Így károsítod az ételválasztásoddal a környezetedet

Írta: ,

Remélhetőleg téged is foglalkoztat környezetünk védelme, ugyanis egyre égetőbb kérdéssé válik az, mit tehetünk Földünk jövőjéért. Biztos próbálod lehetőségeid szerint szelektíven gyűjteni a szememet, igyekszel spórolni az energián, de gondoltál már az étkezésedre? Talán nem, pedig ez is a környezetvédelem egyik fontos ága.

Import ételeket fogyasztunk Kép forrása: glasseslit.com

1/6 Import ételeket fogyasztunk

Logikus, és ezáltal mindenki számára érthető, hogy ami nem a szomszédban terem meg, azt valahogy el kell juttatni a piacra, a nagyobb áruházakba.

Ebből adódik az, hogy a szállítás során rengeteg káros anyag kerül a levegőbe – minél messzebbről jön az adott áru, természetesen annál több. Manapság az élelmiszerboltok mindenki igényeinek szeretnének megfelelni.

Gond nélkül veszünk itthon kókuszdiót és papayát, de az sem kirívó, hogy Argentínából érkezik a körte, ami egyébként nálunk is megterem, csak nem az adott évszakban.

Az emberek többsége ezzel nem igazán szeretne foglalkozni, márpedig, ha az igény adott, akkor az áruházláncoknak érdekük, hogy azokat kiszolgálják.

Mit tehetsz? Kép forrása: buzzfeed.com

2/6 Mit tehetsz?

Nem csupán a környezeted, az egészséged érdeke is, hogy szezonális gyümölcsöket, zöldségeket vásárolj, lehetőleg olyanokat, amik az országunkból származnak.

Gondolj csak bele: ami a világ másik részéről érkezik, azt minden bizonnyal kezelni kellett, pl. különféle gombaölőkkel, hiszen nem bírnák ki máshogy a hosszú utat.

Ezek részben alapos mosás során sem távolíthatóak el teljesen, csupán határérték alá kerülnek. De sok kicsi sokra megy… És akkor maradjunk cikkünk fő témájánál, mely szerint az ilyen távolról érkező finomságok óhatatlanul szennyezik levegőnket a szállítás során.

Ez sajnos szinte minden más élelmiszerre is igaz, ha lehet, legalább a friss gyümölcsöket és zöldségeket húzzuk ki a sorból.

A marha- és a bárányhús hátulütői

3/6 A marha- és a bárányhús hátulütői

Először én is azt gondoltam, hogy ez egy rossz vicc, de valójában bizonyított tény, hogy a szarvasmarhák és a juhok kifejezetten veszélyes állatoknak számítanak bolygónk szempontjából. Semmi gond nem lenne velük, ha nem tenyésztenénk őket ilyen iszonyatos mértékben.

Márpedig ezt tesszük: nem csupán húsuk tölt be hatalmas keresletet a piacokon, hanem tejük is, amiből megannyi tejterméket készítünk. De mi velük a probléma?

Az állatok kérődzésük során metánt és szén-dioxidot bocsátanak ki, amik köztudottan üvegházhatású gázok. Csak, hogy lásd, ez mekkora probléma: Új-Zéland teljes metánkibocsátásának 90%-át a juhok tartása adja.

Egy kiló marhahús „megtermelése” pedig annyi szén-dioxid juttat a levegőbe, amennyit egy átlagos gépkocsi 250 kilométer alatt.

Mit tehetsz? Kép forrása: cafedelites.com

4/6 Mit tehetsz?

Részesítsd előnyben a többi húsfélét, és próbálj ki új tejtermékeket! Természetesen szó sincs arról, hogy mostantól sose egyél isteni hamburgert, vagy tiltólistára kell helyezned a túrókrémet, viszont jó, ha csökkented ezek fogyasztását.

Mivel egy tehén naponta átlagosan 100-120 liter metánt bocsát a levegőbe, már azzal is sokat segítesz a környezeteden, ha időnként pl. kecsketejből készült termékeket vásárolsz, esetleg kipróbálod a növényi sajtokat, tejeket.

Húsból pedig egyébként sem jó, ha túl sokat eszel, de ha mégis, a sovány húsokkal, pl. nyúl, csirke, pulyka, nem csak az egészségednek, hanem a környezetednek is jót teszel.

5/6 Óriási gond a pálmaolaj

A pálmaolajról már mindenki hallott, de az nem mindenki számára tiszta, mi vele a probléma. A baj itt is az, ami a kérődző állatok tartásával: túl sokat próbálunk belőle termeszteni.

Mivel nagyon olcsón elérhető olajról beszélünk, a gyártóknak gyakorlatilag érdekük, hogy ebből készítsék termékeiket. Ezért kerülhet pálmaolaj a margarinba éppúgy, mint a testápolóba, vagy éppen a biodízelbe.

A legnagyobb gond, hogy az őshonos erdőket kivágják azért, hogy ezt a könnyen termeszthető, még könnyebben eladható pálmát a helyükre ültessék.

Ez nem csupán számos állat veszélyeztetetté válásához, kihalásához vezet, hanem ahhoz is, hogy egyre kevesebb éltető oxigén jut a légkörünkbe, ugyanis naponta 6 focipálya méretű őserdőt irtanak ki csak azért, hogy az olajpálma termesztés tovább terjeszkedhessen.

Mit tehetsz? Kép forrása: demotivateur.fr

6/6 Mit tehetsz?

Iszonyúan nehéz kivédeni a pálmaolaj megvásárlását, hiszen ahogy írtuk, sokoldalúságának köszönhetően rengeteg élelmiszerben szerepel. Szerencsére ezt a hatalmas környezetvédelmi problémát már több cég felismerte, és törekednek arra, hogy minél kisebb arányban használják ezt az olajat.

Egyes márkák kifejezetten hirdetik, hogy nem használnak pálmazsírt, de az összetevők között böngészve te is gyorsan kiszúrhatod, számolnod kell-e ezzel az adalékanyaggal. Mindenesetre sokan még mindig a lehető legnagyobb haszonra törekszenek, és veszik az olcsó, de annál hatékonyabb pálmaolajat.

Különösen gyakran használják ezt az alapanyagot a rosszabb minőségű élelmiszerekben (pl. mélyfagyasztott, félkész ételekben), édességekben, csokoládékban, és hatalmas szívfájdalom, de a Nutella túlnyomó része is pálmazsír.