A legszebb 2019-es őszi köröm trendek, szerintünk

Szabó Erzsébet
Írta: ,
A legszebb 2019-es őszi köröm trendek, szerintünk

Nagyon ritkán csábulok csak el a színes körmöket, vagy éppen a különlegesebb díszítéseket illetően, nálam abszolút befutó a francia manikűr – inkább csak a forma az, amin alkalmanként változtatni szoktunk. Az idei szezonban utóbbit illetően is ki tudunk emelni néhány izgalmas megoldást, de azok szintén találnak kedvükre valót, akik kifejezetten kedvelik az extrémebb és feltűnőbb manikűröket.

Krémes és natúr színek

A divatban egyértelműen hódít minden, ami természetes: népszerűek a natúr árnyalatok, a földszínek, a minimál sminkek és a bájosan nőies frizurák – ez az irányzat óhatatlanul megjelent a körmök világában is.

Képek forrása: 1 / 2 / 3

A természetesség híveinek jó hír, hogy számos natúr homokszín, bézses és nude színárnyalat hódít, mégpedig kifejezetten a rövid és könnyen formára igazítható körmökön. Így aztán keresve sem lehetne praktikusabb, egyszerűbb és hétköznapibb irányzatot keresni ezen a területen. Most már nem lehet kifogás a sok házimunka, vagy éppen a praktikum kérdése, hiszen ezek a körmök minden élethelyzetben megállják a helyüket. Ezért is kerültek fel elsőként a listánkra!

Félholdak

Néhány éve már fel-felbukkant a körmök világában a félholdas festési technika, most azonban egyértelműen kifutóbarát lett ez a megoldás. Ha örömmel követed a trendeket, az idei őszi-téli szezonban muszáj legalább egyszer neked is kipróbálnod!

Képek forrása: 1 / 2 / 3

A félholdas körömfestés lényege, hogy a körömágy természetes, félhold formájú részét külön kiemelik a manikűrösök. Erre a célra megfelel az eltérő színű körömlakk, de népszerű megoldásként hagyják áttetszőn ezt a területet, illetve a strasszos kirakás ugyancsak hódít. Akár az élénkebb, akár a kevésbé feltűnő szín kerül a félhold helyére, idén csak trendi lehet a végeredmény!

Fókuszban

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!

Innen tudhatod, hogy jó sportcipőt vásároltál a gyereknek

A jó sportszereken és sportruházaton több múlik, mint gondolnád!