40 fölött is divatosan – Egy igazán ügyesen összeállított gardrób segítségével

Sándor Alexandra
Írta: ,
40 fölött is divatosan – Egy igazán ügyesen összeállított gardrób segítségével
Ki mondta, hogy a negyedik iksz betöltése után nem lehetsz trendi, szexi és elegáns? Egy ügyesen összeállított gardrób segítségével elkerülheted a végsőkig őrzött tinikor látszatát, mint ahogy a szürke és fekete köré épülő „nagymamás” stílust is.
Nézd meg a hírességeket!
Láttál már olyan tinit, aki órákra belefeledkezett egy-egy magazinba, mert annyira érdekelte, mit viselnek a sztárok?
 
Nos, a vörös szőnyeg királynői velünk együtt öregednek, tehát a negyvenes színésznők kiváló ötletekkel szolgálhatnak akár a mindennapi öltözködésre nézve!
 
Elég, ha például megpillantasz egy csipkebetétes felsőt valakin egy filmben, s megszületik benned az elhatározás, hogy felpróbálsz egy hasonlót.
 
Éljen a minimalizmus!
Kevés díszítés, tiszta vonalvezetés – keresd bátran azokat a darabokat, amelyekre igaz e két jelző!
 
Óriási előnyük, hogy különböző kiegészítőkkel egyedivé és az alkalomnak megfelelővé varázsolhatod őket, ráadásul a munkahelyeden, illetve a privát programok során is egyaránt megállják a helyüket.