6 dolog, amit a természetes vörös hajú lányok értenek csak igazán

Írta: ,

A szőke és a barna különböző árnyalatai mellett nem nehéz rögtön észrevenni azt, aki születésétől fogva gyönyörű, vörös fürtökkel van megáldva. Rövid, hosszú, hullámos vagy egyenes, nem számít; mindegyik változatban szuperül mutat ez az árnyalat. Ráadásul nem sokan rendelkeznek eredetileg ilyen hajszínnel, így manapság rengeteg nő dönt úgy, hogy egyébként barna frizuráját vöröses árnyalatúra festi. Ha neked viszont születésed óta ilyen színű a hajad, az alábbi dolgokkal biztosan találkoztál már – legalább ezerszer.

A vörös hajad miatt szinte kézenfekvő volt, hogy az emberek időnként vicces(nek szánt) beceneveket aggattak rád, ez pedig különösen gyakori volt az általános iskolai időszakban.

Valószínűleg szólítottak már Piroskának, Vöröskének, sőt, egyesek kimondottan bántó jelzőket is használtak.

Ez egy idő után iszonyatosan idegesítő lett, mert 1.) van saját keresztneved, amit használsz, és 2.) 15 éves korodra már mindent hallottál, így ezekben nem sok kreativitás marad.

Épp ezért tiniként megtanultad teljesen figyelmen kívül hagyni ezeket a megjegyzéseket, felnőttként pedig szerencsére le is álltak velük.

A kérdés, amit biztosan hallottál már ezerszer: „Azta, ez az eredeti hajszíned?"

Az utóbbi időben egyre többen festetik be a piros különböző árnyalataira a hajukat, a tiéd pedig olyan feltűnő és vibráló, hogy az emberek időnként megkérdezik, milyen színt szoktál kérni a fodrásztól, mert ők is hasonlóra vágynak.

Amikor pedig közlöd velük, hogy születésed óta ilyen, de már gondoltál rá, hogy befesd például barnára, rögtön rád szólnak, hogy ne tedd, mert gyönyörű.

Igazuk is van!