5 alapozó baki, amit el kell kerülnöd a tökéletes sminkért

Írta: ,

Az alapozó egy nagyon jó eszköz arra, hogy eltüntesd a bőrhibáidat ­– azonban rengetegen rosszul használják, ezért csak rontanak az eltüntetni kívánt foltokon, pattanásokon és bőregyenetlenségeken! Most összegyűjtöttük a legnagyobb bakikat, amiket érdemes elkerülni, ha szépen szeretnéd lealapozni a bőrödet.

Túl sokat használsz belőle

Bár logikus megoldásnak tűnhet, hogy a nagyobb bőrhibákhoz több alapozóra van szükséged, ez mégsem így van – ha magadra kensz egy rakás sminket, nem lesznek halványabbak a problémás területek, csak maszkszerűen össze fog állni az arcodon a smink.

Használj inkább kifejezetten a te problémád elfedésére alkalmas alapozót (száraz bőr, rosaceás foltok) és abból annyit kenj az arcodra, hogy vékony fedőréteget képezzen rajta.

A későbbi finomhangolásra, azaz a kiemelkedőbb hibák eltüntetésére való a korrektor, majd utána a púder – az előbbi segít majd, hogy a pattanásokat és sötét foltokat korrigáld, utóbbi pedig egységes árnyalatot és matt hatást ad a bőrödnek. Szóval tényleg semmi értelme két kilónyi alapozót magadra kenni!

Nem a megfelelő árnyalatot használod Kép forrása: stylecaster.com

Te is jártál már úgy, hogy a fotókon a testedhez képest sokkal világosabb vagy sötétebb volt az arcod? Ez két okból lehetséges: az első a nem megfelelő alapozóárnyalat kiválasztása.

Sokszor hallhattad már, hogy a csuklón vagy a kézfejen érdemes kipróbálni, hogy milyen színű alapozót vásárolj ­– ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetnél (a csuklópróba egyedül bőr vékonysága miatt jó, hiszen itt az ereid miatt azonnal tesztelheted az alapozó fedőképességét)! 

A tökéletes árnyalat megtalálásához ugyanis a legegyszerűbb megoldás tényleg az, hogy az arcodon próbáld ki, mit szeretnél megvenni. Figyelj arra is, hogy ha tudod, hogy fotóznak, ne válassz fényvisszaverő hatású alapozót, mert a vaku miatt úgy fog festeni az arcod, mintha legalább három árnyalattal világosabb terméket vettél volna.