Hétköznapi lófarok felpörgetve

Írta: ,

A lófarok az egyik leghétköznapibb frizura, amit a hosszú hajú nők szívesen alkalmaznak. Sajnos közkedveltsége végett egyben unalmasnak is hathat, tehát nem árt a változatosság jegyében időnként egyedibb formában elkészíteni.

Kifordított lófarok

1/6 Kifordított lófarok

Az alábbi frizurát azoknak ajánljuk, akik a lehető legkisebb erőfeszítéssel szeretnének maximálisan látványos végeredményre szert tenni.

Az izgalmas lófarok elkészítése mindösszesen csak pár mozdulat, amiket ráadásképpen rendkívül könnyen begyakorolhatunk, a következő alkalommal már gondolkoznunk sem kell a lépéseken.

Először hagyományos módon készítsük el a lófarkat, majd ezt követően kicsit húzzuk lejjebb a hajgumit a méretes tincsen, így helyet hagyunk az átfordításhoz.


Kontyok 5 perc alatt! Így készítsd el őket


A következő lépésben a fej felé eső részt óvatosan válasszuk ketté középen, próbáljunk az egyforma méretű osztásra törekedni.

Ezután fentről lefelé irányuló mozdulattal húzzuk át a hajszálakat a korábban kettéválasztott részen, egyszerűen fordítsuk át az összefogott tincset. 

Az utolsó simítások

2/6 Az utolsó simítások

Utolsó lépésben nincs is más dolgunk, mint eligazgatni a szálakat oly módon, hogy a hajgumi sehol se látszódjon ki, és egy ízléses, rendezett hatású, fejre simuló frizurát kapjunk.

Lényegében bármilyen alkalomra ideális ez a kényelmes viselet, de leginkább hosszú hajhoz megfelelő, hiszen a ráfordított szálak néhány centit elcsalnak a haj hosszából. 

A fordítást nem csupán befelé, hanem kifelé is végigvezethetjük, így nagyon hasonlatos, ám inkább kislányos, semmit komoly frizurát kapunk.

Mindazonáltal a változatosság jegyében érdemes időnként ezzel a lehetőséggel is kísérletezgetnünk, a romantikus, tavaszi és nyári öltözékekhez kiválóan passzol a feldobott lófarok.

Hurkolt frizura

3/6 Hurkolt frizura

A következő frizura kicsit bonyolultnak tűnhet, ám sem a kivitelezés, sem a szó szerinti csomózás miatt nem kell aggódnunk, gond nélkül szét tudjuk választani a szálakat, amikor hazaértünk.

Miután átfésültük a hajunkat, fogjuk oldalra a szálakat. Középen válasszuk szét a tincseket, ugyancsak törekedjünk rá, hogy egyforma méretű osztást kapjunk.

Ezt követően az arcunkhoz közelebb eső tincset alulról hurkoljuk át a másikon – így lényegében egy ízléses csomót kapunk, amit a későbbiekben szépen elrendezünk.

Enyhén szorítsuk meg a tincseket, így azok nem fognak elmozdulni, de elsőre semmiképpen se feszítsük meg túlságosan őket, hiszen akkor elveszítik természetes esésüket. 

Az utolsó simítások

4/6 Az utolsó simítások

Amennyiben nem szeretnénk sokat rövidíteni a hajunkon, vagy nincs időnk további mozdulatokra, úgy az első áthurkoló lépés után tulajdonképpen rögzíthetjük is a különleges frizuránkat.

Az érdekesebb és egyedibb végeredményért azonban ajánlatos megismételnünk a korábbi hurkolási technikát (ha a hajunk hossza engedi, még legalább kétszer).

Ha még néhányszor áthurkoltuk a frizuránkat, már csak egy lényegesebb teendőnk van, mégpedig megigazgatni az így kapott, részben oldalkontyra emlékeztető frizurát.

Ízlésünknek megfelelően kicsit összekócolhatjuk, lazára engedhetjük a hurkokat, de akár feszesen is meghúzhatjuk.

Utolsó lépés gyanánt a lófarokban levő, hátramaradó szálakat egy vékony hajgumival fogjuk össze, és fektessük a mellkasunk oldalsó részére.

Tekert tincsek

5/6 Tekert tincsek

Az alábbi frizurához már szükségünk lesz némi kézügyességre, legalábbis nem árt, ha még egy tükröt bevetünk, hogy lófarkunk hátsó részét is figyelemmel követhessük.

Első lépésként alaposan fésülködjünk meg, majd válasszunk le a frizuránk első harmadát, a fennmaradó részeket pedig rögzítsük egy kisebb méretű hajgumival.

Az elöl szabadon hagyott hajszálakat jobb oldalon válasszuk legalább négy kisebb tincsre, de ha ízlésünkhöz jobban illik, akkor több tincset is különválaszthatunk.

Ezt követően kezdjük el egyesével megtekerni és óvatosan hátravezetni a hajszálakat, egészen a hajgumiig. (Szükség esetén óvatosan megtupírozhatjuk a tincseket, így dúsabb, látványosabb hatást érhetünk el.) 

Az utolsó simítások

6/6 Az utolsó simítások

Miután az összes tinccsel végeztünk, fogjuk össze őket, végül pedig tekerjük át a hajgumin.

Ha körbeértünk, rögzítsük a tincseket egy hullámcsattal úgy, hogy könnyen elfedhessük a hajunkkal és ne látszódjon ki sehol.

Ugyanígy járjunk el a másik oldalon, de feltétlenül ügyeljünk rá, hogy szép ívben, a másik oldallal szimmetriában vezessük hátra az összetekert tincseket, és a csatot ebben az esetben is gondosan rejtsük el.

Amennyiben több időt tudunk szánni a frizuránk elkészítésére, úgy a tincseket akár be is fonhatjuk, ezzel egy újabb egyedi, különleges frizurát kreálhatnak maguknak.


Tökéletes, egészséges frizurát szeretnél? A Lafferton Fodrászat segít!