Megvan a legjobb májtisztító gyógynövények és élelmiszerek listája!

Megvan a legjobb májtisztító gyógynövények és élelmiszerek listája!

Címlap / Életmód / Egészség / Megvan a legjobb májtisztító gyógynövények és élelmiszerek listája!

A májad mindennel (és ezt értsd szó szerint) találkozni fog, ami bármilyen módon a szervezetedbe kerül, tehát amit elfogyasztasz, belélegzel, illetve hozzáér a bőrödhöz. A legjobb májtisztító kúra tehát az, ha tudatos vagy azt illetően, hogy mit fogadsz magadba, és mit engedsz magadhoz közel. Jobban jársz, ha inkább okosan támogatod, mint hogy feleslegesen zaklatnád vagy később erőszakosan szekíroznád.

Egy életbevágóan fontos figyelmeztetéssel kell kezdenem: igazán komoly májtisztítókúrát kérlek, hogy ne végezz egyedül, felügyelet nélkül, mert komoly veszélyekkel járhat, amennyiben mindenképpen szeretnél ilyesmit, bízd inkább valóban hozzáértő szakemberre, aki tudja, hogy mit csinál, és tisztában van a máj működésével. 

Gyermekkorom óta csodálom a májat, az első pillanattól fogva, hogy tanultunk róla az általános iskolában. Már akkor elképesztőnek tűnt, hogy mennyi mindent tesz értünk, és egészen bizonyos, hogy jócskán túlszárnyalja a legmerészebb elképzeléseimet is. 

A máj az egyik legjobb barátunk, előtte sosem lehet titkunk, mert mindent tud rólunk, hogy mit eszünk, mit és miből iszunk, milyen gyógyszert szedünk, mivel takarítunk, milyen parfümöt használunk, mivel festjük ki a házat, mit tankolunk, mivel permetezünk, vagy azt, hogy a minap eláztunk.

Profi módon szelektál, mégha minden nap a nyakába zúdítunk is egy halom vegyületet, akkor is türelmesen és kitartóan méregtelenít, és igyekszik életben tartani önmagát és minket is. Akkor sem orrol meg ránk, ha egyik- másik tevékenységünkkel (pl.: dohányzás) vagy ötletünkkel (pl.: kirúgunk a hámból és jól eláztatjuk) sokkoljuk. Minden erejét bevetve küzd, és néha próbál jobb belátásra téríteni minket a saját eszközeivel. 

istockphoto

Engeszteld ki a májadat!

A máj szoros kapcsolatban áll a harag érzésével. Ha gond van a májaddal, gyakrabban érezheted magadat mérgesnek.

Ez fordítva is igaz, ha könnyen dühítenek, az azt jelenti, hogy a májad kibillent az egyensúlyi állapotából.

A harag azonban még ennél is problémásabb. Teljesen lényegtelen, hogy ki iránt táplálsz haragot és, hogy jogosnak tűnik- e, mert ezzel az érzelemmel főleg magadnak ártasz a legtöbbet. Az is szinte bizonyos, hogy akivel felindultan viselkedsz, erre rezonálva hasonlóképpen fog reagálni, és csak rontani fogtok a helyzeten. Vizsgáld felül a történteket, beszélj róla higgadtan, és igyekezz mielőbb megszabadulni az érzelmi terhektől. 

A gyógynövények a legjobb segítők

A legjobb májtisztító gyógynövények
derketta/istockphoto.com

Szinte képtelenség lenne kikerülni minden potenciálisan károsító tényezőt, mivel elsősorban nem csak rajtunk múlik, másrészt rengeteg van belőlük, és gyakran rejtett formában vannak jelen. De ez nem azt jelenti, hogy akkor már minden mindegy, számtalan sok dolgot elkerülhetsz, illetve választhatsz helyettük egészségesebb változatot. Az itt javasolt gyógynövények kúraszerű használata sokat tehet azért, hogy jobban érezzétek magatokat: te és a májad is.

Nézzük, mely gyógynövények a leghatásosabbak, ha májtisztítást tervezel!

Citromfű

Likvidálja a májban megtelepedett kórokozókat, megnyugtatja az idegeit, és oldja a görcseit.

Édesgyökér

Fellép a májban levő vírusok ellen, lehűti a túlhevült, toxikus májat, és enyhíti a görcseit. 

Gyömbér

Szabályozza a hőmérsékletét, attól függően, hogy mire van éppen szükség, és táplálja a májat.

Hibiszkusz

Segíti a máj megújulását, javítja a teljesítményét, erősíti az immunrendszerét és még az epehólyagot is megfiatalítja.

Kurkuma

Megtisztítja a májat, és megvédi a sejteket a mélyről kibányászott salakanyagoktól.

Máriatövis

Megfiatalítja a májat, hatékonyabbá teszi a méregtelenítését, közvetlenül hat a méregtelenítő sejtekre, így a máj minden funkcióját serkenti. Segít hatástalanítani a májerekben szabadon kószáló méreganyagokat. 

Mindennapi táplálékaink

Még az előbbieknél is fontosabb az, amit a hétköznapok során tehetsz érte, válogass minél többször a kedvenc gyógyító táplálékai közül: 

A legjobb májtisztító gyógynövények
alvarez/istockphoto.com

Alma

Rendkívül eredményesen tisztítja és gyógyítja a májat és az epehólyagot, gyengéden kivonja az üledékeket, elősegíti az epekövek feloldását, jó hatással van az emésztésre, megköti a kórokozókat és a méreganyagokat (pl. ólom, higany). Lúgosítja a környezetet, tisztítja a beleket, mérsékli a gasztrointesztinális rendszer gyulladását, és segít a testsúly csökkentésében.

Ananász

A benne található erős gyümölcssav más hatóanyagokkal karöltve alaposan kipucolják a májat és feloldják az epekövet. 

Articsóka

Erősíti a májat, míg keserűanyaga serkenti a test méregtelenítését, a zsíranyagcserét és az epeáramlást. Még a növény levelének teája is stimulálja a májműködést.

Banán

A máj legkedvesebb eledele a benne található fruktóz, ami gyors energiát biztosít a májsejtek számára fokozva a hatékonyságukat. 

Brokkoli

Kénvegyületei védelmet jelentenek számos mikroorganizmussal szemben, a májba kerülve támogatják annak működését.

Burgonya

Táplálja és stabilizálja a májat, valamint segít feltölteni a glikogénraktárait. 

Citrom

Reggel egy pohár meleg víz frissen facsart citromlével fogyasztva erőteljes tisztító és méregtelenítő hatással bír, serkenti a máj és az epehólyag működését.

Cukkini

Enyhén és biztonságosan tisztítja a májat, segíti a hidratációját, valamint az epehólyag gyulladását is mérsékli.

Csípős paprika

Tucatnyi fitokemikáliával segít a szervezetnek, természetesen a májnak is, aki repes a boldogságtól a paprika által gerjesztett hő miatt.

Datolya

Táplálja a májat, segíti a gyógyulását és a felépülését, továbbá kitisztítja a vastagbélből a felesleges nyákot.

Dinnye

Erőteljesen tisztít, tehermentesíti a májat, hogy jusson elég ideje és ereje más fontos funkcióinak az elvégzésére is. 

Retek

Fertőtleníti a májat és megerősíti az immunrendszerét.  

Májborogatás

Egy kisebb törölköző első harmadát mártsd meleg vízbe, majd helyezd a májad fölé, a jobb bordaív alatti területre és hajtogasd rá a maradék részt. Tekerj magad köré egy másik törölközőt, hogy tovább melegen tartsd, akár még be is takarózhatsz. Kellemesen ellazulsz tőle, és közben szundíthatsz is egyet. A melegség megindítja az epekiválasztást, serkenti a máj anyagcseréjét, ezáltal régebbi lerakódások is kiürülhetnek. 

VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!