Sokak számára a nemesfém jelenti a valódi ékszert, de jól tudjuk, hogy arany, ezüst és platina sem feltétlenül szükséges a testdíszítésben. Számos más alapanyag is létezett az évezredek során, melyek közül többet ma is szívesen hordanak a nők és a férfiak. Az ókorban az ősember az ékszereit általában a levadászott állatok csontjaiból készítette el. Lehettek fülbevalók, karkötők nyakláncok. Ezek legtöbbjének spirituális jelentőséget is tulajdonítottak őseink. Az ókorban jelent meg az arany, mint az ékszerek legfőbb alapanyaga.

Az ékszerek napjainkban és régebbi időkben is a ruházat kiegészítői voltak, előnyösebb külsőt varázsoltak vele. Egyesek szerint az ékszerek napjainkban is védelmet nyújtanak, magabiztosabbak vagyunk viselésük alatt. Minden történelmi nép sajátos motívumrendszert használt, melyek az ékszerkészítésben is megmutatkoztak. Ezek a kollektivizált jelek az összetartozást erősítették. Ma már kevésbé jellemző, de cserébe szabadon választhatunk számtalan motívum, alapanyag, forma közül.

Érdekesség, hogy az ókorban létezett egy úgynevezett ékszerviselési törvény, mely alapján bárkit kivégezhettek, ha nem a társadalmi szintjének megfelelő ékszert hordta. Tehát a szegény ember nem viselhetett ékes gyűrűt, feltűnő nyakláncot, gramm szerint volt meghatározva a nők számára is, hogy milyen súlyú fülbevalót hordhatnak.

Az ékszerkészítés egy alkotó folyamat, művészi tevékenység, ezért nem feltétlenül kell tükröznie az alapanyag költségeit a termék árának. Egy egyedi ékszernek sem kötelező drágának lennie, bár van, akinél ez az egyik alapvető szempont. A következőkben olyan magyarországi tervezőket mutatunk be, akik amellett, hogy a munkájuk szerelmesei, elérhető árakon kínálják különleges portékáikat.

Egyedi ékszerek a hordhatóság és a különlegesség jegyében - Niada

A Niada ékszerek külföldön is ismertek.  A magyar designer közel húsz éve készíti a főleg tűzzománcozott vörösréz és ezüst ékszereit. A tervezéskor alapjául szolgálnak különböző népek, köztük a magyar, az indiai népművészet motívumai, illetve olyan művészettörténeti korok, mint a reneszánsz, gótika, szecesszió. A tervező a művek elkészítésénél fontosnak tartja az egyediséget, a hordhatóságot, az életvidámságot és a minőséget. Főként rekeszzománc, beágyazott zománc és áttört zománc technikát alkalmaz, illetve tanítja is ezeket.

Árak: 4000-16000 Ft

A sujtásékszerek szakértője - Lánczi Krisztina

A sujtás egy csodálatos technika, mellyel a legváltozatosabb forma és színvilágú ékszerek készíthetők, melyeknek csak a fantázia szab határt – vallja Lánczi Krisztina designer. A sujtás eredetileg ruhadíszítésre használt, fonatolással előállított zsinór, mely ma már a legkülönfélébb színekben kapható és csodálatos ékszerek születhetnek meg felhasználásával.

A sujtás technika alapvetően kézi varrást jelent, nagyon aprólékos, időigényes munka, így igazi kézműves, egyedi ékszerek készíthetők zsinór és különböző gyöngyök, kövek, ásványok kombinációjával. A sujtás technikával készült ékszerek nagy előnye, hogy fémallergiások is viselhetik, emellett hihetetlenül könnyűek, csupán néhány gramm súlyúak, illetve alkalmi, esküvői vagy estélyi ruhák remek kiegészítői lehetnek, mivel selyemzsinórból készülnek.

Ár: 2000- 20 000 Ft

A modern ezüstművesség és a kövek találkozása - Márfi Nina

Márfi Nina tervező teljes mértékben saját kezűleg készíti ékszereit. Minden darab, legyen az gyűrű, medál, fülbevaló vagy nyaklánc, garantáltan egyedi. Az ékszerek wire-wrapping technikával készülnek, alapanyaguk 930-as és 999-es tiszta ezüst. A felhasznált kövek mind fél- és drágakövek, köztük amazonit, rózsakvarc, labradorit, csaroit, de még borostyán és rubin is.

Zsinórból ékszert - Bari’s Hand Made

Az utóbbi években indult hódító útjára a zsinórékszerek divatja. Bari’s Hand Made termékek egyedi, személyre szabott, kézzel készített ékszerek. Anyaguk alapján selyem, szatén és zsinór alkotások ezek, melyeket üveg medálok és rozsdamentes acéllapok egészítenek ki. Az ékszerek az egyediség jegyében készülnek, a tervező, Szabari-Kiss Györgyi szívesen alkalmazza a különböző makramé és fonás technikákat.

Ár: 2600 – 10 000 Ft

Népi hiedelmek tűzzománcba égetve - Békési Marton Gabriella

Békési Marton Gabriella főleg rekeszzománc ékszereket készít, a magyar népi motívumkincs felhasználásával, valamint olyan saját tervezésű vörösréz és ezüst ötvös-ékszereket formál meg, amelyek szintén kötődnek a hagyományos magyar motívumvilághoz. A népművészet csodálatos motívum- és szimbólumvilága, egyszerűsége, mélysége, gazdagsága és sokrétű kifejezőképessége régóta teljesen lenyűgöz. Legfontosabbnak azt tartom, hogy látszik, a régiek felismerték a teremtés harmóniáját, embernek való rendjét, és igyekeztek aszerint élni – vallja az alkotó. Minden terméke egy-egy történetet idéz fel, visszatérő motívum a Hold, a tulipán, a tavitündérek és a vízileányok.

Ár: 2000 - 6000 Ft