6 dolog, amit minden nő megcsinált már a hajával, és később meg is bánt

Írta: ,

Idővel a legtöbb nő azon kapja magát, hogy bár imádja a hosszú, természetes haját, valami újdonságra vágyik. Új színre, új fazonra, bármire, amivel egy kicsit változtathat a jól bevált stíluson. Na, ilyenkor szokott bekövetkezni az, hogy időpontot kérünk a fodrászhoz, és hagyjuk, hogy teljesen más frizurával sétáljunk ki onnan. És ilyenkor szokott bekövetkezni az is, hogy rövidesen megbánjuk az egészet. Az alábbi dolgokat biztos, hogy te is megcsináltad már (legalább) egyszer!

Frufrut vágtál - saját magadnak Kép forrása: refinery29.com

1/6 Frufrut vágtál - saját magadnak

A frufru vágás igazából egy ördögi kör, hiszen amikor épp nincs, elkezdünk gondolkodni rajta. Vajon jól állna? Érdemes belekezdeni? Az ötlet pedig csak nem akar eltűnni a fejünkből, így végül úgy döntünk, adunk egy esélyt a dolognak.

A probléma az, hogy miután kész, szinte meg is bánjuk, mert eszünkbe jut, miért is növesztettük meg legutóbb. A válasz egyszerű: pocsékul áll! Ennél már csak az a rosszabb, ha nem kérsz időpontot a fodrászhoz, hanem levágod magadnak.

Az eredmény így többnyire dupla katasztrófa, aminek a nyomait még pár hónapig viselheted a fejeden.

Természetellenesen sötétre festetted Kép forrása: sashastergiou.tumblr.com

2/6 Természetellenesen sötétre festetted

Szintén gyakori, ha a természetes, világosabb színű hajunkat fogjuk, és totál feketére festetjük. Teljes stílusváltást akartunk, hát bátrak vagyunk, és bevállaljuk az erőteljesebb árnyalatot.

Eleinte még nem is tűnik rossz ötletnek, bár hamar észrevesszük, hogy a világos bőrszín a sötét frizurához egyáltalán nem passzol.

A gond inkább ott kezdődik, amikor ráébredünk, hogy ha szeretnénk visszaváltani az eredeti árnyalatra, az bizony rengeteg idő és festék kérdése. A feketét ugyanis még barnára sem lehet befesteni, nemhogy szőkére!

Leszívattad, mert nagyon szőkét szerettél volna Kép forrása: caraloren.com

3/6 Leszívattad, mert nagyon szőkét szerettél volna

Az előző ellentéte, amikor úgy döntünk, hogy nekünk világosabb árnyalatra van szükségünk, és leszívatjuk a hajunkat. Az első néhány napban semmi gond, hiszen jól néz ki, jól is áll, szeretjük és imádjuk.

Aztán rövidesen neked is feltűnik, ahogy a hajad elkezd vékonyodni, töredezni, gyengébb lesz, sőt, megnyúlnak a hajszálak.

Még csak nem is tudtad, hogy ilyen előfordulhat! Ráadásul tudod, hogy van ez; a hamvas árnyalat a sampontól függően eltűnik, és átadja helyét egy vörösesebb színnek...

Túl sok balzsamot használtál Kép forrása: theyallhateus.com

4/6 Túl sok balzsamot használtál

Szerencsére ez kisebb katasztrófa, de mindenki járt már ebben a cipőben, és meg is bánta. Amikor végre ráveszed magad, hogy alaposan odafigyelj a hajadra, szépen megmosod, és kensz rá balzsamot is.

Aztán leülsz, kifésülöd, megpróbálod megszárítani, és rájössz, hogy egyszerűen valami nem stimmel. Az ok: túl sokat használtál a balzsamból, és még fél óra szárítás után is úgy néz ki a hajad, mintha vizes lenne.

Vagy rosszabb: zsíros. Jöhet egy újabb kör hajmosás, persze pont akkor, amikor a legjobban kell sietned.

Hirtelen felindulásból levágattad Kép forrása: flickr.com

5/6 Hirtelen felindulásból levágattad

Tudjuk jól, szakítás után egy kicsit mindenki megőrül. Nem tehetsz róla, ez ellen nincs mit tenni, végig kell sétálni a fázison, hogy továbblendülj rajta.

Ilyenkor erősen kapaszkodsz az újdonságba, vágysz valami változásra, ami magabiztosságot ad, és kizökkent a megszokottból. Úgyhogy hirtelen felindulásból elmész a fodrászhoz, és a szép hosszú hajadat rövidre vágatod.

Vagánynak érzed magad, hiszen igazi stílusváltáson mész keresztül; de aztán előbb-utóbb rájössz, hogy a spontán átalakítással kapcsolatos ötletek sosem sülnek el jól. Ahogy ez sem.

6/6 Napi szinten kivasaltad

Néhány éve berobbant a hajvasalás mánia, és azóta az emberek nagy része napi szinten egyenesíti ki a haját. Ebbe a nem túl rózsás helyzetbe mindannyian beleestünk már, hiszen valljuk be; ez még csak nem is tart sok ideig, és a hajunk kis erőfeszítéssel klasszul néz ki.

Egyenes, fényesebbnek tűnik, és persze így még hosszabbnak is. Úgy egy hónapig.

Mert a forró hő és az állandó igénybevétel miatt rövidesen úgy megtörnek és szétnyílnak a szálak, hogy csak az olló segíthet. Na, ekkor tanuljuk meg, hogy nem szabad naponta vasalni, és néha hagynunk kell a természetes hullámokat is érvényesülni!