5 kínos tusvonal baki, amit te is elkövetsz – Így javítsd ki őket a profi sminkes szerint

Írta: ,

A szemceruza és a tus a sminkkészlet egyik alapdarabja. Ha jól használod, gyönyörűen kiemeli, kinyitja a szemeidet. Nagy hatalmú eszköz, és emiatt persze meg van a lehetősége annak is, hogy csúnyán elszúrsz vele valamit. A profi sminkes szerint ha ezeket a leggyakoribb bakikat elkerülöd, olyan nagy baj már nem lehet.

Hézagot hagysz

1/5 Hézagot hagysz

Sokan követik el a hibát, hogy a szemceruzával húzott vonalat túlságosan távol húzzák meg a szempillák vonalához képest.

A vonal így csak „kettévágja” a szemet, és egyáltalán nem olyan hatást érünk el vele, mint amilyen az eredeti szándékunk lehetett.

A szakember szerint ez a hiba elkerülhető, ha azt a szemedet, amelyiken éppen dolgozol, csukva tartod, és olyan közel teszed a szemceruzád hegyét a szempillák tövéhez, amennyire ez csak lehetséges.

A szempillák így dúsabbnak és határozottabbnak tűnnek majd, a szemed pedig hangsúlyosabb lesz.

Túl sötét színt használsz

2/5 Túl sötét színt használsz

A legtöbben, ha szemceruzára gondolunk, akkor egy fekete kis eszköz ugrik be, pedig a profi sminkesek szerint nem kellene itt megállnunk.

A fekete szín persze jó választás lehet különféle alkalmakra és fontos eseményekre, vagy randikra is, de a hétköznapokra túl erős viselet lehet.

Ilyenkor érdemesebb például barnát vagy szürkét választani, különösen, ha világos a bőröd.

Ha pedig kísérletező típus vagy, nyugodtan próbálkozz a színes szemceruzákkal, például a kékkel vagy a lilával is.

Lefelé húzod a vonalat

3/5 Lefelé húzod a vonalat

A szemceruzák világának újabb nagy tabuja: a lefelé görbülő vonal.

Ha a szempillák tövének kiemelésekor a szemed külső szegletéhez érve lefelé kanyarítod a kontúrvonal végét, akkor azzal a szemeid fáradtabbnak, zártabbnak sőt egyenesen szomorúnak tűnhetnek, úgyhogy mindenképpen érdemes ezt elkerülni a szakemberek szerint.

Az ideális az, ha a vonal vége az alsó szempilláid vonalának folytatása lehetne, vagyis azt az ívet követi, amit az alsó szemhéjad megkezdett.

A fölösleget vagy a lefelé kanyarodó vonalat egy fültisztító pálcikára csöpögtetett sminklemosó segítségével lemoshatod, kiigazíthatod.

Kihagyod az alsó vonalat

4/5 Kihagyod az alsó vonalat

Makacs módon tartja magát a nézet, hogy ha valaki az alsó szemhéjat is körberajzolja, akkor az kisebbnek fogja mutatni a szemét, megint mások azért hagyják ki ezt a részt, mert félnek az elkenődő pandaszemektől.

Az igazság azonban az, hogy ha az alsó szemhéjadat is kihúzod, az sokkal természetesebb, nyitottabb hatást kelt, a titok mindössze annyi, hogy a belső szemzugban ne húzd végig a vonalat, vagyis itt a felső és az alsó „keret” ne találkozzon, és hogy mindenképpen satírozz, hogy nem tűnjön túl mesterkéltnek a hatás.

Ha attól félsz, hogy a sminked elkenődne, gyakran könnyezik a szemed vagy hajlamos vagy megdörgölni, akkor mindenképpen használj vízálló szemceruzát.

Kapkodsz Kép forrása: vtc.vn

5/5 Kapkodsz

Tudjuk, tudjuk, reggelente, mikor az ember nekiáll sminkelni, többnyire minden van, csak idő nincs.

Mégis, ha van egy olyan terület az arcon, ami sminkeléskor orvosi precizitást igényel, akkor az a szem, itt ugyanis egy apró elkenődés, egy rossz ív is tönkre teheti az egész megjelenésedet.

Ha végképp nincs egyáltalán időd, akkor lehet, hogy még az is jobb, ha egyáltalán nem sminkelsz, mintha elrontod a természetes szépségedet egy rosszul felvitt szemkontúrral.

Mielőtt a szemeid sminkeléséhez látsz, állj meg egy pillanatra, vegyél egy nagy levegőt, és szánj egy-két perccel többet a műveletre, inkább, mint hogy később hosszú perceket kelljen töltened a balesetek helyrehozásával.