Mit használnak a bőrgyógyászok ráncok ellen? Ezt válaszolták!

Írta: ,

Nem könnyű dolog kapásból kilenc embert találni, akik rögtön egyetértenek valamiben, még akkor sem, ha szakmai kérdésekről van szó. Amikor a Women’s Health Mag megkérdezett kilenc bőrgyógyászt, hogy ők maguk mit használnak a ráncok ellen, a szerkesztők is meglepődtek, hogy a szakemberek egytől egyik ugyanazt válaszolták.

Kilenc bőrgyógyász nem tévedhet

A bőrápolás nyilván egy egyénre szabott, a saját igényeket, adottságokat figyelembe vevő kérdés, de azért van néhány általánosság, ami az emberek többségére igaz. Ezért lehet, hogy amikor kilenc, egymástól független bőrgyógyászt kérdeztek meg a szerkesztők, hogy ők maguk mit használnak a bőrükön kimondottan a ráncok ellen, mind ugyanazt felelték: retinolt!

De mi is az a retinol?

A Mount Sinai Hospital kozmetikai és klinikai bőrgyógyászati kutató igazgatója, dr. Joshua Zeichner szerint a retinol a legjobban tanulmányozott bőröregedés elleni összetevő. A retinoidok, amelyek tulajdonképpen az A-vitamin és származékainak tág fogalmát jelölik, képesek serkenteni a kollagén termelését és minimalizálják a finom vonalak megjelenését.

Hatékonyságukat a ráncok megelőzésében és kezelésében számos klinikai vizsgálat igazolta már, és a bőrgyógyászok az egyik legerősebb fiatalító hatóanyagként tartják számon.

Nem csak ráncok ellen jó!

Nem mintha a ráncok elleni hatása önmagában nem lenne elegendő ahhoz, hogy máris rohanjunk a drogériába retinol tartalmú kencékért, de ez a csodaszer a bőr más problémáin is képes segíteni. A retinolsav (vagy tretinoin) például segíthet megszabadulni a pattanásoktól, mitesszerektől is, miközben a pórusokat is összehúzza, igaz, erre a célra leginkább receptköteles krémeket javasolt használni, és a túlzott faggyútermelésről egyébként is javasolt kikérni egy bőrgyógyász véleményét – de mi azért beírunk még egy piros pontot a retinolnak!

Hogyan használd?

Retinol vagy A-vitamin tartalmú krémeket találhatsz a gyógyszertárakban és a drogériákban is, ezek között biztosan megtalálod a bőrtípusodnak és a pénztárcádnak leginkább megfelelőt. Nem érdemes megvárni, míg az első ráncok megjelennek, megelőzés céljából a retinolt már a húszas éveidben is elkezdheted használni, 25 felett már erősen ajánlott, 30 felett pedig valószínűleg te magad is érezni fogod, hogy szükséged van rá.

Mivel a retinol fény és levegő hatására könnyen lebomlik, érdemes kerülni a tégelyes kiszerelésű krémeket, bár az antioxidánsok hozzáadása segítheti a retinol stabilitását.

Érdemes természetesen a retinol erősségét is figyelembe venni. Ez elsőre kicsit csalóka lehet, hiszen, mivel nagyon erőteljes hatóanyagról van szó, mértéket kell tartani. Az 1%-os retinol már nagyon-nagyon erős, biztos, hogy a mindennapi ápolásban erre nincs szüksége a bőrödnek, ugyanakkor 0,1%-os retinol tartós használata mellett már nagyon szép eredményeket lehet elérni.

A retinolsavat tényleg csak bőrgyógyász tanácsára és az ő utasításait betartva érdemes használni, hiszen rendkívül erőteljes hatóanyagról van szó, aminek a használata nem játék. Mint minden olyan lépést, amit az egészségedért teszel, ezt is érdemes egy szakértővel átbeszélni.

Az arc külső ápolása mellett természetesen érdemes odafigyelni az étrendere is: az A-vitaminban gazdag táplálkozás mellett a bőrszépítő kapszulák között is van retinol tartalmú, ami segíthet a ránctalan simaság megőrzésében.

Fotó forrása: bit245/depositphotos.com