5 vitatott összetevő a kozmetikai termékekben

Írta: ,

Te meg szoktad nézni a kozmetikai termékek összetevőit? Sajnos nem sokan tudják, hogy az egyes kifejezések mit takarnak, és vajon mi az, ami káros lehet a bőrünkre. Ráadásul a dolgot nehezíti, hogy több alkotóelem esetében a szakértők eltérően nyilatkoznak: egyesek szerint károsak, míg mások szerint nem. Összegyűjtöttünk nektek 5 gyakori, de vitatott összetevőt.

PEG, vagyis polietilén-glikol

1/5 PEG, vagyis polietilén-glikol

A PEG egy olyan vegyület, melynek több alszármazéka is van, ezeket a PEG rövidítés után számokkal jelölik: pl. PEG-4 vagy PEG-32. Erről azt érdemes tudni, hogy minél kisebb a szám, annál könnyebben szívódik fel az adalékanyag a bőrön át. A PEG azért problémás összetevő, mert az előbbi tulajdonsága révén a káros, szennyező anyagok átjutását is elősegíti a bőrfelületen. Ráadásul a PEG-ek nagy részét kőolajból szintetizálják, ami miatt szintén folyamatos vita van körülötte. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy vannak olyan PEG-ek, melyeket természetes olajokból (például mandula-, kókusz- vagy ligetszépe olaj) állítanak elő. Azért is használják előreszeretettel a kozmetikumokban, mert segítségével szabályozni tudják a termék sűrűségét, állagát és nedvességtartalmát, következésképpen megelőzhetik például annak idő előtti kiszáradását.

Parabének

2/5 Parabének

Az 1920-as évektől a kozmetikumok fő tartósítószerei a parabének, manapság a termékek 90%-ában megtalálható ez az összetevő. Több funkciója is van: egyrészt tartósít, másrészt baktérium- és gombaölő hatású.

Sokan azonban azzal érvelnek a parabének felhasználása ellen, hogy azok károsítják a hormonrendszert, illetve a dezodorokban lévő parabének összefüggésbe hozhatóak a mellrákkal.

Mások viszont arra mutatnak rá, hogy az EU-s rendeletben foglaltak szerint a parabének termékenkénti koncentrációja maximum 0,14% lehet, mely arány pedig nem okozhat problémát.  

Paraffinum liquidum, vagy más néven mineral oil

3/5 Paraffinum liquidum, vagy más néven mineral oil

Ez a petróleumból, a gázolajgyártás melléktermékeként létrejött színtelen kőolajszármazék szintén gyakori összetevője a kozmetikai termékeknek.

Ellenzői szerint rákkeltő, bőröregítő, pattanást okozó, pórust eltömítő anyag, ugyanakkor támogatói szerint az érzékeny bőrűeknek kifejezetten ajánlott, hiszen az anyag tisztasága miatt kevesebb az esélye annak, hogy allergiás reakció vagy bőrirritáció lépjen fel.

BHT, azaz Butylated hydroxytoluene vagy butil-hidroxi-toluol

4/5 BHT, azaz Butylated hydroxytoluene vagy butil-hidroxi-toluol

Egy mesterséges antioxidánsról van szó, melyet szintén tartósító hatása miatt adnak hozzá a kozmetikai termékekhez, de egyébként élelmiszerekben is előreszeretettel használják ezen tulajdonsága révén.

A BHT esetében is kétes információk láttak napvilágot, sőt, jó pár országban be is tiltották állítólagos rákkeltő hatása miatt: Svédország, Japán, Ausztrália, csak hogy egy párat említsünk.

Egyes szakértők szerint azonban a kozmetikai termékekben csak 0,01-0,1% közötti koncentrációban fordul elő a BHT, ami elenyésző mennyiség, így nem okozhat betegséget.

Triclosan

5/5 Triclosan

Ez az összetevő is fertőtlenítő, illetve gomba- és baktériumölő hatása miatt kedvelt komponens, melyet főleg fogkrémekben és kézfertőtlenítőkben használnak.

Ellene szól, hogy a szervezetbe jutó triklozán (pl. fogmosáskor a száj nyálkahártyáján keresztül felszívódik) hosszú távon károsíthatja az egészséget: felboríthatja a szervezet hormonháztartását vagy daganatos megbetegedést is okozhat. Kanadában már 4 éve betiltották.

Ezen kívül azt is érdemes tudni, hogy miután a környezetben nehezen bomlik le, ezért mérgező az élővizekre és azok élővilágára nézve. Persze más szakértők ebben az esetben is a minimális mennyiséggel takaróznak.